Komoly beavatkozásokról döntöttek az uniós tagállami energiaügyi miniszterek Brüsszelben a rendkívüli tanácsülésen – jelentette be az EU sajtóközleménye, valamint a soros cseh elnökség tweetje.

Ez alapján a miniszterek politikai megállapodásra jutottak és a következő lépések valósulnak meg az elszabadult villamosenergiaárak mérséklésére:

1. Csökkenteni kell a villamosenergia-fogyasztást. A Európai Bizottság javaslata szerint legalább 5 százalékos kötelező keresletcsökkentést kell elérni minden tagállamnak azokban a csúcsidőszakokban, amikor a legmagasabb a villamoseneergiaigény és gázfelhasználásra is sor kerül. Így elérhető, hogy a magas gázár kevésbé jeletkezzen majd az áram díjában. Ezenfelül a bruttó villamosenergia-kereslet 10 százalékának megfelelő önkéntes általános csökkentési céljáról is megállapodtak.

2. A megújuló (szél, víz, nap, geotermikus), valamint nukleáris-, lignit- és olajalapú erőművek által előállított áram nagykereskedelmi árát maximalizálják. Az erre vonatkozó ársapka 180 euró/MWh lesz.

3. A megugró energiaárak miatt a nagy profitot elérő cégek szolidaritási hozzájárulást fizetnek majd, amiből a kormányok a rászorulókat támogathatják majd.


Az intézkedések ideiglenesek és rendkívüli jellegűek: 2022. december 1-től 2023. december 31-ig kell alkalmazni. A villamosenergiafogyasztás-csökkentési célokat 2023. március 31-ig kell alkalmazni. A piaci bevételek kötelező korlátja 2023. június 30-ig érvényes.

+1 Megállapodás született abban is, hogy a tagállamok átmeneti (kedvezményes) áramárat állapíthatnak meg, a kis- és középvállalatok, valamint a lakosság számára is, hogy enyhítsék a magas energiaárakkal küszködők terheit.

A gázársapka ügyében még folyik az egyeztetés és várhatóan az Európai Bizottság jövő kedden ismerteti a kompromisszumos javaslatot.

Indexkép: Pxfuel