Az utóbbi években megfigyelhető volt a külföldi bőtermő fajták térnyerése a hazai búzatermesztésben. Megnőtt a kereslet a stabilan magas terméspotenciállal rendelkező búzákra, a javító-, prémium minőséget adó fajták rovására. Ez köszönhető a felvásárlási árak közti minimális különbségnek, a malmi és a takarmányminőség, illetve az alapmalmi és javító paramétereket teljesítő búzák között.

Az elmúlt években sokszor jövedelmezőbb volt az akár hektáronként 8-10 tonnát adó fajtákkal termelni, mint a szorosabb technológiát megkívánó, javító minőségű búzafajtákkal, melyek terméshozama 2-3 tonnával is alulmaradhat.

Ugyanakkor kialakult az igény arra, hogy magas termés mellett minőséget is produkáljon az állomány. Ezek a célok viszont csak akkor elérhetők, ha változtatunk a hagyományos, sokszor jól berögzült gyakorlatokon.

Technológiaváltásra, megváltozott szemléletre van szükség.

Az intenzív növényvédelmi programokon belül a megelőző, preventív kezelésekre van szükség.

búza

A magas terméshozam és a minőségi beltartalom is elvárás a terménypiacon – fotó: Buza Virág

Ebbe a szemléletbe illeszkedik bele a nagy termőképességű búzafajtáknak, hibrideknek kiváló kiegészítést nyújtó, a terméspotenciál maximalizálása mellett a beltartalmi paramétereket is nagymértékben javító új gombaölő szer, az Elatus Era.

Ezzel a készítménnyel a teljes körű lomb és kalászvédelem mellett a szemtermés beltartalmára gyakorolhatunk pozitív hatást.

A 2019-ban bevezetésre kerülő szer két hatóanyagot tartalmaz, a Syngenta által nemrégiben kifejlesztett solatenol-t, valamint a már gyakorlatban is jól ismert protiokonazolt.

Mit kell tudni az új hatóanyagról, a Solatenol-ról?

• A SOLATENOL az SDHI hatóanyagcsoportba tartozik.

• A kórokozó gomba légzési láncában blokkolja a szukcinát-dehidrogenáz enzimet, így a gombasejt energiaellátása megszakad

• Széles hatásspektrum, hosszú, akár 6 hetes hatástartam jellemzi.

• Rendkívül magas a hatékonysága őszi búzában a szeptóriás levélfoltosság (Zymoseptoria spp.) és rozsda-fajok (Puccinia spp.), árpában a hálózatos-, rinhospóriumos és ramuláriás levélfoltosság ellen. (1. ábra)

• Szisztémikus, közepes sebességgel transzlokálódó tulajdonsága révén egyenletesen oszlik el a növényben, így védve annak minden részét.

• Érdekesség, hogy több, mint 30 kutató dolgozott a SOLATENOL hatóanyag fejlesztésén, amelynek során 800 hatóanyagot vizsgáltak. Rekordidő alatt, a 2005-ös felfedezése után 7 évvel már regisztrálták Dél-Amerikában. Az Európai Unióban is számos országban már bizonyít.

Miért jó kombinációs partner a protiokonazol?

• A protiokonazol a triazolok hatóanyagcsoportba tartozik, hatásmechanizmusát tekintve a gombák sejtfalának nagyon fontos összetevőjét, az ergoszterol bioszintézisét gátolja.

• Szintén jellemzője a szisztémikus hatásmód, valamint az egyenletes eloszlás a kezelt növényekben.

• Preventív, kuratív, eradikatív hatással egyaránt rendelkező hatóanyag.

• Szakmai körökben köztudott, hogy a protiokonazol a kalászfuzáriózis ellen az egyik legjobb hatóanyag a piacon.

1.ábra

1. ábra: SOLATENOL és versenytárs fungicidek (SDHI1-4) hatékonysága az egyes levélbetegségek ellen (•: gyenge, ••: jó, •••: kiváló), (forrás: Syngenta fejlesztői kísérletek)

Mit nyújt Önnek a két hatóanyag (SOLATENOL+protiokonazol) kombinációja?

• Az említett két hatóanyagot tartalmazó Elatus Era bevezetésével a Syngenta Kft. a teljes lomb- és kalászvédelem mellett kiemelkedő minőségű és mennyiségű termést is garantál az őszi- és tavaszi kalászosokat termelő gazdálkodó partnerei részére.

A Syngenta kutatói szántóföldi kísérletek során megállapították, hogy az Elatus Era aszályos körülmények között képes csökkenteni a növények transpirációját (párologtatását) a fotoszintézis hatékonyságának romlása nélkül, így kevésbé csapadékos évjáratban is magasabb és jobb minőségű termés realizálható a versenytárs fungicidekhez képest.

Az Elatus Era tehát kedvezően hat a növények vízháztartására, amely egyáltalán nem elhanyagolható tény, hiszen időjárásunk sokkal változékonyabb a korábbi időszakokhoz képest, egyenetlen a csapadékeloszlás, emelkednek a hőségnapok.

Juvenilizáló, zöldítő hatása markánsabb, mint a strobilurin csoport hatóanyagai (2. ábra). A kezelt növényállománynak hosszabb élettartamot/tenyészidőt, több és intenzívebb tápanyagfelvételt, nagyobb asszimilációs felületet biztosít, így

a várható termés minősége és mennyisége is nagyobb lesz.

2.ábra

2. ábra: Elatus Era és versenytárs strobilurin hatóanyagok zöldítő hatása őszi búzában, NDVI felvétel (forrás: Syngenta fejlesztői kísérletek)

• További figyelemreméltó tény a termés beltartalmára gyakorolt pozitív hatása. A cég fejlesztő csapatának kísérleteiben bebizonyosodott, hogy az Elatus Era-val zászlóslevél kiterülésekor (T2) 1l/ha-os dózisban kezelt parcellák mind terméshozamban, mind fehérje- és sikértartalomban, valamint hektolitertömegben és ezermagtömegben is felülmúlták a versenytárs termékekkel kezelt parcellákét (3. ábra).

3.ábra

fehérje

sikér

hektolitertömeg

3. ábra: Elatus Era hatása a terméshozamra és az őszi búza főbb beltartalmi paramétereire (forrás: Syngenta magyarországi fejlesztői kísérletek)

Az Elatus Era kiváló hatékonysággal rendelkezik a kalászosok tenyészidőszakának végén jelentkező, a termesztés sikerét nagyban befolyásoló kalászfuzáriózis ellen (4. ábra). A kalászfuzárium (Fusarium spp.) jellemzően kalászhányástól viaszérés kezdetéig fenyegeti a növényállományt, ebben az időszakban kiemelt fontosságú, hogy növényállományunkat megbízható védelemmel lássuk el. Az Elatus Era ebben is a termelők segítségére van, 1l/ha-os kijuttatásával betakarításkor mind mennyiség, mind minőség szempontjából kiváló termést könyvelhetünk el.

fuzárium

4. ábra: Elatus Era és versenytársak (A-D) hatékonysága kalászfuzárium ellen (forrás: Syngenta fejlesztői kísérlet, UK, n=4)

Javasolt növényvédelmi technológia:

• Levélbetegségek ellen preventíven, megelőző jelleggel, de legkésőbb az első tünetek megjelenésekor célszerű kijuttatni 0,75 - 1 l/ha-os dózisban. Magas fertőzési nyomás esetében a felső 1l/ha-os dózis használata javasolt. Minőségjavító és termésnövelő hatását szintén felső dózisban való kijuttatásban érvényesíti a legjobban.

• Kalászfuzáriózis ellen 1,0 l/ha dózisban, célzottan kalászhányás után, virágzás kezdetén kell kijuttatni a kalászok teljes permetléfedettségét biztosító fúvóka segítségével (pl. kettős-réses). Termésnövelő és minőségjavító hatása kalászkezelés esetében is igazolt.

Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy az Elatus Era-val, mint rövidesen forgalomba kerülő új fungicid termékkel a Syngenta Kft. jelentős kórokozók elleni hatékonyságot, magas fokú biztonságot, ezáltal teljes körű védelmet biztosító terméket ad a magyarországi termelők kezébe, melynek segítségével sikerrel vehetik fel a küzdelmet a tenyészidőszak alatt fellépő, termesztés sikerét fenyegető akadályokkal, legyen az kórtani vagy időjárási eredetű.

Az Elatus Era egy innovatív és új korszakot nyitó fungicid a kalászosok védelmében, termésnövelő és minőségjavító hatásának köszönhetően a betakarított termés nagyfokú biztonsággal és nyereségesen értékesíthető, hiszen a terménypiacon a kiváló minőségű gabona mindig keresett termék lesz.

Boros Szilárd
Syngenta Kft.
fungicid fejlesztőmérnök