Növelni kell a magyar agrár- és élelmiszeripari kivitelt, amihez hagyományos és új piacokra is szükség van – mondta az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Szekszárdon.

Bencsik Dávid az agrárexport fellendítését célzó országjárásának ötödik állomásán tartott sajtótájékoztatón hozzátette: a magyar agrárexport 82,5 százaléka nyugat-európai országokba irányul. Véleménye szerint ezt az egyoldalúságot az egyensúly felé kell mozdítani keleti, déli piacok bevonásával azért, hogy minél szélesebb körbe juthassanak el a magyar termékek.

Bor

A Szekszárdi borvidék egyike Magyarország történelmi borvidékeinek – Fotó: pxfuel.com

A helyettes államtitkár kijelentette: az idén új korszak nyílt az agrárdiplomáciában, alapjaiban változtatták meg a súlypontokat az ország és a kormány külgazdasági prioritásai szerint. Előtérbe került az agrárexportot fejlesztő gondolkodás, az agrárlogisztika, az exportkoordináció, a munkaerőpiac és a piaci viszonyok feltérképezése.

Az országjáráson korábban Pécsen a söripari és borászati lehetőségeket vizsgálták meg, Gyulán és Békéscsabán a húsexport volt a téma, Szentesen a zöldségfeldolgozókkal, Kaposváron pedig a sertésfeldolgozókkal találkoztak.

Úgy fogalmazott, Tolna megyének kiváló adottságai vannak ahhoz, hogy az "élelmiszergazdaság bástyája" legyen.

A magyar borok rengeteg díjat kapnak világszerte, a versenyeken élen járnak, az értékesítési oldalon viszont "nem kellőképpen jó a helyzet" - tette hozzá.

Példaként említette, hogy Magyarország 2020-ban csaknem kétszer annyi, 131 millió liter bort exportált, mint a 67 millió litert exportáló Ausztria, a magyar kivitel értéke, 122 millió euró ugyanakkor csak kétharmada volt az osztrák export 187 millió eurós értékének.

Megjegyezte azt is, hogy a magyar bor literenkénti ára a külpiacokon egy euró alatt van, az osztráké a háromhoz közelít, az új-zélandi bor átlagára pedig 4 euró felett van.

Bízom abban, hogy a megújuló külpiaci szemlélettel és összefogással még nagyobb sikerek várnak Tolna megyére és Szekszárdra - hangsúlyozta.

Vendégh Edit, a Nemzeti Agrárkamara Tolna megyei elnöke arról beszélt, hogy Tolna megye megművelt területeinek 80 százalékán kukoricát és kalászos gabonát termelnek. Az intenzív kultúrák között a szőlőtermesztés fejlett, a gyümölcságazat viszont visszaszorulóban van, ami tendenciaszerűen megmarad a következő időszakban is.

Az elnök azt mondta, fontos lenne, hogy Tolna megye kilépjen az alapanyag-termelő szerepből, és minél több feldolgozó kapacitás létesüljön. Fontosnak nevezte azt is, hogy termelők integrációját segítsék azért, hogy homogén, nagyobb mennyiségű termékkel tudjanak megjelenni a piacon.