Az Eurostat adatai szerint az EU-ban közel 46 ezer hektáron mintegy 400 ezer tonna fokhagymát termeltek 2020-ban – írja elemzésében az Agrárközgazdasági Intézet (AKI).

Belső piacra a legtöbb friss fokhagymát Spanyolország és Hollandia értékesítette.

Tavaly a legtöbb fokhagymát, 269 ezer tonnát Spanyolországban takarították be, emellett jelentős volt az olaszországi, valamint a romániai (egyaránt 27 ezer tonna), a franciaországi (22 ezer tonna) és a lengyelországi (13 ezer tonna) terméseredmény is.

Fokhagyma

A 46. héten a fokhagyma a Budapesti Nagybani Piacon 1050 Ft/kg volt – Fotó: pxfuel.com

Az Európai Unió nettó exportőr fokhagymából: 53,5 ezer tonnaimport 2020-ban, szemben a 96 ezer tonna exporttal. A friss fokhagyma-behozatala 5 százalékkal 34,1 ezer tonnára bővült 2021 első nyolc hónapjában az előző év hasonló időszakához képest. Kínából 21,2 ezer tonna volt az import fokhagyma, ami viszont 6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Szakértők szerint ennek oka a koronavírus-járvány miatti kikötőlezárások, a konténerhiány és a szállítási díjak emelkedése. Ugyanebben az időszakban Argentínából pedig 143 százalékkal több (5,6 ezer tonna) fokhagyma érkezett.

A friss fokhagyma uniós exportja 32 százalékkal csökkent 2021 első nyolc hónapjában az előző év azonos időszakához képest és így 44,8 ezer tonna volt. Ebben meghatározó szerepe van a Spanyol kiszállítás csökkenésének, amely szintén 32 százalékkal lett kevesebb a vizsgált időszakban.

A KSH adatai szerint Magyarországon a fokhagymának mind termőterülete, mind termésmennyisége csökken. 2020-ban 768 hektárról 5212 tonna fokhagymát takarítottak be, ami 27 százalékkal kevesebb volt, mint az egy évvel korábbi.

Legnagyobb területen Csongrád-Csanád megyében termesztenek fokhagymát, összesen 674 hektáron.

A hazai fokhagymatermés 12–40 százalékát kitevő importtal egészült ki immár évek óta. 2021. január és augusztus között Spanyolországból 68 százalékkal (406 tonna), Hollandiából pedig106 százalékkal több (415,9 tonna) fokhagyma érkezett. Az olaszországi beszállítás viszont 7 százalékkal 347,7 tonnára csökkent.

Magyarország fokhagymából évente 400-650 tonnát exportál elsősorban Romániába, Szlovákiába és Szlovéniaába. 2021 első nyolc hónapjánban egy 5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakát és 434 tonnára emelkedett

Fokhagyma

Magyarország fokhagyma-külkereskedelmi egyenlege negatív volt 2020-ban – Fotó: pxfuel.com

Az AKI PÁIR adatai szerint a Budapesti Nagybani Piacon a belföldi fokhagyma a 21. héten jelent meg 1400 Ft/kg termelői áron. A termelői ár a fokhagyma tavaszi megjelenéstől július végéig alacsonyabb, augusztustól magasabb volt, mintegy évvel korábban. A fokhagyma átlagáraára (1000 Ft/kg) 3 százalékkal volt magasabb 2021 22–46. hetében, mint egy évvel korábban. A hazai szezont megelőzően a spanyolországi fokhagymát május végéig értékesítették az előző évihez hasonló nagykereskedelmi áron (1200 Ft/kg).

A 46. héten a fokhagyma a Budapesti Nagybani Piacon 1050 Ft/kg volt, 10 százalékkal drágább, mint egy évvel korábban.