Évek óta az inhibitoros műtrágyákat használja a különböző zöldségfélék tápanyag-utánpótlására a szabadszállási Róna Mezőgazdasági Szövetkezet, mely intenzív szántóföldi és szabadföldi kertészeti kultúrák termesztésével foglalkozik.

vöröshagyma

Vöröshagyma, Róna MG. Szövetkezet – fotó: Wertán Botond / AltoTerra

Róna Mezőgazdasági Szövetkezet

A Róna MG. Szövetkezet Bács-Kiskun megyében, Szabadszálláson található. A település határán folyik a Kiskunsági Főcsatorna, ami megalapozta az öntözés lehetőségét, ezáltal az intenzív szántóföldi kertészeti kultúrák meghonosodását. A szövetkezet 1750 hektáron, valamint a tagság 450 hektáros integrált területén foglalkozik intenzív szántóföldi és szabadföldi kertészeti kultúrák termesztésével. A megváltozott gazdasági körülmények, a piaci igények, az Európai Unióhoz való csatlakozás lehetősége lépésre kényszerítette a Szövetkezet tagjait, egyéni gazdálkodókat és így elhatározták, hogy 2002-ben létrehoznak egy EU-konform gazdálkodó szervezetet.

A Róna Ker-Tész Kft. 88 fő természetes személy és egy jogi személyiségű társaság, a Róna MG. Szövetkezet részvételével alakult azzal a céllal, hogy csökkentsék a termelés során, illetve azzal kapcsolatosan felmerülő költségeket, stabilizálják a termelői árakat, valamint elősegítsék olyan különböző környezet- és természetbarát termesztési módszerek, hulladékkezelési eljárások alkalmazását, amelyek védik a természetes környezet minőségét, javítják a környezet biológiai állapotát. A friss piacra termelt zöldségeket a Róna Ker-Tész Kft. forgalmazza a hazai kereskedelmi üzletláncoknak. (Forrás: https://www.ronaszovetkezet.hu/hu/rolunk)

vöröshagyma

Vöröshagyma, Róna MG. Szövetkezet – fotó: Wertán Botond / AltoTerra

Vöröshagyma, fűszerpaprika, gyökérzöldség

Varga István kertészmérnök, a Róna Mezőgazdasági Szövetkezet kertészeti ágazatvezetője, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Bács-Kiskun megyei kertészeti és beszállítói osztály vezetője évek óta az ENTEC® Select stabilizált ásványi műtrágya mellett teszi le a voksát.

A Róna fő termesztett zöldségféléi a vöröshagyma, a gyökérpetrezselyem, a sárgarépa, a fűszerpaprika, a cékla és a csemegekukorica. Varga István beszámolója szerint a több zöldségkultúra esetében is alkalmazott bakhátas technológiában is remekül működnek az inhibitoros műtrágyák, melyeket az AltoTerra Kft.-től szerez be.

Balról jobbra: Abonyi Roland, Patyi Roland, az Altoterra Kft. tulajdonosai, Varga István, a Róna MG. Szöv. kertészeti ágazatvezetője

Gyökérpetrezselyem, Róna MG. Szövetkezet - Balról jobbra: Abonyi Roland, Patyi Roland, az Altoterra Kft. tulajdonosai, Varga István, a Róna MG. Szöv. kertészeti ágazatvezetője – fotó: Wertán Botond / AltoTerra

A tavasszal és nyáron kijuttatott ENTEC® Select (NPK 15-5-20) műtrágyával hetekig meg van oldva a tápanyagutánpótlás. A bakhátas technológia korlátja, hogy a kijuttatott tápanyagot nehéz a gyökérzónába juttatni. Az inhibitoros műtrágyákkal azonban ez a probléma remekül orvosolható. A vöröshagyma és a többi zöldségkultúra esetében is rendkívül fontos, hogy a nitrogént ne lökésszerűen kapja a növény, hanem egyenletes legyen a nitrogén ellátás.

Gyökérpetrezselyem

Gyökérpetrezselyem, Róna MG. Szövetkezet – fotó: Wertán Botond / AltoTerra

Az ENTEC® Select ideális alap- és fejtrágyaként is

Az ENTEC® Select stabilizált, ásványi, granulált műtrágya alap- és fejtrágyaként is használható, akár vetéssel egy menetben vagy magágyba bedolgozva. Sorközműveléshez és kultivátorozáshoz is kifogástalan. Használata épp úgy ideális szőlő- és gyümölcsfélék számára, mint szántóföldi és zöldségkultúrák termesztésénél.

A tápanyagok már minimális mennyiségű víz jelenlétében a növény számára könnyen felvehető formában szabadulnak fel a műtrágyaszemcsékből. A termék tökéletes granulálása lehetővé teszi az egyenletes kijuttatást. A növény számára két direkt hasznosítható nitrogénformát biztosít: ammóniumot és nitrát-nitrogént a hatékonyabb nitrogénfelhasználás érdekében. A műtrágyán található inhibitor lassítja a nitrifikációt így a nitrogénellátás folyamatos.

ENTEC® műtrágya – fotó: Dudar Szilárd / AltoTerra

Az ENTEC® Select 15-5-20 NPK-műtrágya pontos összetétele

  • 15,0% N Összes nitrogén
  • 6,9% N Nitrát-nitrogén
  • 8,1% N Ammónium-nitrogén
  • 5,0% P₂O₅ semleges ammónium-citrátban oldódó és vízben oldódó foszfát
  • 3,5% P₂O₅ vízben oldódó foszfát
  • 20,0% K₂O vízben oldódó kálium-oxid
  • 2,0% MgO összes magnézium-oxid
  • 1,6% MgO vízben oldódó magnézium-oxid
  • 8,0% S összes kén (megfelel 20,0% SO₃)
  • 6,4% S vízben oldódó kén (megfelel 16,0% SO₃)
  • 0,02% B összes bór
  • 0,014% B vízben oldódó bór
  • 0,01% Zn

További információ: https://www.altoterra.hu/kapcsolat