A ciklámen majdnem minden otthonban megtalálható. Nem is csoda, hiszen kevés törődést igényel és nagyon dekoratív növény. A virágzását pedig pontosan azokra az időszakokra időzíti, amikor amúgy nem bővelkedünk virágokban. Így hát minden okunk megvan rá, hogy legyen az otthonunkban legalább egy cserép ciklámen.

De mi történik azután, hogy elvirágzott? Muszáj hosszú időn át a zöldjét bámulnunk? Szerencsére erre is van megoldás! A titka pedig nem is olyan nagy, úgyhogy ha megismerjük, többször is rábírhatjuk a cikláment a virágzásra!

Ismerd meg a cikláment

1. A ciklámen Európa mediterrán részein, illetve a Közel-Keleten, Észak-Afrikában honos, de az erdei ciklámen hazánkban is őshonos. A ciklámen a kankalinfélék családjába tartozó gumós növény, melynek virágai vékony száron helyezkednek el. Virágai a leveleinek töveiből nőnek ki. Több fajtája létezik, melyek 16 és 35 cm közötti magasságot érhetnek el.

ciklámen cserépben

A ciklámen igazi téli virág. Fotó: Shutterstock

2. A ciklámen megannyi pompás színben létezik, így kedvünkre tobzódhatunk a vörös, a rózsaszín, a ciklámen, a fehér, és ezek ezerféle árnyalatai között. De ha ez még kevés lenne, akad közöttük fodros szélű változat is. Sőt, némelyik ciklámen nem csak a szépségével, de az illatával is megörvendeztethet bennünket.

3. A ciklámen akkor pompázik a virágaiban, amikor a többi növény általában pihen, így októbertől áprilisig virágzik.

4. A ciklámen sajnos mérgező. A ciklámen virágai és levelei enyhe nyálkahártya-irritációt okozhatnak, de a gumójának lenyelése nagyon súlyos következményekkel járhat, ugyanis szaponint, és mérgező cyclamin-glükozidot tartalmaznak, emiatt erősen mérgezőek.

A kutyás gazdiknak is érdemes figyelni, hiszen a ciklámen nyáladzást, hasmenést, hányást, de nagyobb mennyiségben szívritmuszavart és görcsöket is okozhat, így kedvencüket azonnal állatorvoshoz kell vinni, ha felmerül a ciklámen evés gyanúja.

5. A ciklámen név görög eredetű, a kyclos, vagyis kör szóból származik, mely a virág kör alakú gumóira utal. A 19. században az angolok és a franciák kezdtek el foglalkozni a nemesítésével. Elsődleges céljuk a tiszta színű és nagy virágú fajták előállítása volt. A nemesítés iránya később az aktuális divat szerint változott. Napjainkban leginkább a zömök, hosszú élettartamú, felálló szirmú és sok virágú hibridek a kedveltek.


Erre van szüksége a ciklámennek

1. A ciklámen nem állít elénk túl nagy akadályokat a gondozása terén, így kezdő kertészek számára is nagyon ajánljuk.

2. Mivel nem szereti a meleget, a lakás leghűvösebb helyiségét válasszuk ki számára. Sokan a két ablakszárny között tartják, de ha sima ablakunk van, az ablakpárkányon is nagyon jól fogja érezni magát.

3. A ciklámen igazi téli virág, így nem szereti a közvetlen napfényt, de nem az a sötétben kuksoló fajta, így azért fényre szüksége van.

4. Bár kevés igénye van a ciklámennek, az egyik, amire nagyon nagy szüksége van, az a megfelelő hőmérséklet. Leginkább 10 és 15 Celsius-fok közötti hőmérsékleten érzi jól magát, azonban az ennél hidegebb időt nem kedveli, a mínuszokat pedig nem viseli el. A legjobb számára, ha soha nem tartjuk a cikláment 20 Celsius-foknál melegebb helyen. Amennyiben túlságosan melege van, azt onnan vehetjük észre, hogy a levelei megbarnulnak és lehullanak.

ciklámen színes

A ciklámen manapság már rengeteg színben megtalálható. Fotó: Shutterstock

5. A virágzó cikláment rendszeresen öntözzük, mert nem viseli jól a szárazságot. Fontos, hogy a talaja mindig legyen nedves, viszont ne pangjon a víz a cserepében. Így a legjobb megoldás, ha három naponta öntözzük és ezt is alulról tesszük. Ha kavicságyon tartjuk, azzal sokat segítünk, hogy ne öntözzük túl, és tovább legyen képes megőrizni a nedvességet.

Mivel nem szereti a csapvizet, érdemes állott vízzel öntözni, hiszen érzékeny a csapvízben lévő különféle ásványi anyagokra és sókra. Ugyanezen ok miatt kell nagyon óvatosnak lenni a tápoldatozással is. Bár amikor virágzik, szüksége van rá, de sokkal jobbat teszünk vele, ha kisebb töménységben adjuk neki a tápoldatot, mint a többi növényünknek. Válasszunk virágzó növények számára kifejlesztett tápoldatot, és ezt is hígítva adjuk neki.

6. Amikor már kezdi elhagyni a virágait, egyre kevesebbszer kell öntöznünk. Késő tavasszal  virágzik el a ciklámen és ekkor már a levelei is elszáradnak. Ilyenkor folyamatosan csökkentsük le az öntözések mennyiségét, és a nyári időszakban elegendő, ha havonta csak egyszer, vagy kétszer locsoljuk meg.

7. A ciklámen elszáradt leveleit és virágait mindig távolítsuk el a növényről, megelőzve így a rothadást és az esetleges betegségek, fertőzések kialakulásának kockázatát. Soha ne csak levágjuk, hanem tőből távolítsuk el ezeket.

8. Néha a ciklámennek is térre van szüksége. A ciklámen átültetése augusztusban a legmegfelelőbb. A gumót úgy ültessük el, hogy egyharmada álljon ki a földből, így hosszabb szárú virágokat kapunk. Átültetés után nagyon alaposan öntözzük meg, és áztassuk be a földet. Az átültetéshez használjunk tápdús, porhanyós, jó vízáteresztő képességű földet. Érdemes minden évben átültetni.

Így szaporíthatod a cikláment

A cikláment kétféleképpen szaporíthatjuk.

1. Az egyik lehetőség a tőosztás. Ekkor a gumót a nyugalmi időszakában kettévágjuk és így két növényt  kapunk. A kettévágott gumókat hagyjuk megszáradni és ezután ültessük el őket. Bár ez a fajta szaporítás gyorsabb, a gumó nagyobb veszélyben van, hiszen könnyen gombás fertőzést kaphat, vagy elrohadhat.

2. A másik módszer a ciklámen szaporítására a magról való nevelés. Azonban ennek a módszernek az alkalmazásával 3-4 évet is kell várnunk, míg a ciklámen virágba fog borulni.

Így borulhat újra virágba a ciklámen

Habár a ciklámen levelei is igazán mutatósak, természetesen inkább azt szeretnénk, ha a virágaiban gyönyörködhetnénk. Ehhez először is tisztítsuk meg az elhalt levelektől. Ezután alaposan öntözzük meg és pótoljuk a cserépben hiányzó földet savanyú kémhatású, 4,5-5,0 pH-értékű talajjal.

Amíg a föld vízzel töltődik, öntsünk vizet a cserép alátétjébe és tartsuk a növényt 20–22 °C-os hőmérsékletű helyiségben. Az öntözővízbe hetenként oldjunk fel kevés tápsót, majd a gumóból rövidesen levelek fognak előtörni és a növény virágozni fog.

Virágokban gazdag cikláment kívánunk!