Kodácz Csengele, az intézmény marketingvezetője az MTI-nek elmondta: szombaton a skanzenben szinte minden tanya és ház udvara élettel telik meg, minden portán valamilyen népi iparos mutatja be mesterségének fortélyait.

Szent Mihály napjára, szeptember 29-re - ha az időjárás is kedvezett - beérett a szőlő az Dél-Alföldön, így a gazdák nekiláthattak a must szűrésének. Az őszi munkálatok közül ezért kiemelt figyelmet kap a szüret, de az érdeklődők megismerkednek a híres szegedi fűszerpaprika feldolgozásának folyamatával is. A vendégek préselhetnek szőlőt, kóstolhatnak mustot és kipróbálhatják a lábbal működtetett paprikamozsarat, a külüt is.

Mihály napján tartották Szegeden a híres őszi vásárt is. A látogatók megismerhetik az egykor itt árusító mesteremberek kádárok, gyékényesek, fazekasok, szakajtókötők, szappanfőzők, csipkeverők, papucsosok munkáját és portékáit, a gyerekek elleshetik a csizmadiák és a kötélverők fogásait is. A legkisebbeket egész nap népi játszóház várja a Tanyai iskola udvarán, a szüreti készülődés jó hangulatáról pedig népzenészek gondoskodnak.

A Nomád parkban a középkori ötvösmesterek műhelyébe pillanthatnak be az érdeklődők és kiderül az is, hogyan készül a gyapjúfonal. Borszűrő Szent Mihály napja a gazdasági év őszi fordulója, egyben behajtási ünnep is. Erről magyar pásztorkutyák látványos terelési bemutatójával és rackakörmöléssel emlékeznek meg a parkban.