Korábban lehetetlennek tűnő találmánnyal állt elő a Kaliforniai Egyetem és a Massachussettsi Egyetem Technológiai Intézete (MIT). A két kutatócsoport közösen egy olyan készüléket fejlesztett ki, amely a levegőből vizet képes kinyerni - írja a phys.org/news, angol nyelvű hírportál. A készülék homokszerű szemcsés anyagot tartalmaz, ami egy hűtőegység segítségével kicsapja a levegőben lévő párát. Legfontosabb része azonban az a fémorganikus vegyület, amely ezt a kicsapódást lehetővé teszi. Ilyen úton jelenleg óránként egy pohárnyi ivóvizet lehet a 20-30 százalékos, azaz száraznak tekintett levegőből előállítani, pontosabban kivonni. Korábban is voltak a levegő víztartalmának kivonására irányuló próbálkozások, de eddig azok csak jóval magasabb páratartalom mellett jártak sikerrel.

Az MIT a történelem során szinte minden nagyobb amerikai találmány létrehozásában szerepet vállalt – Fotó: Shutterstock

A eljárásnak – a készülék prototípus fázisban elérhető, alacsony kapacitása miatt – egyelőre csak az akut vízhiányos területek ivóvíz ellátása szempontjából van jelentősége, de ez is óriási eredmény, mivel a World Wildlife Fund szerint a világban 780 millió ember nélkülözi lakóhelyén az egészséges vizet. Később azonban – amint Omar Yaghi, a Kaliforniai Egyetem kémia professzora elmondta – lehetőség nyílhat a háztartások és a mezőgazdaság vízellátásának megoldására is.