A NAK Kertészeti és Beszállítóipari Osztálya 2020. február 26-án ülésezett, Dunaharasztiban. Mint dr. Mártonffy Béla, az osztály elnöke hangsúlyozta: a NAK a stratégiaipartner-szervezetekkel együttműködve, összehangoltan végzi a tevékenységét, a hazai termelők, élelmiszer-előállítók érdekeinek képviseletét. Ismertette:kamara az elmúlt időszakban górcső alá vette a működési és adózási rendszert, s feltárta annak hátulütőit, ennek nyomán kidolgozott egy javaslatot, ami többek közt a „családi mezőgazdasági vállalkozás” működési forma bevezetését tartalmazza.

A NAK – a szakmai szereplőkkel egyetértésben – támogatja azt, hogy hosszabb távon csökkenjen a kertészeti termékek áfája, ami jelentős lendületet adhatna az ágazatnak. A köztestület minden lehetséges eszközzel elő kívánja segíteni az ágazat szereplői technológiai és technikai lemaradásának leküzdését, a precíziós gazdálkodás által nyújtott lehetőségek megismerését, elterjedését, ami a fokozott munkaerőhiányban is előremutató segítség lehet, ahogy a mezőgazdasági közmunkaprogramok észszerűbb mederbe terelése is.

A kamara mindemellett közreműködik abban, hogy a Vidékfejlesztési Program és a 2020 utáni Közös Agrárpolitika hatékonyan támogassa a kertészeti fejlesztéseket, az üzemfejlesztésekhez minél több forrás legyen elérhető. Ugyanakkor szükséges az öntözés fejlesztése, ami terén nagyon jelentős lépések történnek, és komoly kormányzati figyelmet és forrásokat kap – emelte ki az osztályelnök, aki szerint érdemes lenne a kertészeti tevékenységre igénybe vett mintegy 300 ezer hektár terület egészének öntözését megoldani, hogy versenyképes legyen az ágazat. Emellett nagyon fontos a növényvédő szerek engedélyezésének rugalmasabbá, gyorsabbá tétele, mivel egy-egy újabb kártevő megjelenése hatalmas károkat okozhat.

kertész

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – a stratégiai partner szakmai szervezetekkel közösen – nagy erőkkel dolgozik a fejlődést hátráltató tényezők kezelésén. Fotó–Pixabay

A NAK Kertészeti és Beszállítóipari Osztályának keretein belül hat alosztály és három munkacsoport működik, ezek tevékenységére, a gyakorló gazdáktól, piaci szereplőktől jövő információkra, felvetésekre alapozva folyik a munka. A hat alosztály: zöldség, gyümölcs, díszkertész, gyógynövény, szőlőtermesztési, biomassza alapú gazdaságok. Egyes részterületekre – alulról kezdeményezve – is alakíthatóak munkacsoportok, jelenleg alma, dinnye és hagyma munkacsoport működik az osztály keretében.

A szakmai munka ezen alosztályokban és munkacsoportokban folyik, akut problémákkal és előremutató ágazati fejlesztésekkel egyaránt foglalkoznak. Az egyes alosztályok kapcsán a mostani osztályülésen néhány mondatban ismertették azok kiemeltebb aktuális feladatait.

Mint elhangzott, a zöldség-gyümölcs ágazatban komoly jelentősége van annak, hogy a termelői szerveződések sikeressé váljanak, és megteremtsék a termelői tulajdonban lévő feldolgozói kapacitásokat.

A dísznövény ágazatban hangsúlyos feladat az elindított zöldfelület-gazdálkodási program továbbvitele, amit idén is többek közt egy országos roadshow segít.

A gyógynövény ágazatban elsődleges cél a termesztett gyógynövények arányának növelése a gyűjtöttekhez képest, akár például a kieső szabolcsi dohánytermesztés helyett is. A hazai gyógynövény-stratégia elkészítése megtörtént, valamint fejlesztési program is készült.

A szőlőtermesztésben növelni kell a kiváló minőségű magyar csemegeszőlő mennyiségét.

A szaporítóanyag-felügyelet rendbetétele folyamatban van, ebben a kamara vezető szerepet kíván vállalni. A biomassza-alapú gazdaság fontos része a magyar mezőgazdaságnak, elkezdődött a hazai biomassza-vagyon felmérése, ami alapul szolgálhat a – nyugati országokhoz képest lemaradásban lévő, de jelentős potenciállal rendelkező – terület erősítéséhez.

A NAK a francia Interfel zöldség-gyümölcs szakmai szervezettel közösen több éves, a frisszöldség és -gyümölcs fogyasztását ösztönző kampányt folytat, elsősorban a gyerekeket, a családokat célozva. Az Európai Unió által támogatott program a jövőben vásárlóvá váló gyerekek figyelmét hívja fel a zöldség- és gyümölcsfogyasztás fontosságára. Emellett a kamara erős kommunikációs tevékenységet végez, az ágazatra irányítva a figyelmet.