A határidőig 4249 hektárra igényeltek zöldszüreti támogatást, ez a magasabb támogatási intenzitás ellenére sem éri el a tavalyi értéket – közölte az Agrárminisztérium a Világgazdaság megkeresésére. A zöldszüretet június 30-ig kellett bejelenteni, valamint július 1. és 20. között szükséges elvégezni kézi szüreteléssel.

A legnagyobb területen a Kunsági borvidéken tervezik a zöldszüretet – fotó: Shutterstock

Az agrártárca véleménye szerint a zöldszüretet, ennél kisebb területen fogják ténylegesen végrehajtani. A legnagyobb területen, 1918 hektáron a Kunsági borvidéken tervezik idő előtt szedni a fürtöket a tőkéről, ezt követi 874 hektárral a Tokaj-hegyaljai borvidék, mögötte pedig a Mátrai borvidék 214 hektárral.

Arányaiban viszont a tokaj-hegyaljai szőlőtermelők döntöttek úgy, hogy igénybe veszik a zöldszüreti támogatást, mivel a termőterület 15 százalékára jelentkeztek be, míg a Kunsági borvidéken ez az arány csupán 10 százalék. A szőlőfajták közül a bianca lehet a zöldszüretben leginkább érintett, mintegy 606 hektárral. Tokaj vezérfajtája, a furmint 598 hektárral a második helyen, a harmadik pedig 557 hektárral a cserszegi fűszeres.

A legnagyobb arányban, viszont a tokaj-hegyaljai szőlőtermelők a a zöldszüret mellett – fotó: Stockxpert

„Ez még egy előzetes regisztráció, ami nem jelenti azt, hogy valóban ennyi szőlőt le is szednek a zöldszüret keretében. Sokan úgy tekintenek a zöldszüretre, mint egy lehetőségre, amelyet ha szükséges, akkor kihasználnak – közölte a Világgazdasággal Kalocsai László, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa alelnöke.