Az Adria, a Bíró kékje, a Dunav, a Guzal kara és a Szuvenir elnevezésű változatokat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) nyilvánította államilag elismert fajtának. Vágvölgyi Sándor, a Nyíregyházi Egyetem Agrártudományi és Környezetgazdálkodási Tanszékének vezetője az MTI-nek elmondta, Magyarországon jelenleg néhány kilogramm az egy főre jutó csemegeszőlő-fogyasztás.

szőlő

A fogyasztás növeléséhez bővíteni kell a fajtaválasztékot – fotó: Shutterstock

A most fajtaminősítést kapott új fajták mindegyike bőtermő, és valamilyen kiemelkedő piaci értékkel – például a koraiság, vagy a fürtök esztétikai megjelenése – rendelkezik – mondta a tanszékvezető. Jelenleg is tart az előkészítése az új fajták bevezetésének a kereskedelmi forgalomba.