Száraz, félszáraz, édes, esetleg alkoholmentes. Felsorolni is nehéz, hányféle pezsgővel koccinthatunk az újévre. Éppen ezért, egy nagyobb szilveszteri buli után ismerős lehet a félig telt pezsgősüvegek látványa. Meginni már nem szeretnénk, kiönteni pedig sajnálnánk. De mit is kezdhetünk vele?

Egy biztos, kiönteni semmiképp sem szabad! A maradék pezsgő számtalan módon felhasználható, melyek közül most megmutatjuk neked a legfelpezsdítőbb javaslatokat. Így nem pazarlással kezded az új évet, ráadásul igazi finomsággal hozhatod a hétköznapokat is ünnepi hangulatba.

pezsgős poharak

A maradék pezsgővel még főzhetsz is. Fotó: Pixabay

Eloszlik, mint a buborék

A legfontosabb feladat a buborékokat palackon belül tartani. Mi sem egyszerűbb ennél, hiszen egyszerűen vissza kell zárni. Na igen, csak mégis hogyan? Ha ugyanis a pezsgőnk parafadugós volt, akkor sajnos azzal egészen biztosan nem fogjuk tudni újra lezárni. Ha a pezsgőnek műanyag dugója volt, akkor szerencsésebbek vagyunk, hiszen akkor reális esélyünk van rá, hogy vissza tudjuk zárni.

De amennyiben igazán profik és előrelátóak voltunk, vásároltunk egy pezsgőzárat, amely segítségével a pezsgő még napokig friss és buborékokban gazdag marad. Fontos, hogy az italt hűtve tároljuk, távol a fénytől és az erős hőmérséklet ingadozásoktól.

Van egy kiskanalas módszer is, amely szerint a nyitott pezsgőspalackba helyezett fém kiskanál, leginkább is az ezüstből készült, gyorsabban vezeti a hőt, így hatására gyorsabban hűl le a palack hőmérséklete, a hidegebb levegő miatt pedig kevesebb gáz tud elszökni az italból. Sajnos ez a megoldás azonban inkább tűnik városi legendának, mint valós megoldásnak. És hogy honnan ered ez a legenda? A bárokban állítólag a törzsvendégek bontott pezsgősüvegébe a nevükkel gravírozott ezüst kanalat helyeztek, hogy tudják, melyik vendégé az adott palack.


Mire használhatjuk a megmaradt pezsgőt?

1. Ha jól lezártuk, akkor pár napon keresztül bátran koccintgathatunk vele, és nyugodtan elfogyaszthatjuk.

2. Készíthetünk belőle pezsgő alapú koktélokat. Például Bellinit, ami annyira finom, hogy nem is csodáljuk, miért lett Freddie Mercury egyik kedvence. Ehhez a csodás koktélhoz mindössze 10 cl száraz pezsgőre és 5 cl őszibarack likőrre lesz szükségünk. Az előhűtött pezsgőspohárba először töltsünk őszibarack likőrt, majd pezsgőt, és keverőkanállal finoman keverjük össze.

3. A pezsgő kiváló összetevője lehet különféle sütemények krémjének, így készülhet belőle pezsgős cupcake, vagy csodás, pezsgőkrémes torta. Természetesen nem gyermekek számára kell felkínálni. Ezek a finomságok kizárólag nagykorúak számára ajánlottak.

pezsgő jégben

A pezsgő kitűnő fagyasztva is. Fotó: Pixabay

4. Különféle ételekhez is felhasználhatjuk. A száraz pezsgővel kiváló párolt káposztát készíthetünk, melyet feltálalhatunk a megmaradt pulyka-, vagy malacsült mellé. Készíthetünk pezsgővel meglocsolt sült csirkét, vagy pezsgős csirkerizottót is, ahol a víz egy részét pezsgővel helyettesítjük.

5. Akár le is fagyasztatjuk. Öntsük kis műanyag edényekbe, vagy a jégkocka tartójába. Így akár egy elegáns koktélt is készíthetünk, melybe a jégkocka helyett fagyasztott pezsgő kerül. Sőt, akár egy frissen facsart narancslevet is lehűthetünk vele.

6. A pezsgő kívül és belül is igazán hatásos tud lenni. A megmaradt pezsgőből készíthetünk arcpakolást, hiszen rengeteg antioxidánst tartalmaz, amely segít megvédeni az arcbőrt a káros szabad gyökök károsításától. Magas borkősav-tartalma miatt pedig hatásos bőrvilágosító.