A nyugati dióburok-fúrólégy (Rhagoletis completa) lárváit először 2011-ben észlelték hazánkban, azóta pedig folyamatosan terjed, elsősorban a Dunántúlon, de már az ország más pontjairól is érkezett észlelés. A kártevő oligofág faj, őshazájában több diófélén károsít. Hazánkban 2 diófélét talált, a közönséges diót (J. regia) és a fekete diót (J. nigra).

A nyugati dióburok-fúrólégy veszélyessége abban rejlik, hogy hazánkban nincs természetes ellensége, parazitoidja, a vegyszeres védekezés pedig inkább csak az intenzív gyümölcsösökben fenntartható, a kisebb ültetvényekben, kerti fák esetében kevésbé. Ahol viszont nem védekeznek ellene, ott 100 százalékos kártételre képes!

Már az idei évben is sok kerttulajdonos diótermése pusztult el teljesen. Félő, hogy a kártevő tobábbterjedésével elbúcsúzhatunk a házi diótól.

A rovar jelenlétére utaló tünetek a puha, szabálytalan, fekete foltok megjelenése a dió zöld burkán, vagy a már teljesen feketére színeződött dióburok, mely akár a fán lévő termésen is látható. A fekete burok alatt 6-7 mm-es lárvák figyelhetők meg, illetve a fertőzés mértékétől függően a csonthéj sötétes elszíneződése is tapasztalható.

nyugati dióburok-fúrólégy

A nyugati dióburok-fúrólégy lárvája és a kártétel – fotó: Agroinform.hu

Az Agroinform.hu szeretné elősegíteni, hogy tisztábban lássunk a kártevővel kapcsolatban. Ezért összeállítottunk egy néhány perces kérdőívet, amivel igyekszünk felmérni, hogy országos szinten hol, mekkora a fertőzés mértéke, hogy ki, milyen módszerekkel védekezik a rovarkár ellen, és hogy vannak-e jó tapasztalatok, amelyeket másoknak is érdemes lenne megismerni.

Kérünk titeket, töltsétek ki a rövid kérdőívet, hogy többet megtudhassunk erről a veszélyes kártevőről!