Kell-e egyáltalán tervezni?

A kérdés jogos, sokan ugyanis egyszerűen ott folytatják tavasszal a teendőket, ahol tavaly abbahagyták, elvetik azt, amit korábban is, elültetik azt, amit az előző évben is, ilyenkor valóban nincs min gondolkodni. Ugyanakkor sokan évről évre változtatnak valamit, vagy éppen most érett meg a döntés, hogy kisebb-nagyobb módosításokat eszközöljenek, esetleg olyan élethelyzetbe kerültek, hogy az alapoktól kell felépíteniük egy kertet.

kert

Gyakran mindenképpen ajánlott a tervezési fázis végigvitele – fotó: pixabay

Nekik mindenképpen ajánlott a tervezési fázis végigvitele, még a szezon beindulása előtt, lényeges ugyanis, hogy a tényleges munkák megkezdésekor már pontos, lépésről lépésre kigondolt vázlat legyen a kézben, hiszen csak így lehet hatékonyan dolgozni!

Vegyünk kézbe papírt és ceruzát, skicceljük fel a kert felülnézeti képét, és eresszük el a fantáziánkat, bátran álmodjunk új elemeket, növényeket, új funkcióval rendelkező területeket, hiszen ebben a fázisban minden ingyen van, így bármi szóba kerülhet, hogy aztán később a lehető legjobban a valósághoz igazítsuk az elképzeléseket.

Kerttervezés kezdőknek

Hogy ne csak általánosságokról essen szó, hanem konkrétabb ötletek is szóba kerüljenek, következzen most pár olyan tanács, ajánlás, melyek hasznosak lehetnek, főleg a kezdő kertrenoválók, kertépítők számára!

A tervezés során könnyű túlzásokba esni a mennyiségeket illetően, ezért az a legbölcsebb, ha első nekifutásra nem zsúfoljuk tele a kertet. Nem baj ugyanis, ha az első évben még vannak hiányok, parlagi részek a kertben, a tapasztalatszerzés után biztosabb kézzel lehet majd ezeket a területeket beültetni! A feleslegessé vált vagy elhalt növények későbbi szanálása nemcsak anyagi veszteség, hanem sok esetben vesződséges vagy károkozással járó munka, ha például egy rosszul pozícionált sövénysort vagy egy túl nagyra nőtt fát kell kiemelni a kertből.

A növények válogatásakor bátran kérjünk segítséget, akár egy tapasztaltabb szomszédtól, baráttól, akár szakkönyvekből vagy internetes cikkekből (utóbbi esetben megbízható forrásból). Így könnyebben tájékozódhatunk az egyes fajok tulajdonságai és igényei felől, ami nagyon fontos, hiszen a sikeres nevelés záloga, hogy a kert adottságai harmóniában legyenek az adott növény igényeivel.

kerti virág

A kert növényei mellett kiemelt figyelmet kell fordítani a pázsitra – fotó: pixabay

A válogatás során ne engedjünk a katalógusképek csábításának, az idilli fotók sokszor eltérítik a józanabb megközelítéstől az érdeklődőket. Sose az egyes növények megtetsző alakja, színe szerint válogassunk, sokkal fontosabb, hogy az adott növény igényei teljesülnek-e majd a kertben!

A kellemes külalak mellett az egyéb érzékszervek kényeztetése is cél lehet a növények kiválogatásakor, így például jó irány az illatos kert kialakítása! Mivel az illatok a látványnál és a hangoknál is mélyebb, maradandóbb benyomást tesznek az emberre, az összhatás nagyban növelhető és mélyíthető illatos növények telepítésével, például a kertkapu, a kerti út vagy a ház bejárati ajtaja mellé, köré ültetve. Figyelni kell azonban arra, hogy egy-egy területre ne kerüljön 2-3 markánsan különböző illatnál több, mert úgy már zavaró lesz a hatás.

A növények válogatásakor az egyéb fő szempontok: a talajigény, a fényigény, a vízigény, a betegségekre való hajlam és persze a várható kifejlett méret.

Utóbbi figyelembevétele azért fontos (elsősorban fák, cserjék esetében), mert a csemetekori méret nem ad képet a későbbi termetről, a most még csak derékig érő fácska évekkel később akár hatalmas monstrum is lehet, ilyenkor pedig vagy bosszúságot okoz vagy el kell távolítani, mindkét lehetőség szomorú véget jelent.

A kert növényei mellett kiemelt figyelmet kell fordítani a pázsitra, mely minden birtok biztos, állandó alapja. Fontos lépés a fűmagkeverék típusának kiválasztása, ez pedig részben a kert adottságaitól (árnyékoltság, benapozottság, talajminőség), részben pedig a használat várható intenzitásától függ. Kaphatóak díszjellegű, szárazságtűrő, sport- vagy éppen strapabíró mixek, és persze vannak a magok között minőségi különbségek is, a régóta vagy nem megfelelően tárolt vetőanyag esetében pedig a kihajtási arány rosszabb.

kert

Mindig hagyjunk magunknak életteret a kertben – fotó: pixabay

Kisebb kertekben jobb választás lehet a gyepszőnyeg, mely azonnal használatba vehető, homogén felületet ad, a lerakásához azonban vagy tapasztalat, vagy szakember segítsége szükséges. A legtöbb esetben a vetés a kedvezőbb módszer, melyhez nem kell előképzettség vagy szakismeret, kezdők számára is egyszerű művelet.

A szép kert alapja a szép gyep, a szép gyep alapja viszont a vakondmentesség, nincs ugyanis bosszantóbb és csúfabb látvány a területen éktelenkedő túrásoknál. A vakond ellen a sokféle vegyes hatékonyságú riasztó és befogó módszer mellett az egyetlen ténylegesen holtbiztos megoldás a vakondháló lefektetése. Ez egy erős, sűrű szövésű műanyag háló, melyet a vakond nem tud átszakítani, így egyszerűen nem jut a felszínre.

A vakondháló hátránya, hogy lerakása nagy munkát jelent, ugyanis a talaj felső rétegének elhordását követeli meg, majd a hálót a felszín alá egy arasznyival kell lefektetni, a földet visszahelyezni, és ezután következhet a füvesítés. Éppen ezért a művelet leginkább szezonon kívül végezhető el, vagyis a legjobb késő ősszel vagy kora tavasszal túlesni rajta.

A növények elrendezése, száma, jellege mellett a másik jelentős szempont a fenntarthatóság, illetve az ökológiai lábnyom minimalizálása.

Jelentősen csökkenthetőek a gondozási, öntözési feladatok, ha a helyi klímához szokott, magasabb tűrőképességű őshonos növények kerülnek a kertbe, kezdők számára pedig kifejezetten ellenjavalltak az egzotikus, speciális igényű fajok.

kerti kút

Jelentősen csökkenthetőek a gondozási, öntözési feladatok, ha a helyi klímához szokott, őshonos növények kerülnek a kertbe – fotó: pixabay

Jó ötlet lehet a biokertészeti módszerek meghonosítása!

Ezek nem csupán vegyszermentessé, környezetbarátabbá tehetik a birtokot, de új lökést adhatnak a már kicsit fásult hobbikertészeknek, hiszen izgalmas kihívás a felmerülő problémákra mindig biokertészeti, szelíd megoldásokat keresni és találni.

Az ökológiai terhelés tovább csökkenthető például az esővíz gyűjtésével vagy a komposztálással, ezek ráadásul még költséghatékony eljárások is.

Manapság a veteményesek a reneszánszukat élik, még az újépítésű házak kisebb kertjeiben is egyre-másra tűnnek fel a csöppnyi konyhakertek. Ez egy kiváló irány, hiszen ha érdemi spórolás vagy önellátás nem is érhető el ilyen módon, akkor is produktív hobbit, kellemes elfoglaltságot és persze jó esetben ízletes zöldségeket nyernek a háziak.

veteményes kert, kertészkedés

A veteményesek a reneszánszukat élik – fotó: pixabay

A veteményeskert kialakítása nem ördöngösség, de pár alapszabályt be kell tartani. A konyhakert mindig meleg fekvésű, napos területre kerüljön, a talaj pedig legyen gyommentes, laza szerkezetű, tápanyagokban gazdag. A kezdőknek a magvetés helyett üzembiztosabb a palánták ültetése. Egy frissen kialakított veteményesbe először elegendő 3-5-féle zöldséget telepíteni, így a gondozás még nem lesz túlságosan megterhelő, és a kezdeti sikerek után a nehezebben nevelhető zöldségfélék is sorra kerülhetnek!

Végül pedig egy gyakorlatias tanács. Mindig hagyjunk magunknak életteret a kertben, hiszen ez a földdarabka nemcsak a munka színtere, hanem a pihenésé, a kikapcsolódásé is. Legyen pihenősarok, hely a kerti bútoroknak, grillsütőnek, kerti medencének, és általában nélkülözhetetlenek a funkciótlan kertrészek is, melyek oldják a zsúfoltságot, és csökkentik a teendők, gondozási feladatok számát!

Megyeri Szabolcs

Megyeri Szabolcs
Kertész, kertészmérnök, blogger.

Szabolcs kertészeti tanácsaival találkozhatsz saját blogján, facebook oldalán és videócsatornáján is.

Ahogy a blogon olvasható: "Szeretném a kertészkedést közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni."