Mi tarackbúza gyors terjedésének és a túlélésének a titka?

A közönséges tarackbúza (Elymus repens) egy magas növekedésű, felálló szárú, mélyen gyökerező, egyszikű, évelő gyomnövény.

Tarackbúza

Tarackbúza – Fotó: Shutterstock

Szárai akár 1,5 méter magasra is megnőhetnek, levelei kihegyesedőek néha deres bevonatúak, ami miatt szürkésnek, kékesnek hathat a növény színe. De ez a bevonat letörölhető.

Levelének felszíne szőrös ezért érdes tapintásúnak hat. Virága füzérkékből áll, melyek a virágtengelyhez simulnak.

A növény a talajban lévő rizómákkal, rizómadarbokkal és maggal is képes szaporodni. De leggyakrabban ivartalanul szaporodik tarackjai széthurcolásával, melyek többszörösen elágazó hálózatot képeznek a föld alatt.

Tarackbúza

Tarackbúza – Fotó: Shutterstock

A tarackfű a föld alatt terjedő tarackjaival csomókban vagy foltokban terjed a területen. Egy anyanövény sok-sok klónt hoz létre maga körül akár több méter hosszú gyökérrendszert fejlesztve. Ha ezeket a gyökereket ásóval feldaraboljuk, akkor sem tudunk véget vetni a gyomnövény életének, sőt csak tovább segítjük annak szaporodását. Ezért is olyan nagy kihívás ennek a növénynek a kiirtása.

Gyors terjedését továbbá a szél, az állatok és az ember is segíti könnyű magjainak széthordásával.

Intenzív talajművelés

Végezzünk intenzív talajművelést! – Fotó: pixabay.com

Miért veszélyes, ha elterjed a kertünkben a tarack?

A tarackbúza vízszintesen haladó sárgásfehér tarackjai minden kertünkbe vetett növény elől elszívják a tápanyagot és a vizet. Sőt a tarackok hegyes vége akár a földben lévő gumókon, a burgonyán és a sárgarépa gyökerén is áthatolnak, így tönkretéve azokat.

Hogyan irhatjuk ki a tarackbúzát a kertünkből?

Végezzünk intenzív talajművelést 2-3 hetes gyakorisággal, ami feldarabolja a rizómákat, így beindítva a növény növekedését és kimerítve a tápanyagtartalékokat. Majd a kimerült és meggyengült rizómákat mélyszántással temessük be vagy a fiatal, friss hajtásokat glifozát tartalmú totális gyomirtó szerrel permetezzük le.

Másik megoldás, ha a talaj felásása után kiszedjük a gyökereket a földből, majd elégetjük, hogy véletlenül se keljenek újra életre. De ez a módszer igen időigényes és nehézkes, illetve nem is biztos a teljes siker. Majd a terület megtisztítása után egy évig termesszük olyan növényeket, melyek leárnyékolják, a talajt és ezáltal elnyomják a tarackbúza hajtásait.