2021. januárjától májusáig a kínai fokhagyma export – magába foglalva a friss és szárított fokhagymát is – 20%-kal maradt el az előző év ugyanazon időszakától. A 635 ezer tonnára való visszaesés okai között szerepel a sokszor, sok helyen emlegetett koronavírus világjárvány és az ebből származó kikötői lezárások és szállítási késedelmek, de ugyanígy a felhasználható konténerek hiánya és a tengeri szállítási díjak nagymértékű emelkedése is.

Az összehasonlítás végett: hazánk évente megközelítőleg 1000 tonna fokhagymát importál. Ennek 40-50%-a valójában kínai, és holland közvetítőn keresztül kerül Magyarországra.

Most, hogy a kínai fokhagyma-készletek nem kis része az országban maradt, az ára is lecsökkent, közben viszont a világpiaci ár, ahol hiány keletkezett, 26%-os drágulást mutat.

A július végi erőteljes esőzések, amelyek Henan tartományt is negatívan érintették, mivel az eddigi legsúlyosabb áradásokat okozták, több mint egymillió hektáron mosták el a termést. 14 milliónál is több kínai gazda érintett a terménykárban.

A fokhagymatermesztők kreatív óvintézkedésekkel rukkoltak elő. Például magasabban fekvő hűtőházakban tárolták a sürgősséggel betakarított terményt, hogy minimálisra csökkentség a kárt. A helyi fokhagymaipar mégis áldozatául esett a kereskedelmi és szállítási nehézségeknek.

fokhagyma

Fokhagyma – Agroinform.hu/Gacsó Anikó

Amikor a több napos teljes leálló fokhagyma-kereskedelem újra lábra állt, hirtelen túlkínálat jelentkezett, s ez a jelenség természetes módon lenyomta az árakat. Közben az árvizekkel súlytott területen, ahogy visszaállt az élet a korábbi kerékvágásba, megérkezett a covid-19 delta variánsa, és a kormány szigorúbb karantént és fertőtlenítési szabályokat léptetett hatályba.

Az árak tovább csökkentek, mivel a fokhagymatermesztő gazdák között kitört a pánik, és még alacsonyabb áron próbáltak túladni a terményen. Forintra átszámolva ez azt jelenti, hogy a július végi 300-330 Ft/kg ár lecsúszott 220-225 Ft/kg-ra, és még nem tudjuk, hol a vége, és mennyire fogja ez befolyásolni a fokhagyma világpiaci árát.