A kísérletek célja a növényi terméseredmények és az állati hozamok jelentős növelése, illetve az élelmiszer-alapanyagok minőségének javítása – írja a topagrar.com. Mindezekben jelentős sikerekkel kecsegtet a géntechnika alkalmazása, amelyben az amerikai kutatók már sikereket értek el.

malac

A kutatók elsődleges célja a hozamok növelése – fotó: Shutterstock

Az állatvédők azonban általában nem értenek egyet a hozamok előtérbe állításával. A géntechnika segítségével azonban a hozamok növelését az állatok jólétének és kényelmének szem előtt tartásával is el lehet érni – állítják a kutatók. Az amerikai nemesítők hangsúlyozzák, hogy ők nem akarják „az Istent játszani”, és elefántméretű csirkéket előállítani, a génmódosítás csupán az évszázadok óta az állatok életébe való beavatkozásnak egy felgyorsított és precízebb változatát képviseli.

A génmódosított állati termékek elfogadása azonban még számos jogi akadályba ütközik, bár egy-egy ilyen beavatkozás, pl. a malacok kasztrálásának feleslegessé tétele éppen az állatjólétet támogatja.

Mindemellett az állatok életébe való géntechnikai beavatkozások fokozatosan teret nyernek, többek között a „Robot Ready” tehenek kifejlesztésében, amelyek jobban képesek alkalmazkodni az automata fejéshez.