Eddig követtük hétről hétre a növénytermesztési folyamatokat, igyekeztünk felmérni a növényvédelmi helyzet alakulását, s rövid távra szólóan előre jelezni a tendenciákat. Most, amikor a természet is megpihen, mi is lezárjuk idei sorozatunkat, rövid időre megpihenünk.

Szerencsés helyzetben vagyunk, mert az időjárás kedvezően alakult, és még hasonló folytatásra számíthatunk. Az őszi száraz időszaknak vége, az elvetett növények kikeltek, az állományok megerősödnek. Biztató helyzetben, biztató jövőképpel tudjuk zárni a szezont, s ez így megnyugtató.

Az elmúlt hetet az ilyenkor szokásos, hűvös és csapadékos novemberi időjárás jellemezte. A hőmérséklet fokozatosan csökkent, a nappali maximum visszaesett 10-17 °C közé az Alföldön, s 6-13 °C közé a Dunántúlon. Szerencsére az éjszakai fagyok még mindig elkerülnek bennünket, bár a Dunántúlon előfordult -2 °C vagy e körüli gyenge fagy, de csak kevés alkalommal, míg az Alföldön az éjszakai hőmérsékleti tartomány 4 és 9 °C között alakult.

A talaj felső (10 cm-es) rétegének hőmérséklete 10 °C körül alakul, s ez várható a jövő hétre is, ami biztosítja a gyökérzet növekedését, működését, s ezen keresztül segíti a növények megerősödését.

időjárás

Az időjárás kedvezően alakult, megérkezett a csapadék, de a fagy elkerült minket – fotó: Megyesi Ákos

A lehullott csapadék mennyisége érdekes módon ebben az időszakban az Alföldön 25-35 mm között alakult, míg a Dunántúlon csak 8-15 mm esett. Szerencsére ez a csapadékos időszak már október legutolsó napjaitól tart, így jó érzéssel lehet megállapítani, hogy emelkedett a talajok vízkészlete. Igaz, általában a talaj felső rétege telítődött, sok helyen sáros a felszín, de nem kell megijedni, van még befogadóképesség bőven a talaj mélyebb rétegeiben (50-100 cm-es réteg).

Az előbbiekben leírt kedvező paraméterek biztosítják azt a kedvező összképet, ami a növények megerősödésében, az állományok kiegyenlítődésében és a teleléshez kedvező állapot elérésében nyilvánul meg.

A meteorológiai előrejelzés továbbra is (kb. 10 nap időtávra) változékony, gyakran felhős, csapadékos időjárást valószínűsít. A levegő hőmérséklete átmeneti csekély emelkedés után tovább csökken, de pozitív tartományban mozog. Reméljük, így valósul meg, s akkor a növények még jobban tudnak felkészülni a telelésre.

Az időjárás kegyes volt az őszi vetésűekhez

Az őszibúza-táblákon az állományok nagyrészt 3-5 leveles állapotúak, a korábban vetettek fejlettebbek, legfeljebb bokrosodás kezdeti állapotúak, de ez csak kisebb hányadra mondható. A vetést befejezték, s az utolsó táblákon is megjelentek a kis növények.

A hűvösebb időben a fejlődés is lelassult. Az állományok többségének telelésével valószínűleg nem lesz gond – esetleg a kései vetésű, éppen csak kikelt növényeknél –, a jelenlegi fejlettség inkább majd a jövő évi termés mennyiségét befolyásolhatja majd.

búza

Ezt a táblát november elsején vetették, s már szépen, egyenletesen kisorolt. Ha marad az enyhe ősz, november végéig, akkor megerősödhet és áttelelhet.

Az őszi árpa bokrosodás kezdete-bokrosodás állapotában található, szép, egyöntetű állományok mennek a télbe. A levéltetvek jelenléte mind őszi árpában, mind őszi búzában továbbra is jellemző, de jelenleg már csak észlelési szinten, legfeljebb gyenge fertőzöttség mellett. Betegséget egyik kultúrában sem tapasztaltunk, így ilyen szempontból a jövő tavasz alacsony fertőzési nyomással indul.

A levéltetvek őszi betelepedése és szívogatása nyomán kora tavasszal számíthatunk vírusos betegségek megjelenésére,

tipikusan az őszi árpában az árpa sárga törpülés vírus tüneteire.

A gabonafélék gyomviszonyai továbbra sem változtak jelentősen, az egyszikűek kelése még mindig nem általános, (a csapadék ellenére sem). A kétszikűek már szinte minden vetésben fellelhetők. A posztemergens kezelésekkel továbbra is várnak a gazdák.

A korábban vetett állományok preemergens gyomirtásának hatékonysága kérdéses, mert csapadék legfeljebb csak 10-14 nap után érkezett (akkor is csak 3-5 mm). A később vetett, gyomirtott területeken biztatóbb a helyzet a nagyobb csapadékmennyiség miatt.

Az őszi káposztarepce általában ~6-8 leveles fejlettségű, tőlevélrózsás. Lelassult a repcék fejlődése, legalábbis nem olyan látványos, mint volt az korábban. Ennek oka főképpen a lehűlés. A korábban vetett állományok buják, átlagosan 8(-10) leveles állapotúak. A később vetettek (5-)6 levelesek, de a gyökér és gyökérnyaki rész megfelelően fejlett, átteleléssel az állományok nagy részén valószínűleg nem lesz gond.

repce

Ilyen fejlettségű repcetövek mennek a télbe.

A 3-szor 8-as szabály az optimális teleléshez többségében teljesült, vagyis a 8 leveles állapot (minimum 6), a legalább 8 mm gyökérnyak átmérő és a legalább 8 cm gyökérhosszúság ki tudott alakulni a nyugalmi időszak beállta előtt.

repce

Repcegyökérnyak-átmérő ellenőrzése.

A levéltetvek jelenléte a táblák többségén általános. Az előforduló fajok közül valószínűsíthető, hogy a káposzta-levéltetű és/vagy a zöld őszibarack-levéltetű egyedei, kolóniái okoztak kártételt. Mindkét faj tojás alakban telel (a zöld őszibarack-levéltetű irodalmak szerint az őszibarackra migrál), ezért tavaszi előfordulásukra, kártételükre számítani kell a fertőzött táblákon.

repce

Csökken a levéltetűtömeg a repce levelén – de még van.

A fertőzöttség technológiától függően változó: gyenge-közepes (Banks skála: 2-3-as fokozat), a növények változó mennyiségén (40-50%).

Egyes táblákban a káposztalégy lárvájának gócszerű károsítása figyelhető meg. A száraz, meleg őszi időjárás kedvezett a repcebolhák és földibolhafajok betelepedésének. Az állományokban általában elmondható, hogy gyenge mértékű, gócokban közepes mértékű kártételek kialakulása volt észlelhető az alföldi táblákon. Később a növények 4 leveles állapotában a bolhafertőzöttség lecsökkent a hűvös és csapadékos időjárás következtében, így ma már nem okoznak gondot.

A fómás levélfoltosság nem változott, gyenge fertőzöttség jellemző, esetenként a növények 10-12%-án. A tavaszi fertőzési viszonyokat ez a fertőzöttség alapozza meg.

A regulátoros kezelést általánosan elvégezték az üzemek, ennek is köszönhető a korábban említett gyökérnyaki átmérő (8 mm) elérése. Csak kevés helyen próbálkoznak még most kijuttatni a regulátorhatású készítményt késői vetésű, egyenetlen állományokra. Félő, hogy a hatás kifejtéséhez szükséges időtartam és kedvező időjárás már nem biztosított.

repce

Ez a gyomtömeg (T4) túlnövi a repcét, s mennyi vizet, tápanyagot vett el a kultúrnövénytől, s mennyit vesz el még a komoly fagyokig!

A szántóföldi növények betakarítása gyakorlatilag már befejeződött, de még mindig lehet találni egy-egy lábon álló kukoricatáblát. Sajnos itt már az időjárás megnehezíti a munka befejezését, s a csőpenész rontja a termés minőségét, a nagyvadak pedig rájárnak a táblára.

betakarítás

Már elkezdték a betakarítását, de az eső miatt le kellett állni.

Most, a szármaradványok ellenőrzésével felmérhetjük, hogy milyen mértékű kukoricamoly-fertőzöttség alakult ki tábláinkon, s ez abban is segít, hogy felkészüljünk a jövő évi kártétel megelőzésére.

Ugyan monokultúrában kevés esetben találunk kukoricatáblát (3 évig azért még lehet), a szomszédos, jövőre kukoricának szánt területek miatt jó, ha ismerjük a környező területek fertőzöttségét.

A lárvák jelenlétére utalhat a tarlómaradványokon megfigyelhető rágcsálék, vagy ha azt látjuk, hogy a szár alsó része üreges. Sok esetben azonban a 2. és 3. nódusz között vagy feljebb találjuk a kukoricaszárban a lárvákat, ezért az ott maradt, földön fekvő szármaradványokat is célszerű megvizsgálni.

kukorica

Kukoricamoly – itt egyértelmű a kártevő jelenléte.

kukorica

Kukoricamoly – a külső tünetek is megmutatják a kártevő helyét.

A fertőzött területeken még a tél beállta előtt javasolt a szármaradványok aprítása, aláforgatása (legalább 10 cm mélyen), csökkentve ezzel is az áttelelő hernyók mennyiségét. Nagy szártömeg esetén, fagypont felett cellulózbontó baktériumkészítmény vagy N (~50-80 kg/ha a.i.) kijuttatása megfontolandó.

A kertészetekben több betegségre is figyelni kell tavasszal

Szőlőben a hajtások, vesszők beérésének kedvezett a hosszú, meleg (átlagosnál melegebb) ősz. Éretlen, gumiszerű, kissé zöldes színű hajtásokat csak a beteg, pl. fitoplazmás, esetleg peronoszpórával súlyosan fertőzött tőkéken látni, így e szempontból a megfelelően védett ültetvényekben kedvezőek a telelési kilátások.

Betegségek közül az idei évben a peronoszpóra és a feketerothadás voltak a legjelentősebbek, míg a lisztharmat csak a vegetációs időszak második felében lépett fel jelentősebben. A peronoszpóra a kisebb, kevésbé intenzív védelmű ültetvényekben jelentős, viszonylag korai lombhullást okozott, nagy mennyiségben halmozódhatott fel a fertőző anyag. Áttelelése a tél függvénye lesz. A feketerothadás ilyen szempontból kevésbé érzékeny, mert a fertőzött és felszínen hagyott növényfelületeken (főleg fürt) kiválóan át tud telelni. Tehát a betegséggel fertőzött ültetvényekben a tél végi metszés során gondoljunk erre is.

Ha lehetőségünk van, forgassuk be a fertőzött növénymaradványokat, csökkentve ezzel is a fertőzés veszélyét jövő tavaszra.

A lisztharmat-fertőzöttség változó volt az ültetvényekben, legrosszabb esetben közepes fertőzöttséggel találkoztunk. A kazmotéciumok mennyisége októberre növekedett meg jelentősebben, lassú, elhúzódó éréssel. Ennek ellenére érett termőtesteket október végén már általánosan meg lehetett figyelni. Ezeken a területeken a jövő tavaszi első permetezések szakszerű időzítésével tudjuk a betegség fertőzését, terjedését blokkolni (most már lemosó permetezésre vagy egyéb védelemre nincs lehetőség).

A gyümölcsfélék hajtásbeérésének is kedvezett az ősz. Károsítók közül almatermésűeken a varasodásfertőzés volt jelentősebb. A lehullott lomb összegyűjtésével (esetleg még a fagyok előtt N kijuttatásával) a lebontó folyamatok felgyorsításával csökkenthetjük az áttelelő fertőző anyag mennyiségét.

Az erwiniás betegség is jelentős volt az idei (és tavalyi) évben is az almatermésűeken. Ha a rezes lemosó permetezést elvégeztük, a tél végi metszéssel még eltávolíthatjuk a fertőzött fás részeket, csökkentve ezzel a tavaszi fertőzési nyomást. Lemosó permetezést 5 fok feletti hőmérsékleten még végezhetünk.

Csonthéjasokban a levélbetegségek, mint pl. a blumeriella és a sztigminás levéllyukacsosodás voltak a jelentősek a vegetációs időszak második felében, korai, nagymértékű lombhullást okozva. Jövőre e két betegségre biztosan figyelni kell a felhalmozódott fertőző anyag miatt, a tél kimenetelétől függetlenül (fertőzésüket inkább az akkori időjárás fogja meghatározni).

Diótermesztésünk komoly veszélyeztetője a nyugati dióburok-fúrólégy, amely elsősorban a Dunántúlon van jelen, már nagyon intenzíven. A kártevő a vadon termő diófák, a szórványültetvények, valamint az intenzív növényvédelemben nem részesülő – nagyobbrészt kisebb – ültetvények termését nagyon komoly, helyenként 100%-ot közelítő mértékben károsította idén a nyugati országrészben.

dió

A zöld burok a dióburok-fúrólégy nyű károsítása miatt megrothad, majd ráfonnyad a kemény héjra, s a termés a fán marad. Sajnos a bél is károsodik.

Gyümölcsfélékben a moníliás betegség is széles körben elterjedt volt. A jégverés és a gyakori esők segítették a fertőzést. Az áttelelő gyümölcsmúmiák eltávolítása fontos, hisz ezek a tél folyamán nem károsodnak, s így közepes-erős fertőzési nyomással alapozhatják meg a jövő évi fertőzési viszonyokat.

Számos kultúrában, pl. szántóföld (őszi vetések!), gyümölcs, ruderális területek, erdészet, csemetekertek, gondot okozott a mezei pocok felszaporodása. A populáció nagyobb mérvű csökkenésére csapadékos, hideg télen számíthatunk. A fertőzöttség ellenőrzése még mindig elvégezhető. A hörcsög kisebb populációban van jelen a Dél-Alföldön.

Ha még több növényvédelemmel kapcsolatos hírre, szakcikkre kíváncsi, kattintson ide.
Az Agroinform ingyenes Növényvédőszer-adatbázisa elérhető ide kattintva.