Sokan, sokáig örültünk a kellemes, napsütéses, meleg vénasszonyok nyara időszakának. A termelők kihasználták ezt az időszakot, s gyakorlatilag befejezték a betakarítás nagy munkáját. Jól haladtak az őszi vetések talaj-előkészítésével és a vetésekkel is. Itt volt és még mindig van gond a talajok állapotával, a keléssel. Most mégis nagyobb bizalommal tekintünk a jövő felé, változott időjárásunk.

Eleinte folytatódott a korábbi időszakra jellemző, késő – szinte hihetetlen – nyárias időjárás. A hűvös, de fagymentes éjszakák után a nappalok egymás után több hőmérsékleti csúcsot hoztak. Reggelente erős páralecsapódás és köd jelezte az őszi időszakot, de a napsütés ezeket is felszívta. Csapadék nem hullott, folytatódott a talajok kiszáradása, s ez a vetések minőségénél, a kelés lassúságánál, a hiányos állományoknál látható leginkább.

Szerencsére e hét elején nagyot változott időjárásunk. Eleinte csak a hőmérséklet hirtelen csökkenését érzékeltük, de hamarosan megérkezett az eső is. A változást hozó front itt maradt fölöttünk, hol esett, hol abbamaradt. A változékonyság lett a legfőbb jellemző. Ez folytatódik a következő napokban is. A különböző elemzések változóan írják le az időjárás várható alakulását, s abban néhány csapadékos nap is megjelenik, de a hőmérséklet csekély emelkedése is szerepel a jövőképben.

Miután a betakarítások nagy része befejeződött, most már a vetés és a kelés került figyelmünk középpontjába. A mostani csapadék és a várható folytatás reményt ad.

napraforgó

Sok-sok parlagfű és kevés napraforgó – de betakarították.

Az őszi búza vetése ~90%-os teljesítésnél tart. Igazából a talajállapot miatti kivárás okoz némi csúszást, de az október végén, november elején talajba kerülő magból még lehet elfogadható állomány. Az elvetett táblákon a növények állapota változatos, van még kelésben levő, de nagyrészt 1-3 leveles növényeket láthatunk. A fejlettebb, 3-5 leveles állomány csak kevés helyen látható.

Az előbbiekben sorolt hibák ellenére a táblák többségén a kikelt állomány szépen sorol. Ezzel szemben a silány, rossz szerkezetű és állapotú talajokon a gabona kelése egyenlőtlen, hiányos. Ezen is segít a most érkezett csapadék.

Az őszi árpa már általánosan elérte az 5-7 leveles állapotot, de sok helyen már a bokrosodás kezdetén jár.

A meleg időszakban őszi árpában a levéltetvek jelenléte szinte mindenütt állandósult, kivéve azokat a táblákat, ahol védekeztek. Erre sok esetben volt szükség! Ahol nem védekeztek, ott a populáció már nem növekedett látványosan, de közepes fertőzöttség látható (Banks-skála 3 fokozat), továbbra is vegyesen, szárnyas és szárnyatlan alakokkal. A lehűlés miatt a védekezés meggondolandó, valamint a levéltetvek csökkent aktivitása miatt értelmetlen is lehet.

őszi árpa

Ez az őszi árpa már bokrosodik.

Őszi búzában a levéltetvek elleni állománykezelés a mostani lehűlés miatt szintén kérdéses lesz. Ha viszont lesz még egy visszamelegedés – amire van némi esély –, a halasztó döntést újra kell gondolni. A táblák megfigyelése továbbra is feladat.

Az Alföldön csócsárló kártételét észlelték, de csak észlelési szinten. Az utóbbi években a kártevő nem okozott komoly gondot, most sem látszik erős fertőzés, kártétel.

A korábban vetett őszi árpában 1-3 leveles nagy széltippan, szik-valódi kétleveles veronikafajok fordulnak elő általánosan, T4-esek közül pl. 2 valódi leveles libatopot is látni több táblán. (A T4-esek persze majd kifagynak, de addig is elveszik a kevés nedvességet).

Őszi búzában a szárazság miatt a gyomok kelése várat magára, a táblákon legfeljebb elszórtan, jelenleg még észlelési szinten lehet látni a jellemző gyomokat. A nagy széltippan kelése helyenként megindult (itt legfeljebb 1 leveles állapotú), szikleveles állapotúak a mezei árvácska, a tyúkhúr és a veronikafajok. A korábban vetett állományokban (ez a kisebb rész) végeztek őszi gyomirtást, ezek – úgy tűnik – jól sikerültek. Időjárás függvényében a következő héten-hetekben a gabonák őszi gyomirtására még van lehetőség.

Az őszi káposztarepce zömében ~6-8 leveles és tovább fejlődik. A később vetett vagy nem kedvező körülmények között kelő állomány még csak 2-6 leveles állapotot ért el. A szárazság lassította az új levelek megjelenését, de a csapadék és várható kisebb felmelegedés még felgyorsítja a növények növekedését.

repce

Repce 4 leveles állapotban.

A levéltetvek száma a legtöbb táblán visszaesett, ahol védekeztek, ott rovartani szempontból idén már nincs teendő. Ahol a kezelés elmaradt, egy alapos növényszemle alapján még lehet a permetezés mellett dönteni.

A repcedarázs-álhernyók jelenléte és kártétele csekély mértékű az állományokban. A vetésibagolylepke-lárva károsítása gócokban észlelhető, főleg alföldi táblákon. A repcebolha és a földibolhafajok jelenléte mérsékelt, néhány táblában megfigyelhetőek rágásnyomaik, többnyire a táblaszegélyeken.

repce

Repcebolha.

Betegségek közül a repceperonoszpóra levéltünetei hasonló mértékűek az előző héthez, már nem növekedett a betegség. (Fajtától/hibridtől függően a gyenge-közepes fertőzöttség maradt, a sporulálás továbbra is folyamatos, 6-25%.)

A fómás fertőzöttség gyakorisága a repce levelén növekedett. Gyenge fertőzöttség jellemző még mindig, de a fertőzés gyakorisága érzékeny hibridben/fajtában esetenként a növények 10-15%-át is érinti. A betegség elleni védekezés és/vagy a regulátorozás (ahol esetleg nem tették) indokolt. A regulátor, fungicid hatású készítményeket fagyos napok előtt-után ne juttassuk ki, a nappali hőmérséklet pedig legalább 10-12 oC vagy e feletti legyen.

repce

Gyomosodik a repce.

A szántóföldi kultúrákat már általában betakarították, de kukoricából még mindig lehet lábon álló táblát találni, főképpen a nyugati területeken. A nagyvadak örömmel táplálkoznak e táblákon.

Az áttelelő hagyma sorol.

Házi kertben a lehullott lomb összegyűjtése, komposztálása vagy mulcsozása aktuális. Égetése környezetvédelmi okokból nem javasolt, sok helyen az önkormányzat tiltja. Aktuálisak a lombhulláskori vagy azt követő őszi rezes lemosó permetezések (5 fok felett).

A védendő fajok sorában már feliratkozik a dió is, a baktériumos és gombás betegségek indokolják. Ültetvényekben is felgyorsult a lombhullás, meg kell kezdeni a lemosó permetezéseket ott is.

A rózsa diplokarponos levélfoltossága gyorsan terjed, számára kedvező az időszak időjárása. Egy lemosó kezelés és a rózsatövek télire való metszése segít.

rózsa

Diplokarponos levélfoltosság rózsán.

A hörcsögfertőzöttség gyenge mértékű, csak helyenként észlelhető aktivitásának fokozódása. A mezei pocok gócokban fordul elő repcevetésekben, ruderális területeken és pillangósokban, illetve napjainkban telepedik be az őszi kalászosok tábláiba. Elterjedése a szokásos területen túl nyúlik.

Ha még több növényvédelemmel kapcsolatos hírre, szakcikkre és a rajzási táblázatokra kíváncsi, kattintson ide. Az Agroinform Növényvédőszer-adatbázisa elérhető ide kattintva.