Akinwumi Adesinának, az Afrikai Fejlesztési Bank (AfDB) elnökének a 2023 januárjában tartott Dakar-II csúcsértekezleten bejelentett becslése szerint, az afrikai kontinens agrártermelésének értéke 2030-ig elérheti az évi 1.000 milliárd dollárt – olvashatjuk a headtopics.com portálon.

Ennek a becslésnek az alapját az a tény képezi, hogy a világ szántóföld vagyonának több mint 60 százaléka Afrikában található, és annak művelésében a lakosság más földrészekkel összehasonlítva jóval magasabb hányada vesz részt.

A megfelelő fajtákkal, a hozamok emelésével és az infrastruktúra javításával, a ma még éhező Afrika az egész világ kenyereskosarává válhat.

A megfelelő fajtákkal, a hozamok emelésével és az infrastruktúra javításával Afrika az egész világ kenyereskosarává válhat – Fotó: Pixabay

Az Antonio Guterres, ENSZ főtitkár által is meglátogatott csúcsértekezleten részt vevő afrikai államfők megállapították, hogy az utóbbi években számos új beruházást hajtottak végre, amelyek megkönnyítik az ágazat fejlődését, és lehetővé teszik az ambiciózus becsült érték elérését.


A mezőgazdasági termelés gyorsított fejlesztésére az afrikai lakosságnak égető szüksége van, mivel jelenleg – a kedvező adottságok és a politikusok elkötelezettsége ellenére – az itteni országok közül többen (pl. Nigéria is) tízmilliárd dolláros nagyságrendű mezőgazdasági és élelmiszer importra szorulnak, a lakosság jelentős hányada (mintegy 350 millió ember) pedig mélyszegénységben él. Az ebből való kitöréshez – a termelés szervezésének javítása mellett – nagyon jelentős szerepet játszhat a helyi körülményeknek legjobban megfelelő, mindenek előtt magas hőtűrésű növényfajták kinemesítése és alkalmazása. A megfelelő fajtákkal, a hozamok emelésével és az infrastruktúra javításával, a ma még éhező Afrika az egész világ kenyereskosarává válhat.