New Holland

Kíméletes rázómechanizmusuk, veszteséget minimalizáló egyedi gyűjtőrendszerük felveszi a versenyt az emberi munkaerővel. Bogyózóegységük képességeivel pedig tisztaság szempontjából meg is előzik azt. Mindezt sebességük emeli új standarddá. Erre építve ugyanis az extrém forró, aszályos időben is minimalizálható a minőségromlás kockázata a feldolgozás megkezdése előtt.

Ezt erősítette meg Kovács Zita, a Kovács és Lánya borászat tulajdonosa is, akik először zártak sikeres gépi szüretet saját szőlőkombájnnal a Mátrai borrégió területén. Segítségével jártuk körül a gépesítés előnyeit, illetve mindazt, amire érdemes odafigyelni egy ilyen fejlesztés során.

borászat

Kovács Zita borászt hamar meggyőzte a New Holland kombájn.

A szőlőkombájn minősége ugyanannyit számít, mint a szőlőé

A feldolgozásra beérkező szőlő minősége alapjaiban határozza meg a leendő bor karakterét. A borkészítés folyamata során ugyanis a szemekben feltáruló elsődleges aromákkal dolgoznak a borászok.

Sérült szemekből lehetetlen friss, üde, zamatos tételeket készíteni, épp ezért egy egész év munkája múlik azon, mennyire megbízható az alkalmazott technológia.

„Mielőtt megismerkedtünk volna a New Holland szőlőkombájn képességeivel, még évekkel ezelőtt kísérleti jelleggel kipróbáltuk a bérszüretelést egy másik gyártó régi típusával. A szőlő pocsék minőségben érkezett be a pincébe, a bogyók piszkosak voltak, tele levelekkel, vessző- és vezetődrót darabkákkal. Ez eldugította a zúzóbogyózónkat, így a sauvignon blanc mustunk nagy része abban az évben a pince falain végezte, nem tudtunk értékelhető minőséget előállítani a fajtából” – meséli Kovács Zita, akinek főként minőségi fehérborokat termelő szőlőbirtoka a Mátrai borrégió szívében, Gyöngyöstarján terül el.

szőlőkombájn

A kombájn gyorsan és kíméletesen dolgozik, a szemveszteség elenyésző.

„Az első tapasztalatok miatt ekkor úgy döntöttünk, átmenetileg felfüggesztjük a kísérletezést a gépi technológiával. Azonban a 100 hektáros termőterület átlépésével be kellett látnunk, hogy ennek betakarítási munkái emberi erővel már megoldhatatlanok. 2 évvel ezelőtt épp ezért egy nagy gyöngyösi borászattól béreltünk ki egy frissen vásárolt New Holland szőlőkombájnt. Az új gép gyorsaságban, hatékonyságban teljesen új dimenziót képviselt, a leszüretelt alapanyag tisztasága pedig kimagasló volt. Ekkor megfogalmazódott bennünk a gondolat, hogy

arra a tudásra, munkabírásra pedig igenis szükségünk lesz, amit ez a gépcsalád képvisel.”

kombájn

"A leszüretelt alapanyag tisztasága kimagasló volt."

A New Holland szőlőkombájnok estében a különbség természetesen nem a véletlen műve. A Braud széria szüretelőgépeit több mint 35 éve tökéletesítik a francia Coëx gyárának szakemberei, a típusból mára több mint 15 ezer darab gördült le a gyártósorról. Miben áll népszerűségük titka?

Intelligens SDC rázórendszerük nemcsak az egyik leghatékonyabb a piacon, a bogyókat kíméletesen rázza le a kocsányokról, nem tördeli le a vesszőket, nem fosztja meg indokolatlan mértékben a tőkéket levélzetüktől. Szállítószalagján egyedi tervezésű, rugalmas poliuretán Noria kelyhek fogják fel a szemeket, amelyeknél így a veszteség elenyésző. Mindezt fejlett bogyózórendszer egészíti ki, amely képes 99% feletti tisztaságot garantálni, miközben nem roppantják össze a szemeket.

Ahogy Kovács Zita fogalmazott – „A szőlőkombájn abszolút megbízható gép, ráadásul, ha bármikor segítséget szeretnénk kérni, van kihez fordulnunk: nagyon jó a szervizellátottsága a márkának.”

New Holland

A New Holland Braud 9000-es széria a bogyókat kíméletesen rázza le a kocsányokról, nem tördeli le a vesszőket, nem fosztja meg indokolatlan mértékben a tőkéket levélzetüktől.

A kézi szüret romantikus, a gépi szüretelés tervezhetően magas minőséget garantál

Történjen bármi, a borok egyediségének egyik forrását mindig ember és szőlő kapcsolata jelenti majd. Ez az egyik ok, amiért a kézi szüret tradíciója mindig velünk marad. Azonban ha a klímaváltozás korának extrém időjárási tényezői mellett vizsgáljuk, mi a legjobb a gyümölcsnek és a bornak, a szőlőkombájnok sebességét nem hagyhatjuk figyelmen kívül.

„Felénk általában 7 óra körül kezdődik meg a kézi szüretelés, a brigádok ilyenkor gyűjtőkonténerekbe szüretelik a fürtöket, amelyeket akkor szállítunk el, ha az adott terület végére érnek. Ez azt jelenti, hogy a feldolgozást valahol délután 2 és 4 óra között tudjuk megkezdeni.

Az utóbbi években a szüret időszakában sokszor előfordult a 40 fok körüli csúcshőmérséklet, ami a légköri aszály társaságában komoly kockázatokat jelent minőség és gazdaságosság szempontjából egyaránt. Nem mindegy ugyanis, hogy délután 2-3 óra magasságában érkezik be a pincészetbe a szőlő akár 40-45 fokosan, vagy gépi szüret esetében egy 4 órás kezdés mellett reggel 7-re 15-20 fokosan. 40 fok feletti környezetben ugyanis a friss illat és a gyümölcsös aromák elveszhetnek, nem beszélve arról, hogy reduktív eljárást alkalmazunk, amihez a mustot 5-10 fokosra hűtjük vissza, ami magas hőfokról indulva hatalmas többletenergiát igényel.

Egy hektár szőlőt ezzel a géppel 1,5-2 óra alatt könnyedén betakaríthatunk, ami tervezhetővé teszi a szüretet. Ez számunkra rendkívül fontos szempont volt.”

New Holland

A kombájn rendkívül gyors munkája még fontosabbá válik az egyre extrémebb időjárás miatt.

Az előkészületek szőlőkombájnnal dolgozva is fontosak

A New Holland Braud 9000-es szőlőkombájn szériája automatikus rendszerrel oldja meg a sorok esetében a magassági és szintezési feladatokat, intelligens motorvezérlő rendszere pedig gondoskodik az optimális üzemanyag-felhasználásról. Azonban a hatékony munka érdekében a gazdáknak is érdemes előkészületeket tenni az ültetvényeken. A fordulók letisztításával, a talajkiegyenlítéssel ugyanis gyorsítható a betakarítás és egyszerűbbé tesszük a kezelő munkáját is.

„A szőlőkombájn gyorsan dolgozik, de a gyakorlati tapasztalatunk az, hogy van néhány tényező, ami befolyásolja a haladás ütemét. Lényeges, hogy a fordulók megtételéhez legyen elegendő hely, a felszín legyen egyenletes, lehetőleg füvesített, így 4-5 kilométer per órás sebességgel haladhatunk a sorokban. Ami érdekes volt számunkra, hogy a munka erősebb lombozatú szőlőknél könnyebb, illetve fajtánként is lehetnek eltérések. A zöld veltelinit, a traminit és a sauvignon blancot tudjuk a leghatékonyabban szüretelni a kombájnnal.” – meséli a gyakorlati tapasztalatokról Kovács Zita.

A Braud szüretelőgép karbantartása egyébként könnyű, a tisztításukat pedig beépített előmosó rendszerrel akár 20 percre is rövidíthetjük.

Utóbbi tekintetében a Kovács és Lánya borászatának tulajdonosa szerint azért érdemes eltérésekre számítani érési foknak megfelelően. Egy késői szüret magas cukortartalmára rászálló porréteg ugyanis olyan kihívást jelent, aminél egy előzetes öblítést követően is bőven lesz még teendőnk. De ez a borminőség szempontjából egy üdvözölendő feladat.

A New Holland szőlőkombájnok értékesítését hazánkban az Agrotec Magyarország Kft. végzi 15 területi központtal. Amennyiben gépvásárlással biztosítaná a hatékony, minőségi szüretelést ültetvényén, vagy csak bővebb tájékoztatásra lenne szüksége, keresse bizalommal munkatársaikat elérhetőségeiken!

A gépről ide kattintva olvashat részletes ismertetőt.