A csaknem hétezer négyzetméteres, hidroponikus tetőkert a vállalat eddigi legnagyobb beruházása, egyúttal az első farmja New Yorkon kívül. A melegházban használt energia száz százaléka megújuló forrásból származik, az ötven alkalmazott a tervek szerinte évente mintegy tízmillió tő levélzöldséget és fűszernövényt arathat majd a dél-chicagói Pullman kerületben található épületkomplexum tetejéről.

A vállalat  társalapítója és vezérigazgatója, Viraj Puri elmondta: az egész évben frissen szüretelhető terményeket nem csak az ismert kiskereskedelmi láncok, például a Target vásárolja majd, hanem a chicagói éttermek is. A számítógépekkel finomhangolt hidroponikus farmon a hozam négyezer négyzetméterenként mintegy harmincszorosa a hagyományos gazdálkodásban elérhető termésnek. Így a mindössze hétezer négyzetméteres tetőkertben annyi termés érhető el, mint egy 2,2 hektáros földön.

A Gotham Greens 2009-ben indított el modern városi gazdálkodási projektjét, és az eltelt hat évben több mint 30 millió dolláros tőkét halmozott fel. Ezzel a vállalat vezetése szerint ma ők a világ legsikeresebb városi gazdálkodói.