Bár a ráadással még várni kell és pillanattal is, amely alig megérkezik, máris elmúlik, de az igazság valahol itt bujkál a közelünkben, bennünk, esetleg odaát, a Városháza parkban.

Mert oda harmadszor költözik ki a Tavaszi Borfesztivál, amely most is, mint eddig mindig, Húsvétkor várja a látogatókat. A fesztivál történetében először szakít a hagyományos áprilisi időponttal, és teszi márciusra az ünnepet, de arról nem a szervezők tehetnek, hogy az idén éppen március 22-e és 24-e közé esik a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnap. Azaz a Húsvét – és a Tavaszi Borfesztivál ünnepe.


Az idén a Tavaszi Borfesztivál még mozgalmasabbnak ígérkezik, a kiállító borászok száma újfent ötven körül alakul. Mint mindig, ott lesz Frittmann János is, akit tavaly az Év Bortermelőjének választottak – lehet csemegézni kadarkáiból, rozéiból vagy nagyszerű fehérboraiból. Az idén is megválasztják a Város Borát, három – fehér, vörös és desszert – kategóriában. Sajnos az eredményre várni kell, egészen a megnyitó pillanatáig, amely 2008. március 22-én délelőtt 10.00 órakor következik el. Akkor Budapest két főpolgármester-helyettese, Hagyó Miklós és Ikvai-Szabó Imre virtuálisan lerántja a leplet a titokról – ismertté lesz a 2008-as Város bora, és rögtön kóstolható is. A Város Pálinkájával együtt, mert tavaly óta azt is megválasztják. Így lesz az idén is.


És hogy milyen borok, pincészetek lesznek?

Mint eddig mindig, jók. Sőt a legjobbak közül is itt lesznek szép számmal: az Év Bortermelői közül kilencen képviseltetik magukat. A borok mellett feltűnik néhány pálinkás ház is, ahol remek gyümölcspárlatokat lehet kóstolni. Az italok mellé akad majd harapnivaló is, ott lesz Sajtország egy kis darabja, a hazai konyha mellett pedig anélkül, hogy lábunkat kitennénk Budapestről, vagy akár a Városháza parkból, gasztronómiai kalandozásokat lehet tenni Itáliában és Franciaországban.

Sőt, át lehet ugrani akár spanyol földre is, és egy tapas bár segítségével össze lehet kóstolni Katalónia és Ibéria ízeit boraink savával – és aki megtalálja benne – borsával. A hagyományos magyar ízeket kedvelőket várja meleg- és hidegkonyha is, ahol mangalicából készülnek az étkek. Az édes borokhoz pedig helyben sütött nyújtott és sütött rétest kóstolhatnak a nem édesszájúak is.


Persze nem marad üresen a zenei színpad sem, délutánonként felcsendülnek az első motívumok és szólnak egészen este tízig. Akinek kedve van, táncolhat kedvére és szabadon, mert a Tavaszi Borfesztivál továbbra is ingyenesen látogatható, belépőjegy nincs.
Így nyújt át a minden látogatójának egy színes csokrot a hazai – és kisebb részt külföldi –borokból a Tavaszi Borfesztivál, amely ha a tavaszt nem is, de a kikeletet mindenképpen elhozza.

Kiállító borászok és borászatok listája:

  • Bolyki Pincészet
  • Szende Gábor
  • Gere Tamás
  • Dúzsi Tamás
  • Lesence Pince
  • Vylyan Pincészet
  • Frittmann Testvérek
  • Porkaj Pincészet
  • Font Pincészet
  • Kiss Gábor
  • Pannon Borház
  • Bokros Borászat
  • Halmai Csaba
  • Heumann Pincészet
  • Herold Pincészet
  • Hagymási József
  • Bock József
  • Gere Attila
  • Nyakas Pince
  • Thummerer Vilmos
  • Mészáros Pál
  • Szeremley Szőlőbirtok
  • Günzer Tamás
  • Takler Ferenc
  • Evinor
  • Merfelsz Pincészet
  • Maul Zsolt
  • Ősi Pince
  • Degenfeld Szőlőbirtok
  • Vincze Béla
  • Árvay János
  • Tóth Ferenc
  • Hegykincse
  • Hétszőlő
  • Polgár Pince
  • Gregorian Pincészet
  • Maurus
  • Lelovits Pince
  • Törley Pezsgőpincészet
  • Figula
  • Haraszthy Vallejo Pincészet

A külföldről érkezett borokat és borászatokat olasz borokkal a Vino Perfetto képviseli, az Ausztrál expressz pedig újvilági borokkal érkezik. De kóstolásra várnak borok Franciaországból, Olaszországból, Ausztráliából, Chiléből, Argentínából, Új-Zélandról, Kaliforniából, Dél-Afrikából is.