Mint arra a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kiemelten felhívta a figyelmet, 2021. július 23-án módosult a Széchenyi 2020 keretében meghirdetett „Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása” című (VP2-4.1.3.2.-4.1.3.3.-5.1.1-21 kódszámú) felhívás.

szamóca

Az egyik változás a szamócatermelőket érinti – Fotó: pixabay.com

A változás három pontot érinti:

1. A felhívás 3.4.1.3. fejezetében új elemkét jelent meg a létszámtartásra vonatkozó kötelezettségekre vonatkozó előírás pontosítása a gyümölcs, illetve a gyógy-, aroma- és fűszernövényekből létesített ültetvények esetén. Ennek megfelelően, amennyiben az 1. számú melléklet I., illetve III. táblázatában meghatározott „Kötelező termesztésben tartási idő termőre fordulástól (év)” oszlopában meghatározott időtartam meghaladja az 5 évet, úgy a Kedvezményezett a projekt megvalósítás befejezésétől számított 5 évig köteles a létszámfenntartásra vonatkozó kötelezettségének eleget tenni.

2. Ennek megfelelően a támogató okirat is kiegészült a „Műszaki és szakmai elvárások” fejezet 3. pontjában a létszámfenntartásra vonatkozó kötelezettségekre vonatkozó bekezdéssel.

3. A szamóca szaporítóanyag esetében figyelembe vehető egységköltség változása: a felhívás 1. számú mellékletének II.c. táblázatban 1,43 EUR/db-ról 0,43 EUR/db-ra módosult a figyelembe vehető egységköltség szamóca szaporítóanyag esetében.

A támogatási kérelmek benyújtására 2021. május 24. – 2021. augusztus 23-ig van lehetőség. A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 15 milliárd Ft.