A szegedi fesztiválszezont záró, a kulturált borfogyasztást népszerűsítő rendezvényt immár harmadik alkalommal szervezik meg a Dömötör-torony, a Fogadalmi templom és a Dóm tér árkádjai között. Szeged napjához kapcsolódva májusban rendszeresen szerveznek borfesztivált a csongrádi megyeszékhelyen, a Széchenyi téren, a tavaszi seregszemle a vidék legnagyobb ilyen rendezvénye.

A szegedi borfesztiválok története azonban sokkal régebbre nyúlik vissza, a városban 1910-ben és 1912-ben országos mezőgazdasági és szőlészeti kiállítást rendeztek. A korabeli beszámolók szerint e vásárok voltak az elsők, amikor a minősítést végző szakemberekből álló zsűri mellett a nagyközönség is megkóstolhatta a termelők borait.

A Dóm téren hatvan borászat kínálja majd remekeit, emellett sajt, pálinka, kürtöskalács, lepény és számtalan egyéb finomság kóstolható. A tér egyik faházában két kiállítás is berendeztek. Az egyik az 1907 óta szikvízkészítéssel foglalkozó Bánffi családnak köszönhetően a bemutatja szódagyártás történetét, valamint a buborékos ital és a bor sokszínű kapcsolatát. A másik tárlat pedig egy jellegzetes szegedi kiskocsma hangulatát idézi meg a múlt század derekáról.

A fesztivál színpadain dzsessz- és népzenészek koncertjei szórakoztatják a közönséget. Pénteken a nemzetközi autómentes naphoz kapcsolódóan a színpadokon már délelőttől szórakoztató programok várják a fiatalokat, szombaton délután pedig Papp Petra nemzetközi sakk nagymester harminc táblán ad szimultánt a téren.