Lopás bűntette miatt az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a két férfival szemben, akik tartályokat loptak.

A vádirat szerint a targoncavezető férfi a munkáltatója esztergomi telephelyén anyagmozgatási feladatokat végzett. A kamionsofőr férfi rendszeresen szállított el hulladékot a telephelyről. A telephelyen IBC tartályok voltak, amelyeket a sértett cég továbbértékesített, vagy hulladék illetve desztillált víz tárolására használt.

A két elkövető megbeszélte az IBC tartályok ellopását. Az egyik férfi  2021. július 30-án, délelőtt, a targoncával az egyik oldalsó, hulladékot tároló épületbe 8 darab tartályt vitt be, ezzel a lopást készítette elő.

A teherautó vezetője 2021. július 30-án, délben érkezett a kamionnal a telephelyre azért, hogy onnan hulladékot szállítson el. A sofőr a kamionnal szorosan odaállt az épülethez, a társa a targoncával  a tartályokat kihozta és felrakta a pótkocsira. Ezután rakták meg az elkövetők a kamiont hulladékkal. A kamion ezután a telephelyet a lopott IBC tartályokkal és a szállított hulladékkal elhagyta.


A bűncselekmény elkövetési értéke 371.925 forint, amely nem térült meg.

Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság az elkövetőkkel szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben közérdekű munka büntetést szabjon ki, valamint kötelezze őket a sértett kárának a megtérítésére.

Indexkép: Shutterstock