Tánczos Barna, a román kormány környezetvédelmi vízügyi és erdészeti minisztere szerint a gazdák végzik a legjelentősebb közszolgáltatást a környezet védelmében.


A politikus erről Csíkszeredában beszélt szombat délelőtt, a Csíkszéki Gazdanapok keretében szervezett konferencia megnyitóján. A miniszter – aki Csíkszék RMDSZ-es szenátora – úgy vélte: Nincsen mezőgazság környezetvédelem nélkül, és nincsen környezetvédelem mezőgazdaság nélkül, ezért nemcsak a mezőgazdasági, hanem a környezetvédelmi minisztériumnak is kiemelt figyelmet kell szentelnie a gazdatársadalomnak.

Úgy vélte, Romániában először van esély arra, hogy az év végéig a környezetvédelmi tárca a gazdák felé felhalmozott tartozásait kiegyenlítse. Megemlítette: amikor átvette a tárca irányítását, több százmillió lejes, több év alatt felhalmozódott ilyen adósságot örökölt.

kifizetés, támogatás

Áldatlan állapotok uralkodtak a román környezetvédelmi tárca visszatartott kifizetései terén – fotó: Shutterstock

A minisztérium nem fizette ki a védett erdőkre járó pótlékot, nem térítette meg a vadkárokat és az erdők őrzését. Azóta sikerült eljutni oda, hogy a minisztériumnak már nincsen 2021-es adóssága, és a 2022-es tartozások nagyobb részét is kifizették. Hozzátette: ahhoz, hogy tartozás nélkül zárhassák az évet, egy 70 millió lejes (5,6 milliárd forint) tételt kellene kapniuk még a következő költségvetés-kiigazításnál.

A miniszter továbbra is megoldatlannak találta a Natura 2000-es területeknek járó támogatások kifizetését. Úgy vélte: ha az értékes területek védelme csak megszorításokat jelent, és ehhez nem társulnak támogatások is, akkor nincsen környezetvédelem. A fotelből, a közösségi oldalakon sem a medvét, sem az erdőt nem lehet megvédeni – fogalmazott.

A konferencia megnyitóján Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora arról beszélt, hogy az egyetem és jogelődjei már harminc éve vesznek részt a székelyföldi fiatalok agrárképzésében, és az igényeknek megfelelően újabb szakokat indítanak Székelyföldön. Ezek között a pálinkamesteri és ökogazdálkodási szakot említette. Azt is hozzátette, székelyföldi képzéseiken falugazdászok számára biztosították, hogy lépést tudjanak tartani a gyorsan fejlődő tudománnyal.
A Csíkszéki Gazdanapok keretében a tudományos konferencia után vasárnap Csíkszentsimonban tartanak traktoros felvonulást, majd búzaösszeöntést, amelyen Kovászna, Hargita és Maros megye önkormányzatának elnöke is részt vesz.