A január 1-én megváltozott vízügyi szabályozás lehetővé teszi, hogy már akár 20 évre is megadható legyen az öntözéshez elengedhetetlen vízjogi engedély a korábbi 5 év helyett – tájékoztat a NAK. A szabályozással csökkenek a gazdálkodók bürokratikus terhei, kevesebb lesz az engedélyezéssel járó adminisztrációs- és költségteher.

A vízjogi engedélyek kiadásában részt vesz a talajvédelmi hatóság is, amely a talajvédelmi tervek alapján a szakhatósági állásfoglalást 5 évre adja meg. Ehhez igazodott a vízügyi hatóság által kiadott vízjogi üzemeltetési engedély hatályossága is. 2018 őszén megjelent a hazai vízgazdálkodás öntözési célt szolgáló fejlesztési javaslatairól szóló kormányhatározat, amelyben a kamarának közreműködő szerepe van.

öntözés

A szabályozással csökkenek a gazdálkodók bürokratikus terhei és a költségteher is – fotó: Agroinform.hu

A kormányhatározat irányozta elő többek közt azt, hogy az öntözésben érintett Belügyminisztérium, valamint Agrárminisztérium a talajvédelmi szabályozás szempontjából vizsgálja felül a vízjogi engedélyezést, és tegyen javaslatot a hosszú távra szóló öntözési vízjogi engedély feltételrendszerére. Ennek eredményeképpen a gazdák akár 20 évre is kaphatnak vízjogi engedélyt az öntözésre.

Az engedély érvényessége függ a vízkészlet hosszú távú rendelkezésre állásától és/vagy a környezetvédelmi és természetvédelmi szakhatóság állásfoglalásban tett előírásaitól.