Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a rendezvény megnyitóján köszöntőjében egyedinek, megismételhetetlennek és unikálisnak nevezte a Somló-hegy sajátos természeti környezetét és borait.

Szent István király és az államalapítás ünnepére utalva azt mondta: a nemzet tagjai úgy tartoznak össze, mint a szőlőszemek egy szőlőfürtben.

"A szőlőszemek magukban szétperegnének, de ha leszüreteljük, kádakba tesszük és gondozzuk őket, a pince mélyén egy magasabb minőség, bor lesz belőlük" – mondta. Hozzátette: a nemzetünknek is szüksége van az összefogásra, összetartásra ahhoz, hogy közös munkánk eredményes legyen, hogy magasabb szintre emelkedjünk.

Az államtitkár szólt arról is: a szőlősgazdák, bortermelők bizakodva néznek az idei szüret elé, hiszen ha az időjárás továbbra is kedvező lesz, jó termés várható, amelyből kiváló borok készülhetnek.

Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) köszöntőjében úgy fogalmazott, szükség van az olyan rendezvényekre, amelyek jó hírét viszik a Somló vidékének és a térség borainak, a Juhfarknak és a Furmintnak. Szavai szerint köszönet illeti mindazokat, akik a szőlőművelést, a bortermelést választották, ugyanis a kiváló magyar borok igazi hungarikumok.

bor

Ha az időjárás továbbra is kedvező lesz, jó termés várható, amelyből kiváló borok készülhetnek – fotó: Shutterstock

A vasárnap estig tartó Juhfark fesztiválon – amely a nyolcszáz lakosú Somlószőlősön ünnepi felvonulással kezdődött – huszonhárom borrend képviselteti magát. A megnyitó után borászati szakmai rendezvény, borlovagavatás zajlott, délután és ma kulturális és szórakoztató programokkal folytatódik a fesztivál.