A miniszterelnök-helyettes szerint ahhoz, hogy a magyar vadászat, vadgazdálkodás és vadászati kultúra ismét régi fényében ragyogjon, és Magyarország vadászati nagyhatalommá válhasson, fontos lépéseket kellett tenni. Példaként említette a fegyvertörvény ésszerűsítését, az Országos Vadászkamara szerepének megszilárdítását, valamint egy több milliárd forintos vadgazdálkodási alap létrehozását.

fehova

A 26. FeHoVa február 10-ig várj a látogatókat – fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Nagy István agrárminiszter kiemelte, hogy a FeHoVa a Kárpát-medence vadászainak, horgászainak és természetkedvelőinek nagyszabású találkozója, amely alkalmat ad arra is, hogy az állami erdészeti társaságok társadalmi szerepvállalását minél szélesebb körben bemutassák, ami hozzájárul az erdész szakma presztízsének növeléséhez – tette hozzá.

fehova

Nagy István szerint az erdészeti szakma presztízsét is növeli a rendezvény – fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

A vasárnapig tartó rendezvényre 17 országból 300 kiállító jelentkezett és több mint 50 ezer látogatót várnak.

A vadászok és horgászok hagyományos szezonnyitó rendezvényére a legjelentősebb gyártók és forgalmazók hozzák el újdonságaikat, fejlesztéseiket. A látogatók segítséget kapnak a választáshoz: kézbe foghatják a legújabb eszközöket, és szakemberektől kaphatnak tanácsokat.

fehova

Szakmai is szórakoztató programokkal is készültek a szervezők – fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Újdonságok az idei FeHoVa kiállításon

A tavalyi, jubileumi FeHoVa után a szervezők idén egy sor újdonsággal várják a látogatókat. A hagyományos trófeakiállítás mellett „Kontinensek ritkaságai” címmel rendeznek bemutatót ritka és különleges vadfajokból, a világ minden tájáról. Emellett újabb leletek kerülnek elő a Mezőgazdasági Múzeumból, „A Vajdahunyad várának titkai” címmel. Az újdonságok közé tartozik az elsőként megrendezett I. FEHOVA Nemzetközi Nyílt Preparátor Verseny, a Magyar Vadászlap közreműködésével, és a Műlégykötő-verseny, a MŰHOSZ szervezésében.

Emellett látványos, saját standon mutatkozik be az „Egy a természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Világkiállítás, amelyet a tervek szerint 2021-ben rendez Magyarország, a felújított és kibővített HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.

További információ a kiállításról a FeHoVa honlapján található.