Végre itt a nyár!

A naptár és az időjárás most kéz a kézben jár, és mindkettő szerint itt a nyár. Ez azt jelenti, hogy meleg az idő, és nem kell félni az éjszakai fagyoktól sem. Végre nem kell az álmodból felriadva kirohanni a kertbe és ellenőrizni, hogy elzártad-e éjszakára a kerti csapot. Ráadásul a nappalok is hosszabbá válnak, így még kora este is belefér egy romantikus gyomlálás.

Mások strandra járnak, hogy hófehér bőrüket aranyszínűre barnítsák. De nem úgy mi, kertészek! Mi már napbarnított arccal és karokkal várjuk, hogy újult erővel jussunk vissza a kiskertünkbe, hiszen számunkra ez a nyár lényege. A vérbeli kertész ilyenkor érzi magát igazán elemében, hiszen ekkor már van látszata a tavaszi munkálatoknak.

paradicsom

Ilyenkor már látszik a tavaszi munka eredménye – fotó: Kucsera Éva

Ásó, kapa...

Azonban azt is tudjuk, hogy hiába dolgoztuk végig a tavaszt, egy pillanatra sem szabad magára hagyni a kertünket júniusban sem. Vegyük is sorra a legfontosabb feladatainkat.

1. A jövő évi gyümölcstermés már most a kezedben, illetve a metszőollódban van, ugyanis most történik a zöldhajtások metszése. Ilyenkor szabadítjuk meg a fáinkat a rossz irányban növő hajtásoktól, illetve az ikerhajtásoktól. Alakítsd ki úgy a fáid koronáit, hogy azok minél szellősebbek, levegősebbek legyenek. A szőlőtőkékről metszd le a sűrű és a szőlőt nem viselő hajtásokat. Törd le a hónaljhajtásokat, vagy ha erősek, akkor metszd vissza őket egy-két levélre. Így járj el a paradicsom hónaljhajtásaival is.

2. A gyümölcsfák talaja ilyenkor nagyon könnyen ki tud száradni, így figyelj oda rá, hogy kellő mennyiségű vízhez jussanak. Használj mulcsot, hogy megőrizd a talaj nedvességét. Irtsd a gyomot fáid körül is.

3. Sajnos a kártevők is szeretik megnapoztatni magukat, így előkerül az almamoly, a barackmoly, a kaliforniai pajzstetű, de támad a lisztharmat és a monília is. Szerezd be biztonságos forrásból a megfelelő irtószereket, hogy irtó jó lehessen a termésed. Védd hálóval a gyümölcseidet, hogy ne a madarak szüreteljék le helyetted.

4. Június elején már nyugodtan termesztheted a kelbimbót, a póréhagymát, a gumós köményt, a brokkolit, a céklát, a paprikát, az uborkát és a tökféléket, de ne feledkezz meg a zöldbabról és a zöldborsóról sem. Nagyon fontos, hogy mindig gondosan előkészített talaj álljon a növényeid rendelkezésére vetés, ültetés előtt.

5. Ahogyan a gyümölcsösben, úgy a konyhakertben is folyamatosan gyomlálj. Ha minden hétre beiktatod, sokkal könnyebb dolgod lesz, mintha hagyod, hogy megerősödjön és elszaporodjon.

A gyerekek is örömmel segítenek a kerti munkálatokban. Fotó: 123rf.com

6. A növények csak vízben oldott tápanyagokat képesek hasznosítani, ezért nagy szükség van a rendszeres öntözésre. A növényeid most erőteljes növekedési szakaszban vannak, így gondoskodnod kell a folyamatos tápanyag-ellátásukról is. Ne csak a nitrogéntartalmú szerves- és műtrágyákról gondoskodj, hanem olyanokat is szerezz be, amelyek szükséges mennyiségben tartalmaznak foszfátot, mely nélkülözhetetlen a virágok megtermékenyüléséhez. A legfontosabb mikroelemek sem hiányozhatnak, mint amilyen a magnézium, vagy a vas. Ezek nélkül könnyen felléphetnek olyan betegségek, amelyek veszélybe sodorhatják a termés mennyiségét és minőségét.

7. Dísznövényeid mind virágba borultak, így nagy szükségük van tápanyagpótlásra. Rózsáidról se feledkezz meg. Hogy elősegítsd második virágba borulásukat, ügyelj rá, hogy ne egész hajtásokat vágj le róluk a metszéskor. Az első kifejlett ötlevélkés levél felett végezd el a metszést. Ne hagyd rajtuk az elnyílt virágokat sem.

8. Megkezdődött a rendszeres fűnyírás is, amelyet a méhek védelmében elegendő kéthetente elvégezned. Ha a talaj nagyon száraz, mindenképpen ügyelj rá, hogy megemeld a vágási magasságot.

Ha mindezt szorgalmasan elvégzed, hamarosan a temérdek termés betakarításának gondja fogja nyomni a válladat.