A hazai növénytermesztésben a termésmennyiséget csökkentő környezeti tényezők közül az aszály a legjelentősebb. A különböző fenológiai fázisokban jelentkező szárazság eltérő mértékű terméscsökkenést és gazdasági károkat okoz a szántóföldi és kertészeti kultúrákban. A homoktalajokra kidolgozott Komplex Talajkezelési Technológia erre a problémára ad megoldást.

A homokhátsági homoktalajok nedvességmegőrző képességét akár 35%-kal is javító Homokhátsági Demo Projekt során az AlgaTer és VízŐr készítmények együttes használatának eredményeit vizsgálták, amibe később kapcsolódott be a BactoFil B10 készítmény.

A kísérletben részt vett az Albitech Kft., az AGRO.bio Hungary Kft. és a Water&Soil Kft. Az elért eredményeket egy közös sajtótájékoztató keretében ismertették, amelyen jelen volt szerkesztőségünk is.

„A mezőgazdaságot is érintő klímaváltozás egyik legnagyobb kihívásának, az aszálynak a leküzdését segítheti egy új hazai komplex talajkezelési technológia, három magyar mikrobiológiai készítmény együttes használatával”

– közölte Nagy István agrárminiszter a technológiát bemutató sajtótájékoztatón.

Nagy István

Az agrárminiszter szerint a talajtápanyag-gazdálkodásban szemléletmódosításra van szükség – fotó: Agroinform.hu

Nagy István elmondta, az AGRO.bio Hungary Kft. és a Water&Soil Kft. által létrehozott technológiát egy talajbaktérium, egy talajalga, valamint a VízŐr talajkondicionáló adja. Ezek együttesen szolgálják a talaj nedvességtartalmának megőrzését, amely hozzájárulhat a homokhátsági félsivatagos területek megmentéséhez, a homoktalajok vízháztartásának javításához.

A tárcavezető szerint a három készítmény olyan szinergiát alkot, amellyel kedvezőbb terméseredmények érhetők el. Ezen anyagok együttes alkalmazása pedig nemcsak gazdaságos, hanem környezetbarát is, így megfelel minden 21. századi elvárásnak is. Kiemelte, a kutatások és a gyakorlat egyaránt azt mutatják, hogy a ráfordítások többszörösét meg lehet spórolni a komplex talajkezelési technológia alkalmazásával.

Hozzátette, a talajtápanyag-gazdálkodásban szemléletmódosításra van szükség ahhoz, hogy az éghajlatváltozásból adódó károkat és kockázatokat ki lehessen küszöbölni. A gazdaságos és megbízható termeléshez pedig nem megkerülhető a most bemutatott technológiák alkalmazása.

Most pedig részletesen bemutatjuk a három terméket, a kísérletet és az elért eredményeket:

AlgaTer készítmény:

Az AlgaTer egy Európában egyedülálló algakészítmény, felhasználási területe a talaj, célja az intenzív termesztési körülmények és kemizálás okán lecsökkent mikroszervezetek pótlása. Az AlgaTer fonalas algát tartalmaz, amely 15-20 cm mélységben szövi át 
a talajt, és a hatása többrétű: kiterjed 
a talajéletre, a talaj fizikai tulajdonságaira és a növényekre is.

Szövedéke friss, könnyen lebomló szerves anyagot, egyben életteret jelent más mikroszervezetek számára, emellett javítja a talaj vízmegtartó képességét. Hatékonyan köti meg a talajba került nehézfémeket, mérgező anyagokat, például az arzént, amely így szerves kötésbe kerül, és elveszíti mérgező hatását.

 Félüzemi léptékű algatenyésztés a teljesen magyar tulajdonú Albitech Kft. budapesti laboratóriumában

Az AlgaTer hatékonyan köti meg a talajba került nehézfémeket, mérgező anyagokat – fotó: Agroinform.hu

Az algák által termelt anyagokat a növények is tudják hasznosítani, illetve egy újonnan felfedezett növényi hormoncsalád tagjait, brasszinoszteroidokat termel, amelyek kedvezően hatnak a kultúrnövények életfolyamataira.

VízŐr készítmény:

A Water Retainer (VízŐr) organikus alapú talajkondicionáló készítmény, amely csökkenti a talaj párolgását (evaporációját), alkalmazásával akár 50%-kal mérsékelhetjük az öntözési költségeket szántóföldi növények-, zöldségek-, szőlő-, és gyümölcs vagy akár még gombatermesztés esetében is.

A kisebb vízfelhasználáson túlmenően, kevesebb az öntözéshez felhasznált energia költsége is. Az öntözés nélkül termesztett kultúrákban használatával a talajban már meglévő nedvesség megőrződik, és az a kipárolgás helyett a növények gyökerén keresztül hasznosul.

Ennek eredményeként nő a növények aszálytűrő képessége, az aszálytűrés ideje, ezáltal jobb minőségű és nagyobb mennyiségű termés várható. A termék három hónapon keresztül fejti ki hatását, majd maradvány nélkül, organikusan lebomlik.

BactoFil B10 készítmény:

A BactoFil® B10 a kétszikű kultúrákra kifejlesztett baktériumkomplex. Hét baktériumtörzs gondoskodik a talaj mikrobiológiai harmóniájáról és a kétszikű növénykultúrák (napraforgó, repce, burgonya stb.) egészséges fejlődéséről, ma már növényspecifikus verziókban is.

A talajoltás a növény gyökérzónáját (rizoszféra) célozza meg, a talajbaktériumok kolonizálják a gyökér közvetlen környezetét. A kialakult kapcsolat mindkét félnek előnyt biztosít: a növények szerves anyagok kiválasztásával „táplálják” a mikrobák közösségét, a mikroorganizmusok pedig az anyagcsere termékeikkel támogatják a kultúrnövények életfolyamatait.

 Félüzemi léptékű algatenyésztés a teljesen magyar tulajdonú Albitech Kft. budapesti laboratóriumában

BactoFil B10 készítményben hét baktériumtörzs gondoskodik a talaj mikrobiológiai harmóniájáról és a kétszikű növénykultúrák fejlődéséről – fotó: Agroinform.hu

A harmonikusabb tápanyagellátásnak és több tápanyagnak köszönhetően növekszik a növény élőtömege, javul a beltartalom; a kórokozók fertőzési potenciálja vasionok (Fe+++) hiányában jelentősen gyengül; a nagyobb gyökérfelület növeli a növények víz- és tápanyagfelvételét, jobb állóképességet biztosít; a talajszerkezet javításával a művelhetőség (üzemanyag-felhasználás) javul, a szélsőséges időjárás okozta károk csökkennek, a talaj vízmegtartó képessége nő.

Vizsgálat:

A homoktalaj nedvességmegtartását és a párolgási veszteségének csökkentését üvegházi körülmények között vizsgálták. A Homokhátságról származó homoktalajt műanyag csövekbe töltve (8-10 kg talaj/cső) víztelítettségig nedvesítették.

Az előkészített tesztcsöveket AlgaTer és VízŐr 10 liter/ha dózisával kezelték 6 párhuzamban, mellé kezelés nélküli kontroll kísérletet is beállítottak. Az inkubációt üvegházban, szobahőmérsékleten végezték 6 héten át. Az utolsó 4 hétben a BactoFil B10-zel is kombinálva folyt a talajnedvesség mérése.

Eredmények:

A gravimetriás mérések szerint az AlgaTer és a VízŐr együttes kezelésének hatására az első, negyedik és hatodik héten szignifikánsan kisebb mértékben csökkent a talajnedvesség. 1 hét inkubáció után a kezeletlen kontrollhoz képest 15,0%-kal, 4 hét után 11,9%-kal, míg 6 hét után 14,8%-kal kisebb mértékű a talajnedvesség-csökkenés az együttes kezelés.

 Félüzemi léptékű algatenyésztés a teljesen magyar tulajdonú Albitech Kft. budapesti laboratóriumában

A homokhátsági homoktalaj AlgaTer és VízŐr készítményekkel történő együttes kezelése a talaj a nedvességtartalmát tovább megőrzi – fotó: Agroinform.hu

Az inkubáció többi mérési pontján tendenciájában is megfigyelhető, hogy a kezelt talajok jobb nedvességmegtartó, vízmegtartó erővel rendelkeznek.A digitális talajnedvesség mérővel végzett vizsgálatok szerint a 2. héttől minden mérési időpontban szignifikánsan magasabb az AlgaTer és a VízŐr készítménnyel kezelt talajok nedvesség tartalma.

A második héten 1,9%-kal, a harmadik héten 7,0%-kal, a 4. héten 13,8%-kal, az 5. héten 18,2%-kal, míg a 6. héten 23,5%-kal magasabb a kezelt talajok nedvességtartalma a kezeletlen kontroll százalékában. BactoFil B10-zel kiegészült komplex variációban az utolsó héten 35%-kal magasabb volt a nedvességtartalma a kezeletlen kontroll százalékában.

Következtetések:

A homokhátsági homoktalaj AlgaTer és VízŐr készítményekkel történő együttes kezelése a talaj a nedvességtartalmát tovább megőrzi, ami 6 hétnyi kezelés után mind gravimetriás módszerrel, mind digitális nedvességméréssel vizsgálva a nem kezelt kontroll homoktalajokhoz képest statisztikailag bizonyíthatóan kimutatható.

A kezeletlen kontrollhoz képest 14,8-23,5%-kal, BactoFil B10-zel kiegészülve 35%-kal magasabb talajnedvesség tartalmi értékek voltak megfigyelhetőek a vizsgálatok során.

Kiemelt kép: MTI/UJVÁRI SÁNDOR