A megfelelő dinnye kiválasztása a hagyomány szerint nagy figyelmet, tapasztalatot igényel, már-már művészet, amelynek jutalma a valóban kiváló íz. De ha ne adj isten mégsem sikerült volna jól a választás, és szégyenszemre tököt vettünk dinnye képében, akkor nyilvánvalóan átvertek minket, csaló minden dinnyeárus és az idén amúgy is rosszak a dinnyék. Azért persze próbálkozunk tovább…

dinnye

A dinnyén látható karcolás nem hiba, a szedőket segíti – fotó: Nébih

A görögdinnye érettségének a megállapítása valóban szakértelmet igényel, főként a dinnyetermelőtől. Általában a táblán több helyről vett minták megkóstolása alapján döntik el a betakarítás időpontját, vagyis azt, hogy érett-e már a dinnye vagy még szüksége van egy kis hízlalásra. Mivel a görögdinnyét a gyümölcsök többségéhez hasonlóan biológiai érettségben fogyasztjuk, ezért az érettségi állapotra kóstolás nélkül is következtetni lehet bizonyos jelekből.

 jégverés nyomai a dinnyén

Enyhe jégverés nyomai nem befolyásolják a gyümölcs minőségét – fotó: Nébih

Árulkodó lehet a dinnye kocsánya, hiszen az érett gyümölcs már készen van, az anyanövényre már egyre kevésbé van szüksége, ezért a kocsány kezd száradni, barnulni (a fán termő gyümölcsök ugyebár lepottyannak). Az erős, friss, zöld kocsányú dinnye valószínűleg még nem érte el a teljes érettséget.

Baktériumos betegség okozta kezdeti romlás jelei láthatók a gyümölcs héján. Az ilyen dinnyét már ne vegyük meg! – fotó: Nébih

A csíkos héjú fajtáknál érdemes a színre is figyelni, ugyanis a világosabb csíkoknál megjelenő halvány vajszín az érett állapotot jelzi. Az ütögetésre jelentkező kongó hang nem jelenti feltétlenül azt, hogy a dinnye érett, sokszor csupán azt jelzi, hogy a dinnye belseje nincs megszakadva, magas a víztartalma. Ez a „technika” inkább a szezon végén lesz érdekes, amikor már a túlérett, belül löttyedt dinnyék kiszűrése a feladat.

 belül már romlásnak indult görögdinnye

Megrepedt és belül már romlásnak indult görögdinnye. Ha a bibepontnál nedvesség nyomai láthatók, az belső romlásra utal – fotó: Nébih

Az sem mindegy, milyen körülmények között tárolt dinnyét vásárolunk. A görögdinnye frissen szedve a legfinomabb, ezért fontos, hogy betakarítás után mielőbb a vásárlókhoz jusson. Bár  látszólag jól bírja a tárolást, helytelen az a gyakorlat, amikor kánikulában a tűző napon (ahol akár 45-50 fokra is felmelegedhet) nagy halomba rakva árulják a dinnyét. Ha túl nagy a kupac, az alul lévő dinnyék bizony megnyomódhatnak, amitől romlásnak indul a termék, különösen a vékonyabb héjú fajták. Mivel a gondatlan tárolás nem kedvez az ízek megőrzésének, az ilyen helyeket tanácsos elkerülni.

Alapkövetelmény, hogy a dinnye tiszta legyen

Alapkövetelmény, hogy a dinnye tiszta legyen – fotó: Nébih

Nagyon figyeljünk oda a higiéniai körülményekre, ha felezett dinnyét vásárolnánk! Csak olyan helyen vegyünk fél dinnyét, ahol az eladó tud kezet mosni, tisztán tartja a kést és az asztalt, valamint gondosan lefóliázza a dinnyefeleket.

Indexkép: Pixabay