Különösen fontos figyelembe venni a hatóanyag kémiai formáját, adott esetben a káliumhoz kapcsolódó egyéb elemeket. A kémiai formát és a kísérő anyagokat figyelembe véve – nem számítva az egészen speciális készítményeket – a káliumtrágyákat három nagy csoportra (típusra) lehet osztani:

• kálium-klorid (KCl)
• kálium-szulfát (K2SO4) és
• kálium-nitrát (KNO3).

A klórtartalmú káliumműtrágyák használatának előnyei és hátrányai

A legnagyobb mennyiségben használatos és legolcsóbb káliumtrágya a kálium-klorid (KCl), közismertebb nevén kálisó, amely a kálium mellett klórt tartalmaz. A klórról sokáig nem tudták, hogy fontos mikroelem, ozmotikusan aktív anyagként fontos szerepet játszik a turgor szabályozásában, de számos fontos növényi enzim aktivátora is. Szerepe a fotoszintézisben is tisztázódott, ennek ellenére a gyakorlatban inkább káros hatásai miatt esik róla szó.

Hiányával – ellentétben más tápelemmel – a gyakorlatban nem lehet találkozni, mivel olyan kis mennyiségben igénylik a termesztett növények, hogy azt a termőtalajok tartalmazzák. Ugyanakkor túladagolásából adódó mérgezése az arra érzékeny növényeken előfordul, ilyen esetben a levélszélek és csúcsok megbarnulnak, bronzos elszíneződést, klorózist mutatnak.

paradicsom

Klorózist mutató fiatal levelek paradicsomon – A szerző felvétele

Klórmérgezés két esetben fordul elő a gyakorlatban: nagy adagú kálisó-műtrágyázás és klórtartalmú öntözővizek használatakor. A klór mellett gyakrabban, szintén a kálisóműtrágyákban előforduló nátrium jelenthet még veszélyt, bár erről a tápelemről is idővel bebizonyosodott, hogy egyes kultúrnövények – ha kis mennyiségben is, de – igénylik (pl. gyökérzöldségek, cukorrépa). Felhalmozódása okozhat sókártételt, mérgezést. Az említett elemek elsősorban akkor okoznak károsodást, ha más környezeti tényezők is kedvezőtlen hatással vannak (pl. zöldséghajtatásban télen a fényhiány).

A talajoldatban található, negatív töltésű kloridionra nem jellemző, hogy komplexeket képezzen, sem a talajásványokhoz, sem a szerves anyagokhoz nem kötődik, gyorsan mozog a talajban, és a gyökerekkel átszőtt felső rétegből, különösen a humuszban szegény, laza szerkezetű homokból öntözés és esőzés hatására könnyen kimosódik.

A klór toxikus hatására a zöldségfélék eltérő módon reagálnak, érzékenységük különböző (1. táblázat)

Zöldségfélék klórérzékenysége

Klórérzékenység foka

Csoporthoz tartozó zöldségfajok

klórérzékenyek

uborka, sárga- és görögdinnye, spárgatök, patisszon, cukkini, paprika, padlizsán, vöröshagyma, bab, burgonya

kismértékben klórérzékenyek

paradicsom, borsó, fejes káposzta, karalábé, karfiol, brokkoli, kelbimbó, fejes saláta

kloridtoleránsok

sárgarépa, petrezselyem, paszternák, feketegyökér, fokhagyma, póréhagyma, cékla, cikória

klórt kedvelők

zeller, spárga, mángold

Tekintettel arra, hogy a környezeti tényezők, továbbá a fajták (fajtatípusok) érzékenysége eltérő, valamint a növény fejlettsége is meghatározza a klórral szembeni viselkedésüket, a szakirodalomban többféle besorolás is létezik.

Kéntartalmú kálitrágyák használatából adódó előnyök

A kertészeti ágazatokban, így a zöldségtermesztés mellett a gyümölcs-, a szőlő- és a dísznövénytermesztésben is a szulfát káliumtrágyákat gyakran előnyben részesítik a kloridtartalmúakkal szemben. Ennek alapvetően kettős magyarázata van: a kertészeti növények klórérzékenysége, illetve a növények jelentős kénigénye (2. táblázat).

Növények kénigénye

Termesztett növényfaj

Kénigény (kg/ha)

gabonafélék   

20-25 kg/ha

szemeskukorica

20-25 kg/ha

silókukorica

15-20 kg/ha

cukorrépa

35-45 kg/ha

takarmányrépa

40-45 kg/ha

burgonya

20-22 kg/ha

repce

50-70 kg/ha

bab

30-35 kg/ha

borsó

15-25 kg/ha

napraforgó

20-40 kg/ha

zöldségfélék

15-60 kg/ha

gyümölcsfélék

20-65 kg/ha

(Tápoldatos és vízkultúrás zöldségtermesztésben, kimagasló terméseredmények esetén (pl. 50-55kg/m2 paradicsom, 80-85 kg/m2 uborka) a termesztő közegből – tápoldatból – a felvett kén mennyisége meghaladja a 100-120 kg/ha-t is!)

Bár a kutatók a kén élettani szerepét már a '40-es években tisztázták, a termesztési gyakorlatban hiányával sokkal később találkoztak, Európában csak a '80-as évek végén, '90-es évek elején figyelték meg dán, német, illetve holland kutatók a keresztesvirágúakon és néhány gyümölcsfajon.

Szántóföldi növényeken a kénhiány előfordulása alapvetően a következő okokban fogalmazható meg:

• kénmentes műtrágyák általános használata,
• a kénnek mint növényvédő szernek kisebb mértékű felhasználása a szántóföldi növények és néhány kertészeti kultúra esetében,
• a kénvegyületek (kén-dioxid) koncentrációjának jelentős csökkenése a légkörben és 
• a terméseredmények jelentős növekedése az egyoldalú NPK-műtrágyázás hatására, amivel nem járt együtt a kéntartalmú műtrágyák használata.

mezőgazdaság

Balra kénhiányos, jobbra kénnel jól ellátott paprikanövény – A szerző felvétele

A kén növényi szövetekben felhalmozott mennyisége alapján (szárazanyagra számítva 0,2-0,7%) akár a makroelemek közé is sorolható lenne, általános viszont a mezoelem elnevezése. Legnagyobb koncentrációban a levelekben található, számos élettani folyamatban kulcsszerepet játszik, így az enzimatikus reakciókban, a fehérjeképzésben és egyes vitaminok (pl, B1) kialakulásában. Fontos eleme a zsírsavak szintézisének, és alkotó része több fontos gazdasági növény illóanyagának is.

A kénhiányban szenvedő növény fejletlenebb, mivel gátolt a sejtosztódása és a fehérjeszintézise. A növekedésgátlás tünetei a lombozaton a gyökérzethez képest erősebben jelentkeznek. A kénhiánytünetek a fiatalabb leveleken mutatkoznak először, tekintettel arra, hogy a kén a növényen belül csak felfelé mozog. A levéllemez kisárgul, először az erek közötti szövetek mutatnak világosabb elszíneződést, majd idővel a vékonyabb erek is megsárgulnak, csak a főér és közvetlen környéke marad zöld. A fiatal levelekre a merevtartás és a kanalasodás, a levélszélek pödrődése jellemző.

A zöldséghajtató és a szabadföldi zöldségtermesztő üzemekben, az egyoldalú NPK-trágyázás következtében, fennállhat a kénhiányjelenség még akkor is, ha az említett tüneteket nem mutatják a növények.

A humuszban szegény, durva szövetű talajokon (pl. homok) intenzív öntözés vagy jelentős mennyiségű eső hatására kimosódhat a gyökérzónából, bár a talajban történő mozgása messze elmarad a nitrogénétől vagy a fentiekben említett klórétól.

Magában ként trágya formájában nem szoktunk adni, más tápelemek kísérőanyagaként visszük a talajba vagy a tápoldatba. Legelterjedtebb, leggyakrabban használt kénforrás a kálium-szulfát (kénsavas káli) és a szuperfoszfát* műtrágyák, illetve a keserűsó. Meg kell jegyezni, hogy kevés ként (0,5-1,5%) a kloridtartalmú káliumműtrágyák is tartalmazhatnak, azonban kén pótlására kertészeti kultúrákban kevésbé alkalmasak a már említett mellékhatásuk miatt.

paprika

A kén legnagyobb koncentrációban a levelekben található, számos élettani folyamatban kulcsszerepet játszik – fotó: Shutterstock

A kálium-nitrát használata

Az intenzív zöldségtermesztésben, így a hajtatásban is a kálium-nitrát az egyik legelterjedtebb káliumtrágya (46% K2O). Szilárd formában kiszórva, valamint tápoldatozásra és lombon keresztüli növénytáplálásra is egyaránt alkalmas. A kálium kísérőanyaga a nitrogén, gyorsan hasznosuló nitrát-nitrogén forma (13,5% N), amely elősegíti a kálium, kalcium és magnézium felvételét is. További nagy előnye, hogy más műtrágyával, de a növényvédő szerek nagy részével is jól keverhető, perzselő hatása nem jelentős.

Tekintettel arra, hogy vízben tökéletesen oldódik (100%-ig vízoldható), tápoldatozáshoz, csepegtető öntözéshez a kertészetekben általánosan használják. Nem higroszkópos, zsákban, de ömlesztve is biztonságosan tárolható anélkül, hogy nedvességet venne fel, összeállna, megkeményedne.

A káliumtrágyák közül a legmagasabb árfekvésű, ezért ahol a klorid vagy szulfát káliumtrágyákkal a zöldségfélék káliumigénye biztosítható – így mindenekelőtt az őszi alaptrágyázások során –, használatát mellőzik.

/*A szuperfoszfátról sokan nem tudják, hogy jelentős mennyiségű ként (6-12%) is tartalmaz abból adódóan, hogy a gyártás során a nyersfoszfátokból a foszfort kénsavval tárják fel./