Az elmúlt hetekre jellemző nagyon meleg időjárás miatt sok a krizantém a piacokon, várhatóan idén is előszeretettel választják az élővirágot a vásárlók. Októberben és november elején az éves krizantémmennyiség 60 százalékát adják el a kereskedők – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből.

A halottak napi, mindenszenteki időszak legnépszerűbb virága a krizantém. A nagyvirágú fajták iránt a legnagyobb a kereslet, 70 százalékban ezt vásárolják, de a – teniszlabda nagyságú – közép-nagy virágúak iránt is folyamatosan nő az igény. A nagyvirágúakból (Palisade, Creamis stb.) becslések szerint 12-13 millió szál, a közepes-nagy virágúból 1,5-2 millió szál fogy. Emellett a csokros – amely egész évben kelendő – és a cserepes fajták is választhatóak.

Míg korábban a fehér színű volt a „divat”, manapság a zöld és a kétszínű (piros-fehér, napsárga-narancs, lila-rózsaszín stb.) a legkelendőbb. Országrészenként is eltérő a trend: Nyugat-Magyarországon például a pompon típusúak, az Alföldön, Tiszántúlon a napraforgóra hajazó Eleonóra dívik. Az utóbbi években az előre gyártott kisebb koszorúkra is nő az igény, amit az urnás sírhelyek megnövekedett aránya is indukál.

krizantém

A nagyvirágú fajták iránt a legnagyobb a kereslet – fotó: MTI/Komka Péter

A termelőkhöz idén a megszokottnál jóval korábban, már szeptember közepétől érkeztek a virágboltok érdeklődései, hogy lesz-e elég virág, és mennyiért. Sok helyen egyébként is jellemző a termelők és a kiskereskedők közvetlen kapcsolata, mivel nagy helyigényű és időre termesztett, a pultra folyamatosan kerülő termékről van szó – ahol fontos az áru fogyása szerinti gyors beszállítás.

Virágboltosok jelzése szerint egyre inkább nő az igény a különleges virágú növények iránt, így nagy a keletje például az extrém színű cserepes gömbkrizantémoknak is. Külföldre minimális mennyiségben visznek magyar krizantémot: Romániába, Szlovákiába és Ausztriába.

Átlagosan az ültetéstől számítva 12 hét alatt lesz vágásra érett a növény, a virág a leszedését követően 3-6 hétig szép marad. Idén – hasonlóan a tavalyi évhez – augusztus 15-e után az ideális éjszakai 8-10 és nappali 18-20 Celsius-fok helyett 30 és 20 Celsius-fokos hőmérséklet nehezítette a krizantémok fejlődését. Az alapvetően „rövidnappalos”, azaz maximum 11 óra nappali jellegű időszakot bíró növényeket ez megzavarta, éjszakai bimbóképződésük lelassult, és hosszabb szárú, esetenként szabálytalan, így nem eladható virágok is keletkeztek.

krizatntém

A sok napsütés és a meleg megzavarta a növényeket – fotó: MTI/H. Szabó Sándor

A kritikus meleg miatt a megszokottnál is jobban kellett árnyékolni a növényeket, a szárnövekedés – idén mintegy 30 cm-rel hosszabbak a virágok – pedig magasabb tápanyagszükségletet is jelentett, öntözni is többet kellett. A termesztők már több hete „trükköznek” a sok fénnyel, mély árnyékolással, hogy lassuljon a virágok nyílása.

Az előállítási költségek folyamatosan emelkednek, a termesztők közül sokan abbahagyják a krizantémozást, de a megkérdezett termesztők, forgalmazók szerint idén elegendő lesz a hazai virág. A piacon minden típusból van bőven, cserepes és különleges virágú vágott fajtákból egyaránt.

Tekintve az erősen szezonális jelleget, a termesztés és a logisztika, értékesítés is komoly szervezést és feszes időzítést igényel. A vágott virágot több napos pulton tartásra felkészítve kell átadni a boltosoknak. A termesztés alapvetően nagyvárosok közelében jellemző, de kiemelhető jelentős termőterületként Dabas, Lajosmizse, Kecskemét térsége, Nyíregyháza és Szeged környéke. Mindemellett az egész országban jellemző a kisebb mértékű helyi termesztés is, sajnos a legtöbb helyen korszerűtlen módszerekkel, több évtizedes technológiával.

A krizantémtermesztés alapvetően szezonális munka, mintegy 3000 családnak jelent plusz bevételt, közülük 800-an foglalkoznak jelentősebb mértékben krizantémmal, de ők is a tavaszi dísznövények termesztését egészítik csak ki ezzel.