A betegséget okozó kórokozók között számolni kell a levél- és szárkárosodást kiváltó, már a vegetációs időszak elején megjelenő peronoszpóra (Plasmopara halstedtii), a Diaportés levél- és szárfoltosság (Diaporthe helianthi), fómás levél- és szárfoltosság (Phoma macdonaldii), illetve a vegetáció második felében jelentkező Alternáriás levél- és szárfoltosság (Alternaria helianthi), valamint a tányérrothadást előidéző szklerotínia (Sclerotinia ssp.) és botrítisz fajokkal (Botrytis ssp.).

A betegségek megjelenésére és járványos elterjedésére különösen meleg, párás, csapadékos klimatikus viszonyok között kell számítani. A legutóbbi éveket tekintve már nem lehet külön a szárbetegségeket vagy a tányérbetegségeket kiemelni. A napraforgóinkat károsító kórokozók-együttese ma már sokkal összetettebb; legtöbbször több betegség is jelentkezik egyszerre mind a levélen, mind a száron, illetve a tányéron.

napraforgó

A napraforgóinkon legtöbbször több betegség is jelentkezik egyszerre a levélen, a száron és a tányéron

A fómás (fekete) levél- és szárfoltosság (Phoma macdonaldii) minden évben megjelenik, a megjelenés időpontja határozza meg a kártétel nagyságát. Jelentőségét sok esetben alábecsüljük, korai megjelenése jelentős terméskiesést okozhat. A kórokozó által okozott termésveszteség akár a 60%-ot is elérheti. A kórokozó a kényszerérés tüneteihez jelentős mértékben hozzájárul (korai növényszáradás, léha kaszatok).

A fekete szárfoltosság kórokozója a fertőzött növényi maradványokban telel, majd innen a szármaradványokkal terjed. A forgatás nélküli talajművelés kedvez elszaporodásának. A levéllemezen és a levélnyélen keresztül hatol a szárba, csakúgy, mint a Diaporthe, és a tünetei is hasonlóak. A növényi maradványokban áttelelt gomba konídiumokkal fertőz, elsősorban felfröccsenő csapadékkal, illetve rovarok útján jut el az alsó levelekre. A kártétel nagyságát a megjelenés ideje, illetve a csapadékviszonyok jelentős mértékben befolyásolják.

Minél korábbi a megjelenése, annál nagyobb kárt tud okozni, ezért mindenképpen indokolt a korai, megelőző jellegű védekezés ellene.

A diaportés levél- és szárfoltosság (Diaporthe helianthi) járványos években súlyos terméskiesést tud előidézni. A tünetek a vegetációs időszak közepétől a növény bármely föld feletti részén kialakulhatnak. Legjellegzetesebbek a szár alsó harmadában látható tünetek. A foltok nagyméretűek, világos, később sötétebb barnák, szélük elmosódott. Általában a szár és a levélalap találkozásánál alakulnak ki. Méretük elérheti a 20 cm-t, erős fertőzésnél körülölelik a szárat. A beteg növények hervadnak, majd elszáradnak. A fertőzött leveleken nagykiterjedésű, egyöntetű barna, száraz foltok alakulnak ki. A tányérok fonákán hasonló tüneteket tapasztalhatunk. A tüneti értékelés nem minden esetben nyújt egyértelmű eligazodást.

A gomba a fertőzött szármaradványokban telel át ivaros termőtestekkel. Az elsődleges fertőzéseket az ezekben képződő aszkospórák okozzák. A beteg növényi részeken zárt, gömbölyded, ivartalan termőtestek, az un. piknidiumok fejlődnek. A bennük képződő konídiumok váltják ki a tenyészidőszak további részében kialakuló megbetegedéseket. A betegség járványszerű fellépéséhez meleg, csapadékos időjárás szükséges. A talaj felszínén maradt fertőzött szármaradványok és a helytelen vetésváltás fokozza a járványveszélyt.

A júniusban fertőző Diaporthe máig a legnagyobb károkat okozó napraforgó-betegség. A fellépése sokszor viszonylag későn történik, amikor a napraforgó szántóföldi permetezőgéppel már nem járható. Ezért a védekezést már a 6-8 lomblevélpáros időszakban célszerű elkezdeni, hosszú tartamhatású készítménnyel.

napraforgó

A korai betegségek ellen a napraforgó 6-8 levélpáros állapotában védekeznünk kell

Ez az első védekezési időszak a napraforgó más betegségei, például az ugyancsak súlyos károkat okozó Sclerotinia és a napjainkban egyre gyakoribb fekete szárfoltosság ellen is kellő védelmet nyújt. E két kórokozó által okozott lombvesztés mértéke, valamint a szárfertőzés következtében bekövetkező víz- és tápanyagfelvételben okozott zavarok meghatározóak mind a napraforgó termése, mind olajtartalma vonatkozásában.

A kórokozók együttes tevékenysége nyomán kialakult augusztus eleji kényszerérés az ezerkaszattömeg drasztikus csökkenését eredményezi, ugyanakkor a kórokozók által okozott korai levélelhalás a kaszat vízleadását hátráltatja. Erősebb fertőzés esetén a szártörés is megjelenhet, mely a direkt termésveszteség mellett közvetett kárként jelentős gyomosító hatást (árvakelés) is okozhat a következő kultúrában.

Ezek a korai betegségek mindenképpen indokolják, hogy a napraforgó 6-8 levélpáros állapotában elvégezzük a növényvédelmi beavatkozást.

A strobilurinok a gombaölő szerek egyik fő csoportja, melyek gátolják a mitokondriális légzést azáltal, hogy blokkolják az elektronátvitelt a Komplex III-ban. Ebbe a csoportba tartozik az Optimo® Care hatóanyaga, a piraklostrobin. Ennek a hatóanyagnak a hatásai közé tartozik – a kórokozók elleni hatékonyságán túl – a növekedés fokozása, a biomassza növelése (nagyobb levelek, vastagabb szár), a levél öregedésének csökkentése bizonyos növényi hormonok szabályozásával stresszhelyzetben, az oxidatívstressz-csökkentés és a hozam növelése.

A piraklostrobin alkalmazása növeli a fotoszintézis sebességét és fokozza a növény légzőképességét, ezáltal növelve a klorofill mennyiségét a növényben (zöldebb szín), a stresszhelyzetekben való jobb ellenállását, illetve végső soron a hozam növekedését.

1. ábra

1. Grafikon: korán elvégzett kezelés hatékonysága fekete szárfoltosság (Phoma macdonaldii) ellen

2.ábra

2. Grafikon: korán elvégzett kezelés hatékonysága diaporthes szárfoltosság (Diaporthe helianthi) ellen

A korai védekezéshez mindenképp válasszuk az Optimo® Care-t, melynek felszívódó hatóanyaga (200 g/l piraklostrobin) egyaránt hatékony a Diaporthe (1. grafikon), a Phoma (2. grafikon) és az egyéb szárfoltosságok ellen, illetve hosszú, több hetes tartamhatással rendelkezik, valamint látványos a növényre gyakorolt élettani hatása, ami többlettermésben is mérhető, így még fertőzésmentes időszakban is megtérül a kezelés költsége (3. grafikon).

3.ábra

3. Grafikon: Termés és bevétel növekedés

Biró Ákos Ferenc
Vezető fejlesztő-biológus – gombaölő szerek

Az Optimo® Care azonos a NÉBIH 04.2/1119-1/2017 számon engedélyezett Retengo® gombaölő permetezőszerrel. ® = a BASF regisztrált védjegye.

A növényvédő szereket biztonságosan kell használni. Használat előtt mindig olvassa el a cinimkét és a használati útmutatót.