A közterületi csonthéjas fajok után a galagonyát is megtalálták a pókhálós molyok – írja Zsigó György. A pókhálós szilvamolynál és a pókhálós gyümölcsfamolynál említik a galagonyát mint tápnövényt. A gyakorló növényvédős ugyanúgy védekezik mindegyik pókhálós molyfaj esetében. A károsítás indulásakor a hernyófészkes ágvégek levágásával is megszüntethetik a kártételüket. A lakossági bejelentésekre hagyatkozva, megkésve már csak permetezéssel védekezhetnek. Az alábbi képen a hálóban elpusztult lárvák és az újra kihajtó galagonya látható.

galagonya

Pókhálós moly kártétele galagonyán – fotó: Zsigó György

Megérkeztek a levéltetvek is. A hársfa alatt parkoló autó szélvédője magáért beszél. Az egy-két hétig szállingózó nyárfatermés ragadt a lecsöpögő mézharmatba. A tetvek ellen készíthetik a permetezőgépeket! Nemsokára beindulnak a lakossági hívások is. A hárs mellett főleg a juharokra, az akácokra és a szivarfákra panaszkodnak, de tetves lehet még sok más közterületi növényünk is. A kezdeti, kisebb fertőzésnél próbálkozhatnak a biotermesztésben is bevált olajos Vektafid A-val, sőt egyes lombtrágyák és tapadásfokozó készítmények is segíthetnek. Ahol gyorsan és biztosan kell lépni, ott a DecisMega és a Mospilan 20 SG rovarölő szereket ajánlja a szakember.

levéltetű

Levéltetű mézharmatába ragadó nyárfaszösz – fotó: Zsigó György

A nyárfaszösszel kapcsolatos lakossági bejelentésekre, a felvilágosítás a válasz. Önmagában nem okoz allergiát, tiszta cellulóz. Ezért a kis tavaszi kellemetlenségért cserébe, viszont a lombos nyárfák port fognak, árnyékolnak és oxigént termelnek egész nyáron.

A kétszer permetezendő növények sorába lépett a platán. A korábbi évekhez hasonlóan, az idén kora tavasszal is súlyos károsítást okozott az apignomóniás betegsége. Hűvös, csapadékos, a leveleket törő szeles heteink voltak. Az erek mentén barnuló levelek és a fiatalon elhaló, csüggedten csüngő hajtások jelezték a gomba fertőzésének az útját. (Lásd a fotót.)

platán

Platán apignomóniás betegsége – fotó: Zsigó György

A csemeték teljes pusztulását is előidézheti! A rákos ágsebekben telel át, ezért a rezes lemosással indítsák a védekezést. Jelenleg a lehullott levelek összegyűjtése mellett a Topas 100 EC gombaölő szerrel permetezzenek. Érdemes a Decis Megával is kiegészíteni a keveréket, a párosodásra és tojásrakásra készülő platán csipkéspoloskák ellen. Később még egy, második kezeléssel is számolniuk kell, mert a kikelt lárvák szívogatását is meg kell akadályozni. (Erről és az őszi és a tavaszi lemosásról majd idejében írunk.)

A selyemfényű puszpángmoly hernyói befejezték a táplálkozásukat, már többnyire bebábozódtak. Nemsokára kirajzanak a lepkék. Újra beindul a jól ismert fejlődési ciklusuk. Párzanak, tojásokat raknak, melyekből kikelnek az éhes hernyók. A folytatást már ismerik…

Az Agroinform Kft. segítségével felállítottuk az országos előrejelző hálózatunkat. Budapesten, Maroslelén, Szombathelyen és Debrecenben figyeljük a molyok rajzását. Már működik, de még nem fogtunk a CSALOMON VARL+ csapdákban. A hétről-hétre frissülő rajzási adatokat megtekinthetik a www.magyarnovenyorvos.hu és a www.agroinform.hu/kozterulet oldalakon.