Belgium

A héten véget ér a feldolgozásra szánt újburgonya betakarítási szezonja, ez egyben a kínálat korlátozottságát is jelenti. A felvásárolt mennyiségek tekintetében továbbra is az élő szerződések szerint járnak el, csak a gyártási kapacitáshoz szükséges mennyiségeket vásárolják fel, így a kereslet is alacsony. A belga újburgonya jelenlegi ára 2,50–3,00 €/q, a piac stabil. Kis mennyiségben elindult az afrikai export, de a későbbi szállításokra még nem rendelkeznek megrendeléssel/ajánlattal.

A Nyugat-európai országokban befejezték-, vagy a betakarítás vége felé járnak a burgonyatermesztők – fotó: Shutterstock

Hollandia

Nagy a szárazság, a tömör talajok megnehezítik a betakarítást. Az öntözött parcellákon látványosan jobb a helyzet. Az árak továbbra is stabilak: 2,50 és 3,00 €/q körül alakulnak. A gyárak kapacitásuk körülbelül 80-90%-án dolgoznak. Jellemzően szigorúan a szerződéses mennyiségekkel dolgoznak, de vannak olyan feldolgozók is, akik extra tételeket is átvesznek. Az újburgonya-szezon nagyjából a következő héten véget ér.

A frissáru-értékesítés hagyományosnak mondható, az árak 10,00 és 17,00 €/q között alakultak. Az exportár is kiegyensúlyozott, 10,00 és 13,00 €/q között mozog, ezeket nagyzsákos kiszerelésben /big bag/ értékesítik. Az afrikai kereslet növekedése itt is tapasztalható volt a héten.

Németország

A frisspiaci (korai és középkorai) árak ismét csökkentek. Az „A” főzési típusú (kemény húsú) ára: 12,25 €/q (14,83 €/q volt múlt héten), a „B” típusú (a puha/lisztes húsú) esetében ez: 11,08 €/q (13,50 €/q előző héten). A kínálat jelenleg meghaladja a keresletet, különösen a szinte nem létező exportpiac miatt. Ráadásul az elmúlt hetek forró nyári időjárása sem kedvezett a fogyasztásnak.
A Rajna-vidéken az árcsökkenés egyelőre megállt, az árak 10-12,00 €/q értékre stabilizálódtak. A feldolgozóipari árak (korai és középkorai) 2,00–3,00 €/q között mozogtak, itt nem történt árcsökkenés az előző héthez képest. A bioburgonya ára azonban látványosan kiemelkedő: a termelői árak 55,00 és 58,00 €/q között mozognak.

Nagy-Britannia

A nagykereskedelmi piacokon a kereslet enyhe javulását tapasztalják. A megfigyelések szerint a nagyvárosi éttermek forgalma a várt (vírus okozta válsághelyzet előtti) szint csupán 50%-át éri el. A kisebb térségek éttermeiben sem jó a helyzet, de valamivel jobb: itt körülbelül a normál forgalmuk 70 %-án üzemelnek jelenleg.

Az elmúlt hetekben jelentkező többlet mennyiségekre ezek alapján a feldolgozóüzemek sem mutattak nagy érdeklődést. Jelenleg a gyengébb minőségű tételek ára 4,50 és 5,50 €/q között van, de a kiváló alapanyagnak számító Sagitta vagy Maris Piper fajták esetében pedig akár 7,70-8,80 €/q-t is fizetnek, illetve az Agria fajta még kiemelkedőbb: itt akár 15,50 €/q árat is megfizetnek a kiváló minőségű alapanyagért.

A betakarítás zavartalanul folyik, bár az elmúlt héten a nyugati, észak-nyugati országrészeken helyenként erős esőzések szakították meg a munkát. Ahol szárazabbak a területek, azokat a betakarítás hatékonyságnövelése okán előzetesen öntözik. A hozamok egyelőre átlagosak, viszont a burgonya szárazanyagtartalma csökkent. Néhány tételt a vakondok és meztelen csigák károsítottak, de ezek a kiesések nem jelentősek.


Szerző: NAK / Horváth Vivien – forrás: Freshplaza