REBARBARA A re­bar­ba­ra (Rheum rhabarbarum) éve­lő nö­vény, a dús gyö­kér­tör­zsön he­lyez­ked­nek el az óriá­si haj­tás­rü­gyek (25–30 db/tő), me­lyek­ből fa­gyok után, ko­ra ta­vasszal a tő­ró­zsa, majd a mag­szár kép­ző­dik. A le­vél­nye­lek faj­tá­tól és a tő kon­dí­ció­já­tól füg­gően 30–60 cm hosszúak, szé­les­sé­gük a 40–76 mm-t is eléri. Igény­te­len, szin­te min­de­nütt meg­te­rem. Mag­ról is vet­he­tő (áp­ri­lis­ban, már­cius­ban), de tő­osz­tás­sal is sza­po­rít­ha­tó (ok­tó­ber­ben vagy feb­ruár-már­cius­ban). A re­bar­ba­ra hi­deg­tű­rő nö­vény, 10–12 °C-on jól megél. Ta­vasszal a tö­vek fa­ka­dá­sa csak­nem min­den fajt megelőz, ezért haj­ta­tás­ra is al­kal­mas. A dug­vá­nyo­kat olyan mély­re he­lye­zik, hogy ta­ka­rás után a rü­gye­ket 2 cm-es ta­laj­ré­teg fed­je. A csa­pa­dék vagy ön­tö­ző­víz össze­gyűj­té­sé­re a dug­vá­nyok kö­ré tá­nyé­ro­kat ké­pez­nek ki. A gyen­gébb nö­ve­ke­dé­sű faj­tá­kat (Mira) 100–120 cm, az erő­sebb nö­vé­sűe­ket (Goliath) 150–200 cm-es sor- és tő­tá­vol­ság­ra te­le­pí­tik. A te­le­pí­tés­re ki­je­lölt te­rü­let ta­la­ját 40–60 cm mélyforgatással, bő szerves-és műt­rá­gya ada­go­lás­sal ké­szí­tik elő, de a kony­ha­ker­tek­ben kü­lö­nös gon­dos­ko­dás nél­kül is jól tart­ha­tó. A re­bar­ba­ra ápo­lá­sa ta­laj­la­zí­tás­ból, gyom­ir­tás­ból, fej­trá­gyá­zás­ból, nö­vény­vé­de­lem­ből és a vi­rág­szá­rak el­tá­vo­lí­tá­sá­ból áll. A vi­rág­szá­rat azért kell ki­tör­ni, hogy a tö­vek fo­lya­ma­to­san új le­ve­le­ket, il­let­ve le­vél­nye­le­ket fej­lessze­nek. A nö­vény nagy lomb­fe­lü­le­te sok vi­zet pá­ro­log­tat, kü­lö­nö­sen a levelek sze­dé­sé­nek idő­sza­ká­ban, ezért több­ször ön­töz­zük 40-50 mm-es víz­adag­gal. A víz­hiány­ra ér­zé­keny, amit az­zal je­lez, hogy az al­só levelek egyik nap­ról a má­sik­ra meg­sár­gul­nak és el­fonnyad­nak. A te­le­pí­tést kö­ve­tő má­so­dik év­ben szed­he­tők elő­ször levelek. A jól fej­lett le­vél­nye­le­ket kéz­zel kis­sé meg­csa­var­va és ol­dal­ra húz­va tör­jük ki, mé­lyen a tő­ről vi­gyáz­va ar­ra, hogy a rü­gyek ne sé­rül­je­nek. Egy tő­ről al­kal­man­ként 3–4 db le­vél szedhető.Gyógynövényként mintegy 4500 éve is­mert, de étel­alap­anyag­ként mintegy 300 éve hasz­ná­la­tos a lé­dús le­vél­nyél. Ma­ga a le­vél­le­mez mér­ge­ző. A dié­tás ét­rend­ben kü­lö­nö­sen nagy az ér­té­ke, mi­vel 160 kilókalóriát tar­tal­maz ki­lo­gram­mon­ként. A re­bar­ba­ra mar­káns sa­vany­kás íze miatt al­má­hoz, kör­té­hez ada­gol­ha­tó, de ön­ma­gá­ban is jó kom­pót alap­anyag. Pi­te, vagy gyü­mölcs­tor­ta töl­te­lé­ke le­het va­ní­lia, a gyöm­bér és a fa­héj íze­sí­tés­sel. Hú­sok mel­lé is fel­szol­gál­ha­tó. KAMILLA A kamilla, vagy or­vo­si szék­fű (Matricaria chamomilla) nem­rég még a fa­lu­si ház­tar­tá­sok igen ked­velt, sok­fé­le­kép­pen hasz­nált nö­vé­nye volt, ame­lyik gya­ko­ri volt az ud­va­rok­ban. Ezt mu­tat­ja, hogy szá­mos né­pi el­ne­ve­zé­se is is­mert: anyafű, anya­méh­fű, bubulyka, katóka, pipiske, pi­pe­re­fű, szentiván-pipitér, szüzekanyja, teafű. Ha­tó­anya­gai: kék szí­nű il­ló­olaj, cseranyag, gyan­ta, glukozida. Eze­ken kí­vül izzasztóanyagot is tar­tal­maz. A nép­gyó­gyá­szat­ban fő­leg gyul­la­dás­csök­ken­tés­re, gyo­mor­égés, gyo­mor­ron­tás, has­me­nés, vi­ze­lé­si za­va­rok ese­tén, görcs­ol­dás­ra, szél­haj­tás­ra, láz­csil­la­pí­tás­ra és seb­gyó­gyí­tás­ra hasz­nál­ták. To­váb­bá elő­se­gí­ti az es­ti al­vást, re­mek an­ti­bak­te­riá­lis és bak­té­rium­to­xin-gát­ló ha­tá­sú, nyug­tat, old­ja a stresszt, mér­sé­ke­li a dep­ressziót, az ál­mat­lan­sá­got, a fe­szült­sé­get. Se­gít az elen­ge­dés­ben, elosz­lat­ja a szo­ron­gást, mér­sé­ke­li az ag­gó­dást, ide­ges­sé­get, túl­ér­zé­keny­sé­get. Rend­szer­te­len ha­vi­vér­zés beál­lí­tá­sá­ra, vagy a pe­rió­dus sű­rí­té­sé­re, a gör­csök eny­hí­té­sé­re, a kli­max tü­ne­tei­nek csök­ken­té­sé­re, hü­vely­gyul­la­dás eny­hí­té­sé­re is al­kal­mas. Ezen jótulajdonságokért, no és a könnyű hoz­zá­fér­he­tő­sé­géért a hárs­fa­vi­rág mel­lett a má­sik leg­fon­to­sabb tea­nö­vé­nyünk volt. Teá­ját nem fő­zik, mert il­ló­ola­ja tönk­re­megy. Leg­jobb egy evő­ka­nál ka­mil­lát egy csé­sze forró víz­be dob­ni. Gyógy­ha­tá­sá­val már az óko­ri egyip­to­miak is tisz­tá­ban vol­tak, bő­rü­ket dör­zsöl­get­ték ve­le, hogy old­ják az izom­fáj­dal­mat, gör­csö­ket. A fész­kes­vi­rág­za­túak (Compositae) csa­lád­já­ba tar­to­zik. Az or­szág min­den tá­ján meg­ta­lál­ha­tó, ked­ve­li a szi­kes le­ge­lő­ket, szá­raz ré­te­ket. Jel­leg­ze­tes fe­hér szir­mú sár­ga fész­kű vi­rág. 20-40 cm ma­gas, egy­éves nö­vény. Sze­dő­fé­sű­vel gyűj­tik, de ter­mesz­tik is. Ko­ra ta­vasszal, sok­szor már áp­ri­lis vé­gén kezd vi­rág­za­ni, és még jú­nius kö­ze­pén is nyí­lik. Né­ha, ha az idő­já­rás ked­ve­ző, még szep­tem­be­ri má­sod­vi­rág­zás is elő­for­dul­hat. A vi­rág­za­to­kat sze­dik le, ame­lye­ket azután a na­pon szá­rít­ják meg. Fej­let­len vi­rág­za­tát ne gyűjt­sük, mert nem lesz ha­té­kony, de ha túl nyí­lik az sem jó, mert ak­kor a szá­ra­dást kö­ve­tően szét­hul­lik “ellisztesedik”. LEVENDULA A le­ven­du­la (Levandula officinalis) ti­pi­kus szik­la­ker­ti, éve­lő nö­vény, ere­de­te sze­rint szá­raz­ság­tű­rő me­di­ter­rán fél­cser­je. Ter­mő­he­lyén szá­raz, fát­lan, kö­ves hegy­ol­da­la­kon él, így ter­mesz­tés­kor a meszes, középkötött ta­la­jo­kat ked­ve­li. Bok­ra fél­gömb ala­kú, le­ve­lei kes­keny lán­dzsá­sak, szür­kén sző­rö­zöt­tek. Li­lás­kék vi­rág­za­ta jú­nius-jú­lius­ban dísz­lik és jú­lius­ban szed­he­tő szá­rí­tás­ra. A ba­rokk és a ro­ko­kó leg­di­va­to­sabb il­lat­szer nö­vé­nye volt. Szá­rí­tott vi­rá­gát ma is gyak­ran hasz­nál­ják ru­hás­szek­ré­nyek il­la­to­sí­tá­sá­ra, és moly­men­te­sí­té­sé­re. Il­ló­ola­ja ideg­nyug­ta­tó ezért le­pe­dő­re csep­pent­ve jó al­vást, für­dő­víz­be ke­ver­ve pe­dig könnyed el­la­zu­lást ered­mé­nyez. Gaz­da­sá­gi nö­vény­ként ve­tés­for­gón kí­vül kell he­lyez­ni, mert 15-20 évig fog­lal­ja a te­rü­le­tet. Fény­igé­nyes, fagy­kárt csak ki­vé­te­le­sen hi­deg te­le­ken szen­ved. A le­ven­du­la te­rü­le­tet a te­le­pí­tés előt­ti év őszén mély­szán­tás­sal és 35-50 t/ha szer­ves trá­gya be­dol­go­zá­sá­val, majd a következőévben mulcsolással ké­szí­tik elő. A ter­mő évek­ben nö­vek­vő ada­gú műt­rá­gyá­zást igé­nyel. A te­le­pí­té­si anyag pa­lán­ta­ne­ve­lés­sel ál­lít­ha­tó elő. A no­vem­be­ri ele­ji szabadágyi mag­ve­tés­kor a sor­tá­vol­ság 20-30 cm, ve­tés­mély­ség 1,0-1,5 cm, a ve­tő­mag­szük­ség­let 5-9 kg/ha. Ül­te­tés szem­pont­já­ból a szep­tem­ber kö­ze­pé­től ok­tó­ber vé­géig ter­je­dő idő­szak a ked­ve­ző. A te­le­pí­tés utá­ni év­ben má­jus vé­gén a nö­vé­nye­ket 8-10 cm ma­gas­ság­ban vissza kell vág­ni. Ezt a mun­kát a kö­vet­ke­ző év­ben 15-18 cm ma­gas­ság­ban meg kell is­mé­tel­ni. Az ül­tet­vé­nyek elen­ged­he­tet­len év­kö­zi ápo­lá­si mun­ká­ja a 2-3-szo­ri sorközművelés. 4-6 éven­te a sor­kö­zök­ben 40-60 cm mély­sé­gű la­zí­tás is szük­sé­ges. Il­ló­olaj­nye­rés cél­já­ból a le­ven­du­la vi­rág­za­tait tel­jes vi­rág­zás­ban ta­ka­rít­ják be. A le­vá­gott vi­rá­got a vá­gás után köz­vet­le­nül le kell pá­rol­ni, A má­sod­éves ál­lo­mány­ban 3-6 kg/ha, har­mad­éves­ben 8-16 kg/ha, ne­gyed­éves­ben 15-20 kg/ha, a to­váb­bi ter­mő­évek­ben 20-26 kg/ha il­ló­olaj­ra szá­mít­ha­tunk. Vi­rág­drog előál­lí­tá­sa ese­tén a le­vá­gott vi­rág­za­to­kat azon­nal szá­rí­ta­ni kell, majd a vi­rá­go­kat a szá­rak­ról le kell mor­zsol­ni. A vi­rág­dro­got pa­pír­ral bé­lelt do­bo­zok­ban, vagy pa­pír­zsá­kok­ban tá­rol­ják. A vár­ha­tó ho­zam az el­ső év­ben 0,4-0,7 t/ha, a má­so­dik­ban 1,5-2 t/ha, a har­ma­dik­ban 3,0-3,5 t/ha, a ne­gye­dik és to­váb­bi ter­mő­évek­ben 3,5-4 t/ha vi­rág­drog. TÁRKONY A tár­kony (Artemisia dracunculus) tá­vol-ke­let­ről szár­ma­zó, a fész­kes vi­rág­za­túak csa­lád­já­ba tar­to­zó éve­lő, mé­te­res ma­gas­sá­got is elérő cser­je, ame­lyet jó táp­anyag el­lá­tott­sá­gú középkötött ta­laj­ba kell ül­tet­ni. őszi tő­osz­tás­sal sza­po­rít­ják, ál­ta­lá­ban 30x40-es tő­tá­vol­ság­ra te­le­pít­ve. La­kás­ban a vi­lá­go­sabb, de hű­vö­sebb he­lyek­re cél­sze­rű ten­ni. Víz­igé­nyes nö­vény, ezért ön­tö­zést igé­nyel. Már az egyip­to­miak, a gö­rö­gök és a ró­maiak is ter­mesz­tet­ték. Eu­ró­pá­ban a XVI. szá­zad­ban ter­jedt el, ha­zánk­ban is ak­ko­ri­ban vált is­mert­té és ked­velt­té. A fia­tal haj­tás­vé­ge­ket hasz­nál­juk már­tá­sok­hoz, hal­éte­lek­hez, zöld­sé­gek­hez, le­ve­sek­hez, sül­tek­hez, to­jás­hoz az éte­lek íze­sí­té­sé­re, dí­szí­té­sé­re. A tár­kony­ból ké­szül a leg­fi­no­mabb nö­vé­nyi ecet. Ré­geb­ben szin­te min­den ház­ban ked­velt és gon­do­san őr­zött fű­szer volt. Ma is­mét kezd di­vat­ba jön­ni, friss zöld ál­la­pot­ban és szá­rít­va egyaránt hasz­nál­ják. Fia­tal le­ve­lei má­jus vé­gén, jú­nius ele­jén a legaro­má­sab­bak MENTA A men­ta (Mentha pipeta) már az óko­ri Egyip­tom­ban is is­mer­ték és hasz­nál­ták emész­tést elő­se­gí­tő és fáj­da­lom­csil­la­pí­tó ha­tá­sa miatt. Il­ló­ola­ja, a men­tol szám­ta­lan bak­té­riu­mot, va­la­mint az aj­ka­kon és a ne­mi szer­ve­ken je­lent­ke­ző her­peszt oko­zó Herpes simplex ví­rust is el­pusz­tít­ja. Hű­sí­tő ha­tá­sú, ugyanis iz­gat­ja a hi­deg­re­cep­to­ro­kat és ez­zel hi­deg­ér­ze­tet vált ki – így meg­nyug­tat­ja a nyál­ka­hár­tyá­kat és a bőrt. Ezért ked­velt anya­ga több édes­ség­nek, rá­gó­gu­mi­nak, sőt fog­kré­mek­nek is. Több, mint har­minc vál­to­za­ta is­mert, a bor­sos men­ta (peppermint) és a fo­dor­men­ta (spearmint) a leg­gyak­rab­ban hasz­nál­tak a nyu­ga­ti kony­hák­ban. A ket­tő kö­zül a bor­sos men­ta a csí­pő­sebb, vi­lá­gos­zöld le­ve­lek­kel, bí­bor­szí­nű haj­tá­sok­kal és csí­pős ízek­kel. A fo­dor­men­ta le­ve­lei szür­kés zöl­dek, vagy tel­je­sen zöl­dek és lá­gyabb az ízük, az aro­má­juk. A men­ta na­gyon nép­sze­rű a vietnámi és a kö­zel-ke­le­ti kony­hák­ban. Szó­szok­ban hasz­nál­ják, szin­te min­den ételt ínycsiklandózóvá va­rá­zsol.