8 db CLAAS erőgépet, 2 db CLAAS kombájnt és 4 db vágóasztalt, ezzel közel 2 millió Euró értékű beruházási csomagot adták június 22-én a Dombóvár közeli cégnek az AXIÁL Kft. munkatársai

A Naki Mezőgazdasági Zrt. 1962-ben alakult meg, jogelődje a Dózsa Mezőgazdasági Termelőszövetkezet volt, amely a rendszerváltás után vált szövetkezetté és egyben a tolnai agrárium egyik meghatározó szereplőjévé. Kétségtelen, hogy ebben jelentős szerepe volt az 1978-ban, akkor még gyakornokként a vállalathoz kerülő Soltész Gyulának, aki az idők során végigjárta a ranglétrát, majd 2002-ben a cég vezetője lett.

Az elnök úrtól tudjuk, hogy jelenleg 1500 hektáron gazdálkodnak, növénytermesztéssel és állattenyésztéssel egyaránt foglalkoznak. Meghatározó tevékenységük a vetőmag-előállítás – kiváltképp napraforgó és kukorica -, de nemrégiben az olajtökmag-termesztés rejtelmeibe is belevetteték magukat. Utóbbi kapcsán Soltész Gyula beszélt arról a beruházásról, melyet a Naki Önkormányzattal közösen kezdtek el és együtt alapították meg a Nakoil Növényolaj Termeltető, Feldolgozó és Értékesítő Kft.-t a település lakosságmegtartó képességének fokozására és munkahelyteremtés céljából. Ennek keretében első lépésként egy agrárlogisztikai központot létesítettek, de tervben van egy olajpréselő üzem létrehozása is.

Pintér Zsolt, az AXIÁL Kft. ügyvezetője és Soltész Gyula, a Naki Mezőgazdasági Zrt. igazgatóságának elnöke

Soltész Gyula értékrendjüknek megfelelően három dolgot emelt ki az ünnepségen: föld, ember és gép. E három megtartására és fenntartására irányul minden célkitűzésük és valamennyi esetében nélkülözhetetlen a fejlődés. E filozófia vezérelte legújabb beruházásukat is, melyben az AXIÁL Kft. volt segítségükre.

A közel 2 millió Euró értékű beruházási csomag két darab CLAAS LEXION 6700-as kombájnt tartalmaz két CORIO CONSPEED, két VARIO vágóasztallal és 8 erőgépet, melyek között egy darab CLAAS AXION 940, egy darab AXION 920, egy darab AXION 850, négy darab CLAAS ARION 650 és egy darab ARION 440-es található.

„Nagy öröm számunkra, hogy az AXIÁL biztosítja a műszaki hátteret” – mondta az elnök úr. „Az AXIÁL segítségével olyan jövőt építhetünk, amely biztosítja a meglévő működésünket és termelési színvonalunkat. Ehhez természetesen olyan szakemberekre van szükség, akik hatékonyan tudják működtetni a gépeket és ők maguk is alkalmasak arra, hogy fejlődjenek.”

Az igazgatóság elnökétől megtudtuk, hogy a korábbiakban nem CLAAS gépekkel dolgoztak, de már lezajlott az első gépkezelői oktatás, melyen Ő maga is részt vett.

CLAAS

1500 hektáron, növénytermesztéssel és állattenyésztéssel egyaránt foglalkozik a Naki Mezőgazdasági Zrt.

traktor

Már lezajlott az első gépkezelői oktatás a gazdaságban.

Pintér Zsolt, az AXIÁL Kft. ügyvezetője példaértékűnek nevezte, hogy a Naki Mezőgazdasági Zrt. első számú vezetője is jelen volt az oktatáson és kiemelten fontosnak tartja, hogy az agráriumban sokan kövessék azt a jó példát, amit Soltész Gyula mutatott. Ami a Zrt. beruházását illeti arányosan lebontva, körülbelül 735 Euró/lóerő értéket bíznak a gépkezelőkre, ezzel érdemes tisztában lenni és ismerni a gépeket, amiket nap mint nap használnak a munkatársak.

Soltész Gyula ehhez hozzátette: „Ma még nem tartunk ott, hogy profi módon kezeljük az új gépeket, de a kollégák fogékonyak és később szívesen megismételnénk az oktatást, hogy tovább fejlődjünk és kérdezni tudjunk az AXIÁL munkatársaitól. Számunkra lényeges, hogy a megvásárolt technikát hatékonyan tudjuk üzemeltetni.”

CLAAS

"A döntés meghozatalában nagy jelentőséggel bírt az AXIÁL Kft. szervizhálózata, a dombóvári telephely közelsége."

Soltész Gyula fia, Soltész Gábor, a növénytermesztésért felel a Zrt.-nél, elmondta, hogy 10 év alatt érett be ez a gyümölcs, és pontosan visszaidézte, hogy mikor beszéltek a beruházásról először Baráth Zsolttal, az AXIÁL Kft. CLAAS gépekért felelős, területileg illetékes képviselőjével. Kiemelte, hogy pozitív az első benyomás a gépekről, a kollégák is gyorsan tanulnak, majd hozzátette:

„Nem egyszerűen gépeket vásároltunk, hanem bizonyos problémákra megoldást.”Az elnök úr egyetértően bólintott, és elmondta, hogy a beruházási döntés meghozatalában nagy jelentőséggel bírt az AXIÁL Kft. szervizhálózata, a dombóvári telephely közelsége. Ez biztosítja a kiszámíthatóságot, a műszaki tartalom fenntarthatóságát, a hatékony javítási folyamatokat. „Ezek tervezhetőségére szükség van, mert ma már nem elképzelhető, hogy 10 évente cserélünk flottát, ennél rövidebb időben kell gondolkodnunk.” – zárta gondolatait Soltész Gyula, a Naki Mezőgazdasági Zrt. igazgatóságának elnöke.

Fotó: Fekete Gábor, marketingkommunikációs menedzser, AXIÁL Kft.
Videó: Steinhauser Tamás, marketingmenedzser, AXIÁL Kft.
Szöveg: Borbély Zsanett, marketingkommunikációs menedzser, AXIÁL Kft.