Emberkereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy enyingi pár ellen a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, mert két év leforgása alatt több férfit rabszolgaként tartottak – közölte a police.hu.

A Fejér megyei rendőrök pénteken fogták el a gyanúsítottakat: az 58 éves férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, míg 56 éves élettársa szabadlábon védekezhet. A sértetteket biztonságba helyezték.
Mint írták, a gyanúsítottak az áldozatokat kényszermunkára fogták: több mint egy tucat lovat kellett tisztítaniuk, háziállatokat etetniük, egyéb ház körüli munkát végezniük napi 14-16 órában, cserében napi egyszer kaptak enni, főként kenyeret virslivel vagy kevés májkrémmel, néha olajos kenyeret, ezért mindig éhesek maradtak és egyre soványabbak lettek.

Embertelen körülmények között éltek

A fotók közül a legkevésbé megrázó felvételt választottuk a Police.hu galériájából

Több sértett egy tíz éve leégett, tető és fűtés nélküli házrészben lakott, míg társuk egy utcán álló, szintén fűtetlen mikrobuszban élt. De volt olyan időszak, amikor mindannyian az istállóban aludtak, ahol a lovak közelsége melegítette őket.

Egyikőjük telefonját és személyi okmányait is elvették az elkövetők, a bántalmazások során több fogát kiütötték, orrát eltörték. A kizsákmányolók rendszeresen megfenyegették áldozataikat, kijelentéseikkel emberi méltóságukban alázták meg őket.

A rendőrök vizsgálják, hogy a gyanúsítottak összefüggésbe hozhatók-e további hasonló bűncselekmények elkövetésével.

Az áldozatok sokszor félnek hatósághoz fordulni, vagy nincsenek tisztában valós helyzetükkel. Fontos tudatosítani bennük, hogy merjék felvállalni helyzetüket, bízzanak a hatóság munkájában, abban, hogy megfelelő segítséget kapnak, és az őket kizsákmányolókat elfogják, felelősségre vonják! A környezetükben élők ismerjék fel a jeleket, és amennyiben emberek kizsákmányolására gyanakodnak, tegyenek bejelentést! Tegyünk azért, hogy senki ne váljon emberkereskedelem áldozatává!

Ajánljuk korábbi cikkünket a témában:

Modern rabszolgatartás és munkaerőhiány egyszerre pusztít a magyar vidéken!