Elismerésre méltó a tanyagazdák munkája; az Év Tanyája díj alapítójának szándéka Magyarország legszebb tanyáinak és mintaértékű fejlesztéseinek bemutatása – mondta Nagy István agrárminiszter a díj átadásán.

A célkitűzés motiválta az agrártárcát 2011-ben is a tanyafejlesztési program kialakításakor, amelyet idén ismét meghirdettek. A rendelkezésre álló 1,23 milliárd forintból mintegy 200 millió forint jut a települési és térségi fejlesztések támogatására, 637 millió forint a tanyák, és a tanyás térségek megőrzésére, fejlesztésére, a tanyagazdaságok indítására és fejlesztésére. Emellett 300 millió forintot biztosít a tárca a tanyai lakó- és vagyonbiztonságot szolgáló egyéni fejlesztésekre.

tanya

Három kategóriában versengtek a tanyák és a közönség szavazás különdíjáért – fotó: Natúr-Életmód Tanya Youtube csatorna

A miniszter hangsúlyozta, hogy a tanyagazdáknak köszönhetően a magyar tanya a hungarikumok sorába emelkedhetett. A tárca szeretné, hogy a magyar tanyák a tájat, térséget meghatározó tájképi, építészeti, néprajzi, kulturális szerepüket, illetve termelési, gazdasági és életpotenciáljukat újra betöltsék.

Hozzátette, hogy az agrárium közösségfejlesztő erővel is bír, a magyar gazdák tagjai egy olyan nagy családnak, amely munkája és tevékenysége révén magas hozzáadott értékkel járul hozzá Magyarország gazdasági növekedéséhez. A miniszter szerint "ez óriási szolgálat, ezért köszönet illeti a gazdákat, a tanyagazdákat".

díj

A díjazottak – fotó: AM / Pelsőczy Csaba

Kis Miklós vidékfejlesztésért felelős államtitkár a díjátadón elmondta, hogy az elismeréssel azokat az egyéni tanyagazdaságokat jutalmazzák, amelyek példás módon ügyelnek a tanyájuk kialakítására, fejlesztésére úgy, hogy közben kiemelt figyelmet fordítanak a természeti környezet megőrzésére, a tájra, az adott térség kulturális, építészeti értékeire, gazdasági hagyományaira.

Örvendetesnek nevezte, hogy az idei díjra a határon túli magyar lakta térségekből is neveztek egyéni tanyagazdaságok.

A versenyre mintegy 10 ezer szavazat érkezett a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. közösségi oldalán közzétett közönségszavazáson.

A díjra az idén 15 tanyagazdaság pályázott. Nagy István és Kis Miklós az oklevelek mellett négy kategóriában adott át díjat:

  • az Év Hagyományőrző Tanyája díjat Reisz József, a Natúr-Életmód Tanya gazdája kapta,
  • az Év Határon túli tanyája díjban a szerbiai Adáról érkező, Csincsik Edit, tanyagazda,
  • míg az Év Tanyagazdasága díjban Gyurákovics András, mórahalmi tanyagazda részesült.
  • A közönségszavazás nyertesének járó díjat Bartolák Mária, a békéscsabai Haluskaház tanyagazdája és Molnár István, tarhosi tanyagazda vehette át.