A képlet mégsem ilyen egyszerű, ezeknek a távolról érkezett, izgalmas megjelenésű dísznövényeknek ugyanis vannak hátulütői, ellenjavallatai is!

A bambuszok távol-keleti származásúak, elsősorban Kínában és Japánban van nagy hagyománya a bambusztartásnak. Ezek a növények érdekes módon nem fafélék, és még csak nem is cserjék közé sorolhatók, hanem a pázsitfűfélék közé tartoznak, 75 nemzetségükbe ezernél is több faj tartozik (bár kereskedelmi forgalomban kevesebb, körülbelül 200 faj van), így igazán népes és színes családról van szó.

A bambuszok a miénkhez hasonló klimatikus viszonyok között is élnek eredeti élőhelyükön, így sem a magyar nyarak, sem az itteni telek nem tesznek kárt bennük. A hideg évszakban az akár -15 Celsiust is tolerálják, egyes fajták pedig még az ennél is fogcsikorgatóbb hidegben sem halnak el. Tudni kell, hogy a fagyállóság elsősorban a föld alatti részekre vonatkozik, olykor a szárak elfagyhatnak, de ilyenkor tavasszal a növény újra kihajt majd.

bambusz

Egyes fajták akár 40 méteresre is képesek nőni – fotó: Pixabay

A bambuszok megjelenése nagyon változatos, a klasszikus ábrázolású, magas száras típusok mellett akadnak dús lombozatú, akár nagy méretű levelekkel rendelkező változatok is, melyekből izgalmas bokorforma alakítható ki például. A színeket illetően is széles a kínálat, a hagyományos zöld variánsok mellett vörös, fekete vagy csíkozott bambuszok is.

Külön említést érdemel a magasság, ami a bambuszok esetében jellemzően nagy érték, egyes fajták akár 40 méteresre is képesek nőni, az átlagos kerti példányok azonban általában 2-4 méteresre cseperednek. Mindez azonban nem meghatározó tényező, a bambuszok ugyanis szinte kivétel nélkül jól tűrik a metszést, így akár alacsonyabb, másfél-két méteres, kompakt növénysor vagy hagyományos méretű sövény is kialakítható bambuszból.

Fontos a bambusz rendszeres metszése

A metszés nemcsak a magasság okán lesz feladat, a besűrűsödő, túlburjánzó példányok esztétikai értéküket vesztik, ezért rendszeresen kell ritkítani, válogatni a hajtásokat, néha pedig a tövek kiemelése, majd a gyökereknél való szétválasztása lesz a megoldás. Ilyenkor a kiemelt gyökeres darabok elajándékozhatók, ültetés után gyors fejlődésnek indulnak.

A bambuszfélék növekedési üteméről legendák szólnak, és valóban, egyes változatok akár napi fél-egy centiméteres fejlődést is képesek produkálni, a gyakorlatban azonban árnyaltabb a kép. A fiatal példányok 8-10 év alatt érik el teljes fejlettségi fokozatukat, de az egyes szárak csupán 5-6 évig élnek, természetesen eközben folyamatosan fejlődnek az új hajtások. A bambuszfélék

jó értelemben véve igénytelen növények, gondozásuk roppant egyszerű, kártevőik, betegségeik alig akadnak.

Nem szabad ugyanakkor elfeledni azt, hogy az intenzív növekedés és a dús, egészséges lombozat előfeltétele (mint minden más hasonló esetben) a tápanyagban gazdag talaj!

Az ültetés előtt is ajánlott komposztos, szerves trágyás talajgazdagítást elvégezni, és a későbbiekben is, évente legalább egyszer szükséges a tápanyagok kihelyezése.

bambusz a kertben

A bambusz viszonylag igénytelen, a tápanyagban gazdag talajra viszont figyelni kell – fotó: envatoelements.com

A bambusz terjedésének gátat kell szabni

A bambuszfélékkel kapcsolatban az egyik legfontosabb információ, hogy nagyon agresszívan terjeszkednek, föld alatti rizómáikkal könnyen és gyorsan újabb területeket hódítanak meg, és a nem kívánt szaporulat szanálása, a terjedés megállítása igazán nehéz feladat. Ezért erősen ajánlott már az ültetéskor gátat szabni a burjánzásnak, mégpedig gyökércsapda használatával!

A gyökércsapda egyszerű eszköz, a kiásott ültetőgödröt ki kell bélelni több réteg erős geotextillel, de akár vékony, kilyuggatott fém- vagy műanyag lemezt is lehet használni, sokan pedig egyenesen kibetonozott gödörbe telepítik a bambuszt. Ilyen módon a gyöktörzs nem tud áthatolni a gyökércsapdán, vagyis a nem kívánt terjedés megelőzhető. Természetesen az is jó megoldás, ha a szabadföld helyett egy nagyobb edénybe, ládába telepítjük a bambuszt, így akár a teraszt, balkont is díszítheti.

Lássuk dióhéjban az előnyöket és hátrányokat!

Bambuszok melletti érvek: extravagáns megjelenés, gazdag fajtaválaszték, széles körű felhasználási lehetőségek, alacsony gondozási igény, elhanyagolható növényvédelmi feladatok, jó télállóság.

Bambuszok elleni érvek: agresszív terjedés, körülményes ültetés, az elvadulás elkerülése érdekében évente többször kell metszeni, a hajtásokat ritkítani, nem minden kertbe illeszkedik szervesen látványként, az átlagosnál több tápanyagot követel.

Megyeri SzabolcsMegyeri Szabolcs
kertész, kertészmérnök, blogger

Szabolcs az Agroinform.hu állandó szerzője, emellett kertészeti tanácsaival találkozhatsz saját blogján, facebook oldalán és videócsatornáján is.

Ahogy a blogon olvasható: "Szeretném a kertészkedést közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni."