A koronavírus-járvány miatti bizonytalanságok mellett az elmúlt évben szélsőséges időjárási hatásokkal, egekbe szökő gabona- és takarmányárakkal, valamint az inflációs hatásokkal is szembe kellett nézniük a gazdáknak, ám a jövőre várható gyors fellendülés az agráriumban is éreztetheti hatását – mutatott rá Szabó István, az OTP Agrár ügyvezető igazgatója az OTP Agrár Derbyn.

OTP Agrár Derby

OTP Agrár Derby – Fotó: OTP Agrár Derby

Hozzátette, hogy a Vidékfejlesztési Program keretében az elkövetkező 7 évben több mint 4 ezer milliárd forint áll rendelkezésre a magyar vidék, a mező- és erdőgazdaság, valamint az élelmiszeripar fejlesztésére, ami az előző költségvetési ciklusban rendelkezésre álló támogatás háromszorosa.

A támogatások ilyen arányú növekedése óriási – talán nem túlzás azt állítani, hogy történelmi léptékű – lehetőségeket hordoz magában mind az agrárium szereplői, mind az őket finanszírozó hitelintézetek számára. A fejlesztéseknél azonban azt is figyelembe kell venni, hogy csakis olyan jövőképet érdemes elképzelni, amelyben a fenntarthatóság mindhárom eleme – a társadalmi, a gazdasági és a környezeti szempontrendszer – azonos súllyal szerepel” – emelte ki Szabó István.

OTP Agrár Derby

OTP Agrár Derby – Fotó: OTP Agrár Derby

A Vidékfejlesztési Programhoz kapcsolódva 260 milliárd forint értékben kaptak eddig fejlesztési támogatást az állattartó telepek. A pályázati források pozitív hatását azonban gyengítette az építőipari anyagok áremelkedése, ezért a minisztérium közös megoldásokat keres az agrárium nehézségeire.

Ezek a – részben a bankok által finanszírozott – beruházások ugyanis nélkülözhetetlenek a magyar agrárium versenyképességének növekedéséhez – fogalmazott Dr. Nagy István agrárminiszter.

OTP Agrár Derby

Dr. Nagy István agrárminiszter – Fotó: OTP Agrár Derby

Az eseményen öt mezőgazdasági, illetve élelmiszeripari vállalkozó vehette át az Agráriumért OTP Díjat. A hitelintézet idén másodszor adta át öt kategóriában az elismerést, amelyet azért alapított, hogy egy rangos és hiteles díjjal ráirányítsa a figyelmet a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozók értékteremtő munkájára és kiemelkedő szakmai teljesítményére, amely az ágazat minden szereplője számára példaként szolgálhat.

Az öt kategória díjazottjait a 2012-ben – Csányi Sándor, az OTP Bank enlök-vezérigazgatója által – alapított, akadémikusok és szakmai szervezetek képviselőiből álló Agrárkollégium választotta ki a jelöltek közül. 

Díjazottak az öt kategóriában:
Növénytermesztés - Bodnár Lajos, a Hajdú-Bihar megyében, mások mellett búzát, árpát, kukoricát, napraforgót, lucernát és repcét termesztő Hajdúböszörményi Béke Mezőgazdasági Kft. ügyvezetője
Állattenyésztés – Antal Gábor, a Hódmezővásárhelyen sertés-, és szarvasmarhatenyésztéssel, valamint takarmánygyártással is foglalkozó Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója
Élelmiszeripar – Bodó Ágoston, Ráckeresztúron tejtermelő tehenészetet működtető Prograg-Agrárcentrum Kft. ügyvezető igazgatója 
Kertészet - Hivekovics Ákos és Hivekovics Zoltán, a Nagyrécsén bogyós gyümölcsöket termesztő Hivekovics Családi Gazdaság alapítói
Nemzetközi tevékenység – Varga Ákos, Magyarország egyik meghatározó gabonakereskedő cégének, az UBM Csoportnak az elnöke