A glifozát betiltása 30 milliárd euróba kerülhet Németországnak
Berlin nagy horderejű intézkedéseket jelentett be az ország csökkenő rovar- és beporzópopulációinak védelme érdekében, amelynek része a vitatott gyomirtó, a glifozát 2023-ig történő fokozatos megszüntetése.

A legtöbb gazdálkodó nem gondol időben a generációváltásra
Egyre növekvő gondot okoz a munkaerőhiány a mezőgazdaságban is, ráadásul az itt foglalkoztatottak mindössze 6 százalékát teszik ki a 35 évnél fiatalabbak. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a küszöbön álló generációváltás is nehézségekkel jár, és indokolatlanul elhúzódik. Ezen is segíteni kíván az OTP Fáy András Alapítvány, például a fiatal generációk megszólításával.

Homokterületek új pestise – egy eddig szinte ismeretlen inváziós fűfaj terjed Magyarországon
Egy új, veszélyes észak-amerikai inváziós faj, a homoki prérifű egyre jelentősebb hazai elterjedését vizsgálják az MTA-DE Lendület Funkcionális és Restaurációs Ökológiai Kutatócsoport és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai. Az agresszív növény kiszorítja a hazai fajokat, és a legelő állatok sem fogyasztják.

fű

A prérifű állománya nyílt homoki gyepben – fotó: Dr. Bátori Zoltán

Fekete év a 2019-es az európai méhészek számára
A franciák az egyik legrosszabb évre számítanak, mindössze 9000 tonnás mézterméssel, amely a kilencvenes évek átlagtermésének alig egynegyedét teszi ki. Tavaly az EU legnagyobb méztermelője Románia volt, ebben az évben viszont itt is csökkent a mézhozam.

26 százalékkal kevesebb uniós pénzt kaphatunk vidékfejlesztésre
A Mezőgazdasági és Halászati Tanács 2019. október 14-i ülésén Magyarországgal együtt összesen húsz tagállam agrárminisztere támogatta azt a közös nyilatkozatot, amely a Közös Agrárpolitikára (KAP) fordítható források jelenlegi szinten történő megtartását szorgalmazza a következő uniós költségvetési ciklusban.

Újdonság: CAMPAGNOLA „Green Line” plug-in elektromos metszőollók
A Meződepo egyik olasz beszállítója, a Campagnola – 60 év szakmai tapasztalatának köszönhetően – egyike a világ vezető vállalkozásainak az elektromos és pneumatikus kézi művelő és betakarító eszközök tervezését és gyártását tekintve. Mára a cég termékei a világ minden kontinensén megtalálhatók, és a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően minden szezonra jut egy-egy újdonság.

metszőolló

Az ollók rendkívül kis súlyuknak és kialakításuknak köszönhetően kényelmesen használhatók – fotó: Meződepó

A fiatalokat fel kell készíteni a mezőgazdaság digitális átalakulására
Az agrárium iránt érdeklődő fiatalok felsőoktatási képzésében a technológiai és az agrárszakmai tudás átadása egyaránt fontos; a fiatalokat fel kell készíteni az agrárium digitális átalakulására, hogy Magyarország aktív részese lehessen a szektorban zajló technológiai robbanásnak – mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára.

Abban a fajtában biztosan megbízhatunk, amit itthon nemesítenek, hazai körülményekre – VIDEÓ
A Marton Genetics cégcsoport idén ősszel is vendégül látta a termelőket az ország minden pontjáról. A bemutatón megismerhettük a legújabb fejlesztéseket, illetve kukorica- és őszikalászos-vetőmagkínálatukat, melyben Martonvásár változatlanul az élen jár.

A vízválság felé rohan az emberiség
Magyarországon nyit európai központi irodát a Globális Zöld Növekedési Intézet; Európa első vízalapját indította el az MFB; a magyar vízipari tudástőke exportképes termék; magyar fejlesztésű talajkondicionáló készítményt mutattak be – szemelvények a Víz Világtalálkozó mai eseményeiből.

ivóvíz

A kockázati tőkealap elsősorban olyan vállalkozásokba tervez befektetni, amelyek hozzájárulnak a globális vízügyi problémák megoldásához, mint például a tiszta ivóvízhez való hozzáférés – fotó: Shutterstock

Minden évben újabb károsítók jelennek meg, ami nagy kihívás a növényvédelem számára
Az új károsítók, a precíziós növényvédelem és a technikai újítások is előtérbe kerülnek idén a Tiszántúli Növényvédelmi Fórumon.

Már küldik a felszólítást adategyeztetésre az egységes kérelmet benyújtóknak
A Magyar Államkincstár (MÁK) 2019. október 14-én megkezdte a területalapú egységes kérelmeket érintő adategyeztető végzések kiküldését.

Növényvédelmi előrejelzés: Mennyire veszélyezteti a szárazság az őszi vetéseket?
Lassan vége a betakarítási időszaknak, terményeink biztonságos helyre kerülnek, így több idő, több figyelem fordul az őszi vetések felé. Az Agroinform.hu 2019. évi 42. heti növényvédelmi előrejelzése.

repce

Mi terem a neten? – avagy a marketinges sikerekhez a jövő irányait is kutatni kell
Mi terem a neten, avagy hogyan tudunk lépést tartani marketing- és online vonalon ebben a rohamosan változó digitalizációs világban? E szavakkal kezdte megnyitó beszédét Ondré Péter az Agrármarketing Centrum (AMC) „Mi terem a neten?” című konferencián, amelyet partnerségben az AMC-vel az az Agroinform szervezett.

Érdemes-e ősszel lombtrágyázni a szántóföldön?
A repcék, bár jobb képet mutatnak, mint tavaly, sok a heterogén állomány, a táblán belüli eltérés. Felelőtlenség semmit sem tenni, de az is, ha egyformán kezeljük a legyengült, visszamaradottat és a fejlettet. Az őszi búzánál szintén szükség lehet beavatkozásra ott, ahol nagyobb a szárazság és nehezen fejlődik az állomány.

Így lehet sikeres agrárvállalkozást építeni Magyarországon
Kitalálni valami újat, beletalálni egy réspiacba, nem csak szimplán lemásolni valamilyen más vállalkozást, egyben rögtön konkurenciát teremtve saját magunknak is. Ezt a tanácsot adta Hivekovics Ákos sikeres fiatal magyar vállalkozó a Corvinus Egyetem és az Eszterházy Károly Egyetem Agrártudományi Karáról érkezett hallgatóságnak az OTP Fáy András Alapítvány konferenciáján.

Vajon a tehén a salátabárban mit választana köretnek a koncentrált takarmány mellé?
Vajon a tehén a salátabárban mit választana köretnek a koncentrált takarmány mellé? Általánosságban bátran mondhatjuk, hogy füvet. Olyan fűféléket, amelyek elsősorban jóízűek, a számára megfelelő összetételű fajtákból, amelyet könnyen emészt, túl sok kérődzés nélkül. De vajon ezek a füvek megtalálhatóak azon az asztalon, melyről válogathat?

tehén

Könnyen emészthető és jóízű fűféléket preferálna tehenünk.

Egyes ültetvényekben a dióburok-fúrólégy a termés 100 százalékát letarolta
A hazai diótermő terület folyamatos növekedést mutat Magyarországon: míg 10 évvel ezelőtt alig haladta meg a 3000 hektárt, addig ma már 7100 hektáron termelünk diót, melyből a termőkorú ültetvények területe mintegy 5000 hektár.

Új károsítók állítják kihívás elé a termelőket, mégis egyre több növényvédőszer-hatóanyagot vonnak ki

2019. október 11-én pénteken Makón került megrendezésre a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács gyökérzöldségek termesztésével kapcsolatos szakmai napja.


Heti gépészeti híreinket megtaláljátok a gépészeti összefoglalónkban.

Egyes ültetvényekben a dióburok-fúrólégy a termés 100 százalékát letarolta
A hazai diótermő terület folyamatos növekedést mutat Magyarországon: míg 10 évvel ezelőtt alig haladta meg a 3000 hektárt, addig ma már 7100 hektáron termelünk diót, melyből a termőkorú ültetvények területe mintegy 5000 hektár.
https://www.agroinform.hu/kerteszet_szoleszet/egyes-ultetvenyekben-a-dioburok-furolegy-a-termes-100-szazalekat-letarolta-41607-001
Új károsítók állítják kihívás elé a termelőket, mégis egyre több növényvédőszer-hatóanyagot vonnak ki
2019. október 11-én pénteken Makón került megrendezésre a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács gyökérzöldségek termesztésével kapcsolatos szakmai napja.
https://www.agroinform.hu/kerteszet_szoleszet/uj-karositok-allitjak-kihivas-ele-a-termeloket-megis-egyre-tobb-novenyvedoszer-hatoanyagot-vonnak-ki-41608-001