Múlt héten adtunk röviden hírt arról a szakmai tanácskozásról, amelyen a ciroktermesztés lehetőségeiről beszélgettek a szakemberek. Az alábbiakban részletesebben is beszámolunk az eseményről, ugyanis számos olyan érdekesség hangzott el, ami segítséget jelenthet azoknak a gazdálkodóknak, akik nyitottak lennének a vetésszerkezet változtatására, de talán nincs elegendő információjuk, például a kukoricát részben helyettesíteni képes cirokról.

100 ezer hektáron termeszthetnénk szemes cirkot

A kukoricáról ugyan nem mondhatunk le, hiszen a magyar mezőgazdaság egyik legfajsúlyosabb terménye és a vilagpiacon rendkívül keresett termék, mégis igaz, hogy körülbelül 100 ezer hektárnyi, a leginkább aszállyal sújtott területeken mára nagyon kockázatossá vált a kukoricatermesztés.

A rendezvényen elhangzott, hogy minden gazdálkodónak érdemes a több lábon állás lehetőségét megvizsgálni, új alternatívákat keresni a növénytermesztésben. Nem csak az agrotechnikában és a növényvédelemben kényszerülünk változtatásokra, hanem akár a szántóföldi kultúrák tekintetében is érdemes tájékozódni. Így került a figyelem középpontjába a szemes cirok.

szemes cirok

Szemes cirok betakarítás előtt Heves megyében 2022. szeptember végén – Fotó: Agroinform

A statisztikai adatok szerint már jelenleg is ciroktermőterület-növekedésről beszélhetünk, hiszen a 2010-es évek elején körülbelül 5000 hektáron termesztették, a 2019-2020-as években pedig átlagosan 23 ezer hektáron, jelenleg pedig a silócirokkal együttesen 35-45 ezer hektár területen foglalkoznak vele a gazdálkodók. Az állattartást számára szükséges takarmányalapanyag biztosításának nagyobb biztonsága érdekében hasznos lenne a cirok vetésterületét akár 4-5 szörösére emelni, hangzott el a rendezvényen.

A cirok egy olyan növény, amely – tekintettel a minden prognózis szerint hosszabb száraz időszakokkal terhelt ránk váró időjárási körülményekre – a magyar növénytermesztési ágazat és az állattenyésztés számára közös nevező, közös sikertörténet lehet.

Európában Franciaország és Olaszország jelentősebb ciroktermelési volumennel rendelkeznek, és Magyarország adottságaira tekintettek hazánk is az élmezőnybe kerülhet. Ehhez viszont megfelelő agrotechnológia, szakmai tudás, és kifogástalan genetika szükséges.

El lehet-e adni a cirkot?

Talán az egyik legfontosabb kérdés, hogy megéri-e termeszteni, el lehet-e egyáltalán adni a szemes cirkot. Fontos tudni azt, hogy a biztonságos értékesítés, a felvásárlás, a piaci kereslet egy kritikus tömeg után jelenik meg. Ennek egyik oka például az, hogy a takarmányipar akkor tudja beépíteni a takarmányreceptúrákba a cirkot, ha megfelelő mennyiség válik elérhetővé, tehát hosszabb távon biztosítottnak látszik az alapanyagellátás.

Feczák Gábor, az Agroszemek Kft. ügyvezetője részletesen bemutatta, hogy mire számíhat az, aki belevág a ciroktermesztésbe, hiszen több mint 30 éve foglalkozik a cég cirokkalazon belül is vetőmag-előállítással, növényvédelmi technológiák fejlesztésével, piaci lehetőségek felkutatásával, fejlesztésével, illetve élelmezési célú termékfejlesztéssel.


Mint mondta, korábban a szemes termény értékesítésével voltak problémák: annak ellenére, hogy a felhasználó üzemek tisztában voltak a cirok kiváló beltartalmi értékeivel, mégsem volt könnyű eladni, mert ahhoz kevés volt az a hazai elérhető szabad volumen, ami miatt tudtak volna a takarmányreceptúrán változtatni, illetve be tudták volna illeszteni a takarmányozásba.

A szemes cirok első komoly felhasználását Észak-Kelet-Magyarországon indították el egy, a hazai és a nemzetközi piacon is meghatározó víziszárnyast kibocsátó vállalattal, ahol bizonyított a cirok. A vállalatnál folyamatosan nő a cirok felhasználása, mára ez az igény meghaladja a 40 ezer tonnát évente.

A többi takarmányfelhasználó üzem esetében is komoly növekedés látható a cirok felhasználásában, tehát hosszú távon lehet bízni abban, hogy a szemes cirkot igenis lehetséges jó áron értékesíteni.

Az Agroszemek Kft. teljes körű támogatást ad a hibridválasztásban, a termesztéstechnológiában, a piaci alternatívák kiválasztásában. "Gyakorlatilag ott tartunk, hogy a hazai piacon már keresett takrmánynövényről van szó" – foglalta össze röviden Feczák Gábor, hogy miért érdemes cirkot termeszteni.

A cég új irányzata is további lehetőségeket jelent, hiszen a szemes cirok étkezési felhasználása is jelentős lehet, az ehhez szükséges malomüzem már üzemel, ahol gluténmentes ciroklisztet állítanak elő, illetve egy partner közreműködésével elindult a gluténmentes sör gyártása is cirokból.

A cirok termesztését is meg kell tanulni

Ahhoz, hogy a cirok adta lehetőségeket ki tudják használni a gazdálkodók, természetesen muszáj tájékozódni, hiszen, ahogyan minden más növénykultúra esetében, a ciroknál is vannak bizonyos teremsztéstechnológiai alapelvek, amelyeket ismerni kell.

Megfelelő körülmények között a cirok 7-8 tonna/ha-t képes teremni, ami lehet akár 10 tonna is, de ehhez meg kell, hogy kapja azt az inputanyagot, amit a kukorica.

A rendezvényen résztvevők az Agroprodukt Kft. cirokállományát nézték meg, ők kb 7-7,5 t/ha termést várnak az idén, napokon belül kezdődik is a betakarítás. Fontos adat a számoláshoz: 2 t/ha-os eredmény már behozza a költségeket.

cirok

A cirok jobban tűri a szárazságot, mint a kukorica – Fotó: Agroinform

Miért tűri jól a szárazságot a cirok?

Más, mint a kukorica: nagyon jó a megújuló képessége. Alapvetően egy főbugát és két mellékbugát képez, ez az egyik nemesítési irány is. Ez a megújulóképesség egyben azt is jelenti, hogy a cirok betakarításásának időpontját nem jó halogatni, mert a cirok addig nő, amíg lehetősége van rá. Képes arra, hogy ha az időjárás engedi, még sarjakat hoz a betakarítás előtt, és akkor a magokból vonja el a tápanyagokat és a sarjakba csoportosítja át, így pedig romlik a termés minősége.

Mit "tud" takarmányozási és növénytermesztési szempontból a cirok?

  • Takarmányozási és növénytermesztési szempontból is részben alternatívája kukoricának, fehérjetartalma magas. (Ehhez megfelelő nitrogén-ellátottságot szükséges biztosítani.)
  • Takarmányként a kukoricához hasonló a beltartalma, a cirok (10-12%) fehérjetartalma 3-4 százalékponttal magasabb a kukoricához (7-8%) képest, takarmánykeverékekben nagyon jól alkalmazható, a kukoricát akár 30-50%-ban is ki lehet váltani vele. A feldolgozása nem jár többletköltséggel.
  • Átlag feletti stressztűrés és betegségekkel szembeni ellenállóság jellemzi a növényt.
  • GMO- és toxinmentes takarmányalapanyag.
  • A ciroktermesztéshez nincs szükség a szokásostól eltérő gépek beszerzésére.
  • Jól be lehet illeszteni a vetésforgóba.
  • Sokkal jobb önköltségaránnyal lehet összeálíltani a takarmányokat cirok felhasználásával. Külfödi etetési kísérletek pedig azt mutatják, hogy tökéletesen helyettesíthető a kukorica a szemescirokkal, sőt a termelési mutatók javulnak az állattartásban.

A ciroknak akkor van jövője Magyarországon, ha a szereplők egymással együttműködnek, és a termelőtől a felvásárlón és a kereskedőn át a végfelhasználóig mindenki megtalálja a számítását. A szakemberek jelenleg éppen ezen dolgoznak, hiszen még most is sok olyan területen termesztenek kukoricát, ahol már szinte lehetetlen jó eredményt elérni, viszont a ciroktermesztéshez adottak lennének a körülmények.