A tokaji borvidék a világon egyedülálló, egyedi mikroklímával rendelkezik, ami kimondottan kedvez az aszúképződésnek, ennek révén a XVI. századra visszanyúló hagyománya van az aszú borok, a természetes nemes édes borok, a magas minőségű száraz fehérborok készítésének. A tokaji aszú a világon egyedülálló, amely a borvidék különleges földrajzi jellemzőinek köszönhető - mondta Prácser Miklós.

A borvidék a természeti adottságokon túl rendelkezik még egy különlegességgel, amelyet már az emberi kéz formált és alkotott meg, és amelynek szintén egyedi szerepe van a borkészítésben, ezek a bor érlelésében nélkülözhetetlen szerepet játszó, nagyrészt tufába vájt pincék, amelyek hőmérséklete évszaktól függetlenül közel állandó, 8-12 fok körül ingadozik - tette hozzá. Megjegyezte: a jó klímájú pincék fala nemes, pincepenésszel vastagon fedett, amelyek a pincelevegő páratartalmának fontos szabályozói is.

Szólt arról is, hogy 1867-ben a Tokaj-hegyaljai Bormívelő Egyesület által kiadott Tokaj-Hegyaljai Albumban olvasható az aszúbor készítésének leírása, a Királyok Bora a mai napig azt itt leírtak szerint készül, csak az előállítás során használt eszközök változtak.

A hagyományok betartására garanciát jelent a jelenlegi hatályos jogszabályi háttér, melyek szigorú szabályokat határoznak meg a tokaji aszú borok készítéséről, érleléséről, tárolásáról, palackozásáról, azok ellenőrzéséről - mondta Prácser Miklós.

Illusztrációk: Élelmiszer Onlinefunzine.hu

Szakál Zoltán arról beszélt, hogy a Világörökségi Gondokság szeptemberben alakult azzal a céllal, hogy egységesebbé tegye a 2002-ben a Világörökség részének nyilvánított borvidék elképzeléseit, kötelezettségeit. A huszonhét települést összefogó borvidék egységet képez mint kultúrtáj, amely hungarikum is egyben.

A borvidéki világörökségi gondnokság főbb feladatait és tevékenységi körét a 2011-es világörökségi törvény tartalmazza, ez egyebek mellett

kiterjed a világörökségi területek használatának, fejlesztésének, bemutatásának, illetve szükség szerinti helyreállításának biztosítására, továbbá a világörökségi területek megőrzésével és fenntartható mértékű használatával kapcsolatos tevékenységek összehangolására - mondta. Hozzátette: a gondnokság, mint koordináló és menedzselési technikákat alkalmazó szervezeti egység egy irányba tereli és a megoldási javaslatok útjára viszi a borvidék szőlészeit, társaságait.

A hungarikumoknak járó elismeréseket a Budapesti Operettszínházban adták át kedden. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, a Hungarikum Bizottság elnöke az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón egyebek mellett azt mondta: legutóbb a gyulai kolbász, a szikvíz, a magyar operett, a Kassai-féle lovasíjász módszer és Puskás Ferenc életműve került fel a jelenleg 24 hungarikumot tartalmazó listára.

A miniszter beszámolt arról is, hogy az elismerés odaítélésekor a hagyomány és a műveltség egészét vizsgálja a bizottság azon előterjesztéseknél, amelyek a magyarság értékeinek megőrzőitől, egyesületektől származnak. A Hungarikum Bizottság elé azok az értékek kerülnek, amelyek túllépik a települési és megyei, valamint külhoni értéktárak kereteit, és bekerültek a magyar értéktárba.

A díjátadás gálájáról a közmédia összefoglalót készített, amelyet a Duna és a Duna World vetít karácsonykor.