A japán borokról eddig Magyarországon keveset hallottunk, viszont egyre jobban érdemes azokra odafigyelni. Az americansamoa.com tudósítása szerint ugyanis a világ egyik legrangosabb borversenyének tartott Decanter World Wine Awards ebben az évben 71 érmet, köztük két platinát- és négy aranyat osztott ki a japán boroknak. Különösen figyelemre méltó a Koki Oyamada szőlő- és bortermelő vállalkozásnak a legutóbbi években nyújtott teljesítménye, amely vállalat nagy területen telepített ismert európai borszőlő fajtákat.

bor pohár

Nyerésben a japán borok. Fotó: 123rf.com

Ilyen telepítés 20 évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna Japánban. Az utóbbi években pedig japán borászok egyre szélesebb körben tanulmányozzák többek között a francia borkészítést, és kezdeményeznek együttműködést francia kollégáikkal. Tekintettel arra, hogy a japán bortermelés tulajdonképpen csak az 1920-as években emelkedett ki az ismeretlenségből, a fenti eredmények igazán nagy jelentőségűek.

Mindezek ellenére nem valószínű, hogy Japán – a szőlőültetvényeinek jelenlegi területét és évenkénti borkibocsátását, illetve árszínvonalát tekintve – a legnagyobb európai és ausztrál bortermelőkkel egyhamar képes lesz felvenni a versenyt, de egy csendes forradalmat végrehajthat, és az ázsiai térség országaiban jelentős exportpiacokat hódíthat el az előbbiektől.