Helyette bejártak a falvakba élelmet szerezni – mesélik az erdélyi ismerőseim. Tavaly óta már nekünk is van medvénk. Átjöttek a felvidékről. Nógrádban barangolós mackók dézsmálják a birkákat – vagy mások. Globális felmelegedésről értekeznek egy ideje a tudósok, (Al Gore: Kellemetlen igazság) de időnként olyan leveleket is kapok, melyek szerint a kisjégkorszak küszöbén állunk. Mindkettőre hoznak példákat bizonyítékként; a tavalyi melegrekordokat és az idei szokatlan húszon fokos hidegeket.

Gyerekkorom olyan teleire emlékszem, amikor Vácnál is befagyott a Duna. Átsétálhattunk rajta a Szentendrei-szigetre. Középiskolás koromban viszont volt olyan meleg tavasz is, hogy május elsején ugyanebben a Dunában fürödtünk. Mert akkor még szabad strandja is volt a folyónak. Akkoriban a klóros vizű uszodában nagyobb kockázat volt megmártózni, mint a folyóban.

A nagyobb testű madaraknak – a feketerigóknak, vagy a fekete nyakpántos balkáni gerléknek – a kerti kőasztalon terítettük meg.

No de nosztalgiázós merengés helyett nézzünk szét a kertben. Most csak a városiban. A zsákfalusi had aludjék még. Év végén, év elején hullott egy kevés hó. A lehűlés meg is őrizte néhány napra a vékonyka fehér leplet. Feltöltöttük hát eleséggel az új madáretetőnket is, amelynek bizony feléje sem néztek az enyhébb napokon. Lehet szokatlan is volt a már ismert, gyűrötté kopott műanyag flakon helyén lógó faházacska, vagy még nem voltak rászorulva az ilyes segélyre. A legjobban a cinke-golyóként árult magokból gyúrt gömböcskéknek örültek és még a verebek is megtanulták használatukat.

Rekviem Kopó kutyánkért

Ezen a kőasztalon pózolt olykor Kopó kutyánk is, így őrizte a magokat a veszekedő madarak elől. Ma már valamennyi madár zavartalanul viaskodhat a kiszórt eleségért, köztük az igencsak verekedős galambok is, amelyek egyébként köztudottan a béke szimbólumai.

Kopó kutyánkat még az óév utolsó napján visszaadtuk a földnek. Legyen ez a néhány sor nekrológ az emlékére. Akinek volt vagy van kutyája, tudja milyen veszteség tizennégy év után elköszönni egy már szinte családtaggá avanzsált ebtől. Még ma is óvatosan nyitjuk ki reggel az előszoba ajtót, hogy ne szökjön be vizes lábakkal a konyhába. És hiányzik a reggelit követelő csaholása és utána hálás, hűséges vakkantása. A Nógrád megyei évkezdő földrengést sem jelezhette már, mint annak idején, - két évvel korábban - amikor apró nyüszítésekkel adta tudtunkra a közelgő földmozgást, mielőtt még megmozdultak volna körülöttünk a bútorok. Az első alkalommal nem is tudtuk mire vélni ezt a nyugtalankodó bekéredzkedését, de még a második zsákfalusi alkalommal is csak a rengés volt visszaigazoló bizonyíték viselkedésére. Szeizmográfot is pótló szimatát most már az égi vadászmezőkön gyakorolhatja.