A feldolgozók az utóbbi időszakban - miután jópár napig 110 forint körüli árat kínáltak - hirtelen még 40 forintot emeltek az átvételi áron, így már 150 forintos áron vásárolják fel a meggyet. Ez a kezdeti 55-60, majd 70 forintos árnak már több mint duplája. Óriási győzelem lehet ez a termelőknek, nem sok hasonló termelői sikert tudnánk felsorolni hirtelen..., talán egyet sem.

undefinedfotó: shutterstock

"Biztos, hogy ennek örülnünk kell?" -kérdezik a termelők. Rövid áttekintést készítettünk a 2015-ös meggyszezon viharos eseményeiből.

Javában dúl a meggyháború – győzhetnek-e a termelők?

2015. június 24. - A gazdák szerint a feldolgozók által kínált vételár jóval alacsonyabb, mint az önköltségi ár. A termés jónak ígérkezik, kérdés azonban, hogy a piac az idén is cserben hagyja a gazdákat?

Mégsem a fákon rohad meg a magyar meggy

2015. június 25. - Habár a magyar konzervgyárak a kért összeget egyelőre nem adják meg a gazdáknak, a gyümölcsszedő gépek mégis munkába álltak. A friss meggynek többek között Romániában, Lengyelországban és Szerbiában is piacot lehet találni. Sikerült megállapodást kötni egy lengyel léüzemmel, akik kifizetik a kilónkénti 100 forintos – vagyis az önköltségi – árat. Első körben 1000 tonna meggy átvételére szerződtek.

Egyelőre nyugalom van a meggyeseknél

2015. július 03. - Elérték a meggytermelők a feldolgozóknál, hogy a meggyért kilogrammonként megkapják a százforintos felvásárlási árat - a termelők gyakorlatilag nullára jönnek ki így - a szerződéseket megkötötték.

Az egyeztetések elvezettek a 150 forint/kilogramm felvásárlási árig

2015. július 10. www.szon.hu - Az ipari árutömeg zömét adó fürtös fajták induló ára 60 forint/kilogramm körül alakult, amire a termelők egy része azt mondta: nem kíván további veszteséget termelni a betakarítás költségeivel és le sem szedi a meggyet – mondta Rácz Imre, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke, aki szerint az egyeztetések elvezettek oda, hogy a feldolgozók 150 forint/kilogramm nettó áron veszik át a meggyet. Hozzátette: azok számára, akik már olcsóbban eladták a gyümölcsöt, ez nem jelent vigaszt, de az alacsony árak eredményezte kivárás miatt még elég széles kört érinthet a változás. A feldolgozók abban az esetben is átveszik az árut, amennyiben a szállítási ­költségek optimalizálása érdekében több kistermelő összeáll, és együtt viszi be a meggyet.

Szórádi Sándor szerint még körülbelül tíz napig húzódhat el az idei meggyszezon.

– A megyében a fürtös fajták 30–40 százaléka még a fákon van, bár ezeket egy rázógéppel három vagy négy nap alatt le lehet szedni. A jelenlegi helyzetben úgy vélem, cégem még tíz napig veszi át a rázott vagy szár nélküli meggyet – mondta a tyukodi székhelyű Szatmári Konzervgyár Kft. ügyvezetője. Szórádi Sándor lapunknak elmondta: ők még szívesen „fogadják” a gyümölcsöt, de úgy látja, az idei szezonban a mennyiség és a minőség is hagy maga után némi kívánnivalót.

Az 59 éves nyírtéti Kaplanyi József 28 hektár meggyes „boldog” tulajdonosa. Becsülettel teszi a dolgát: három éve 5 millió forintos beruházás révén fagykár ellen bevethető gépeket vásárolt, de odafigyel a megfelelő öntözésre és a tápanyag-utánpótlásra is.

– A kezdő felvásárlási ár eléggé ijesztő volt, most 150 forintért viszem a meggyet a tyukodi konzervgyárba és a jánkmajtisi üzembe. Ettől az árszinttől sem repesek az örömtől, mert ezzel nagyjából a befektetett pénzemnél vagyok – mondta lapunknak a nyírtéti gazda, akinek a szíve sajdul meg akkor, ha visszaemlékszik azokra az időkre, mikor még 250 forintért vették át a meggyet.

– Azt látom, hogy a mostani termésmennyiségnek nagyobb árszintet kellett volna produkálnia az ideinél – tette hozzá Kaplanyi József, aki csupán minimális fagykárt szenvedett el tavasszal, ám így is szerencsésebb (vagy előrelátóbb) volt azoknál a falubelieknél, akiknél a termés fele „elszállt” a fagy miatt.